Räikkönen és Ferrari: plusz egy év
Hamarosan napirendre kerül a Ferrarinál Kimi Räikkönen szerződése, és a felek pozitívan állnak a közös folytatáshoz – írja a La Gazzetta dello Sport.
A finn kétéves megállapodása a szezon végén kifut, ám idei pozitív tapasztalataik miatt ő maga és az istálló sem akarja befejezni az együttműködésüket év végén.
Tavaly Räikkönen élete leggyengébb szezonját futotta a Ferrarinál, idénre viszont új menedzsment érkezett, az autó sokkal jobb lett, ezzel az ő teljesítménye is rengeteget javult. Az első futamon a csapat hibájából esett ki – nem tették vissza rendesen a kocsi kerekét a gumicserénél –, aztán első körös defekt után, utolsó helyről lett negyedik, és legutóbb, a hétvégén is ebben a pozícióban futott be, 6. helyről startolva.
![063 458182098](https://kep.cdn.index.hu/1/0/818/8181/81817/8181756_c4b33e8053ad50038345d1fb169cce62_wm.jpg)
A helyzetet nagyon megkönnyíti, hogy nem kell újratárgyalni semmit, Räikkönen szerződése ugyanis 2+1 évre szól, azaz két év fix, opcióval 2016-ra. Vagyis ha mindkét fél bólint, automatikusan életbe lép a plusz egy év.
A 35 éves klasszis 12 millió eurót keres a Gazzetta szerint évente, ezzel elégedett ő és a Ferrari is.
A következő hetekben már beszélnek az elképzeléseikről, és ahogy lenni szokott, a nyári szünetig, azaz a Magyar Nagydíjig véglegesítik a szándékaikat, ha minden a tervek szerint alakul.