Hamilton kivágta a kulacsot a kocsiból

2017.05.17. 18:52

Lewis Hamilton úgy lihegett a Spanyol Nagydíj közben a rádióba, mint egy maratonfutó, volt kommentátor, aki már az egészségéért aggódott. Nem véletlenül, a győzelem után az angol pilóta is elmondta, mindent kivett belőle a barcelonai meleg. Na meg egy újítás, amit most kezdett alkalmazni.

"Az első kanyartól ment, ami a csövön kifért. Minden tudásomra szükség volt. Az első szakaszban Sebastiannal kellett maradnom, gyilkos volt.

Ráadásul nem viszek már kulacsot a kocsiban, hogy könnyebb legyen, úgyhogy nem tudok inni egész versenyen.

A végén az utolsó erőtartalékaimmal ugrottam a csapat nyakába, a pulzusom a plafont verte."

Az idei súlyhatár 728 kiló az F1-ben pilótával együtt, és korábban mi is írtunk róla, hogy az új Mercedes meglehetősen kövérre sikerült. Az ötödik futamra már fogyasztottak rajta, de még mindig van rajta felesleg, ami a Ferrarival folytatott kiélezett csatában rengeteget számít. Még az egykilós kulacs is, amiből menet közben szívószállal hörpintenek a versenyzők. Hamilton ezt dobta ki a siker érdekében.

Törülközővel ment a dobogóra is, úgy kitikkadt
Törülközővel ment a dobogóra is, úgy kitikkadt

Lehet, hogy tényleg számított is, most volt a legnagyobb a küzdelme Sebastian Vettellel, és egy elúszni látszó futamot tudott visszahozni. Mint mondta utána, két kilót fogyott, ami nála nagyon sok, de a vékonyabb alkatúak ennek a kétszeresét is veszíthették a 100 perc alatt.

Toto Wolff Mercedes-főnök nem csinált nagy ügyet a kulacs nélküli versenyből, de azért dicsérte Hamiltont.

Mindent beleadott, ezt hallhatták a rádióban.

Az interjúk közben már le is ült
Az interjúk közben már le is ült