Az F1 pofára esik, és felégeti magát
Martin Whitmarshról másfél éve nem igen hallottunk, akkor amiatt, hogy Ron Dennis eltávolította a McLarentől. 24 évig volt a csapatnál, 2009 óta csapatfőnökként és CEO-ként tevékenykedett, de a sikertelen 2013-as szezonba belebukott, és most jachtversenyeken menedzserkedik. Semmi köze azóta az F1-hez, de igen jól ismeri, hiszen majdnem fél életét abban töltötte.
"Szeretem az F1-et és szeretem a McLarent, 25 évet dolgoztam ott, elszomorít, ami történik. Próbálok kimaradni belőle, és nem kommentálni, de ahogy áll a sportág, az elkeserít. Pofára fog esni és felégeti magát (az F1), mielőtt újra feltámadna. Mert bár most nehéz helyzetben van, végül fel fog" - nyilatkozta a Reutersnek.
A problémák abban gyökereznek szerinte, hogy a Forma-1 nem volt hajlandó alkalmazkodni a gazdasági követelményekhez.
"Még mindig ugyanaz a sportág, mint 30 éve, ami a dohányérában volt és az autózás fénykorában, amikor egyszerre a 9 legnagyobb autógyártóból hét is versenyzett az F1-ben. Aztán jött a gazdasági válság, és minden megváltozott, de az F1 képtelen felismerni, hogy máshogy kell működnie a módosult körülmények között. A bevételek elosztásával is gond van, kiegyenlítettebbnek kellene lennie. Mindez krízishelyzethez vezetett" - véli az 57 éves menedzser.
A problémák a pályán az unalmas futamokban ütköznek ki, ami mögött az áll, hogy csak egy gyártó volt képes anyagilag is felnőni a tavalyi szabályváltoztatásokhoz, a Mercedes, és így hatalmas előnyre tett szert. A Ferrari lassan-lassan összeáll, a Renault viszont kifújt - ezzel a Red Bull Racing is -, a Honda pedig - a McLarennél - kínlódik, így jelenleg egy autógyártó a sikeres.
A szponzorközeg rég megváltozott, eltűntek a legnagyobb mecénások, például még egy McLarennek is alig vannak szponzorai, a kiscsapatok a túlélésért küzdenek. Közben a bevételek elosztása ugyanaz maradt, a Ferrari alapból rengeteg pénzt kap, úgy is, hogy az előző szezonban semmit nem csinált.