Összekavarodik a Forma-1
További Forma-1 cikkek
-
Rá sem lehet ismerni a Hungaroringre, szinte a földdel tették egyenlővé
- Bejelentették, hol folytatja pályafutását a Ferraritól távozó Carlos Sainz
- George Russellt futamgyőzelme után kizárták, Lewis Hamilton örökölte meg az első helyet
- Verstappen agyonverte a mezőnyt Belgiumban, Leclerc indulhat az élről
- Verstappen zárt az élen az első szabadedzésen, nagy büntetést kapott
Még majdnem három hónap van az első futamig, a szezon csak március 26-án kezdődik, de az előszezon már kezd beindulni, és a Red Bull Racing technikai főnöke is arról beszélt a SkySportnak, mire számíthatunk 2017-ben.
Adrian Newey a legnagyobb név a szakmában, szerencsére ő sem cáfolja, hogy változatosság vár ránk idén.
Majdnem biztosan összevisszább lesz a mezőny, legalábbis az elején. Minden szabálymódosításnál ez van, akad csapat, ami ügyesebben olvassa az előírásokat a többinél. Tipikusan a nagyobb, tehetősebb istállók olvassák jobban, de a legutóbbi nagy változtatásnál, 2009-ben, nem ez volt a helyzet. A Brawn és mi olvastuk azokat a legjobban. A legnagyobbak, akkoriban a Ferrari és a McLaren, szenvedtek kissé.
![neweysign1](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1436/14369/143695/14369510_d094f0b12c9c1f42cb84a9419f640459_wm.jpg)
Valóban, 2008-ban a Ferrari és a McLaren az utolsó futamig hajtott a világbajnokságért, és 2009-re emellett nem tudott megfelelően felkészülni. Vagy csak rossz utat választott, vallja Newey.
Rengeteg ötlet eszedbe jut ilyenkor, de egy csatornán, egy filozófia szerint kell elindulnod. Bár mi a nagyobb csapatok közé tartozunk, nekünk sincs annyi erőforrásunk, hogy minden utat párhuzamosan megvizsgáljunk. Lesz egy út, ami szerintünk a legkorrektebb, amiben hiszünk, és reméljük, hogy igazunk van. De mindig megvan az esély, hogy egy másik út, amin valaki más indult el, übereli a miénket.
A McLaren jelenleg sehol nincs, negyedik éve nem volt semmi esélye a bajnokságra, de nem hogy győzelemre, dobogóra sem. Ők mindent feltehettek 2017-re, kérdés, milyen úton indultak el. Annyi pénzük - forrásuk - ugyanis már nekik sincs, mint hat-nyolc éve volt.
A Ferrarinak van, de ők legalább dobogóig jutottak, hajtottak a futamgyőzelemre, nem tudni, mennyit tettek félre már 2017-re, energiát, erőforrást, pénzt. És hogy a jó úton járnak-e.
![Newey tavaly a Hungaroringen](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1436/14369/143695/14369508_3e27138cab7a8cbe4bb22a889b6a3f2d_wm.jpg)
A Red Bull nem dolgozhatta szét magát tavaly, jól tudták már az első futam előtt, hogy a bajnokságra nem lesz esélyük, így amint lehetett, elkezdhettek koncentrálni a következő évre. Ha így történt, és Newey szokásos zsenialitása is kijön, meglehetősen jó kocsit rakhatnak össze.
De mire lesz elég? Ugyanis a három éve mindent nyerő Mercedesnek sem kellett megszakadnia. Nem volt ellenfele, egy másik istálló, ami fegyverkezési versenyre kényszerítette volna, mint 2008-ban a McLaren a Ferrarit, és fordítva. Ez kissé riasztó, mert ha ők is valóban elkezdtek dolgozni jó ideje a 2017-es projekten, akkor nehéz lesz rajtuk sokat hozni. Ráadásul Newey nem véletlenül tartja magukat nagyobb csapatnak, jelenleg az F1-ben a Mercedes az az istálló, ami letesztelhet akár több fejlesztési irányt is, annyi pénzük és erőforrásuk van.
Nem véletlenül mondta Newey kollégája, Chris Horner csapatfőnök a minap, hogy a Mercedes a sok módosítás ellenére is favorit 2017-re.