Bottasé az utolsó pole, de Ricciardo a hős
![2017-11-25T140230Z 285282363 RC1F7CFFE7D0 RTRMADP 3 MOTOR-F1-ABU](http://kep.index.hu/1/0/1887/18873/188730/18873013_a394f4c10d4c1aa7c9265c34b3b16197_wm.jpg)
Valtteri Bottas nyerte az Abu Dhabi nagydíj időmérő edzését Lewis Hamilton és Sebastian Vettel előtt. A Ferrariknak közük sem volt az első sorhoz, Kimi Raikkönent ráadásul az utolsó körben hatalmasat menő Daniel Ricciardo is megelőzte.
Már a szabadedzéseken is látszott, hogy itt nagyon menni fog a Mercedes, végig dominálták az időmérő edzést is. A Q1-ben Bottas volt a jobb, a Q2-ben Hamilton volt a leggyorsabb, az utolsó etapot pedig Bottas kezdte jobban. A négyszeres világbajnok azonban nagyon pörgött, két szektoron keresztül úgy tűnt, hogy megszerzi az idei 12. pole-ját is, azonban az utolsó kanyarban hibázott, így Bottasé lett az első rajthely, ráadásul ez már sorozatban a második Brazília után.
A Ferrari végig a második erőt képviselte az egész eddigi hétvégén: jobb volt a Red Bullnál, de közel sem tudott kerülni a Mercedeshez. A Q3-ban aztán még a második sor sem lett, mert Daniel Ricciardo szinte a semmiből olyan időt ment, amivel nem csak a csapattárs Max Verstappent, hanem Kimi Raikkönent is sikerült maga mögé utasítani.
![Sebastian Vettel (Ferrari) gyilkolja a kanyart a szombati időmérőn](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1887/18873/188730/18873029_40747393c5ea13870bb8311a9db3304f_wm.jpg)
A 7. helyen Nico Hülkemberg végzett a Renault-val, majd jött a két Force India Sergio Perezzel és Esteban Oconnal. A top10-be még Felipe Massa fért be, a kétszeres világbajnok Fernando Alonso a 11. helyen végzett.
INITIAL CLASSIFICATION (END OF QUALIFYING): @ValtteriBottas claims his fourth career pole #AbuDhabiGP 🇦🇪 #Quali #F1 pic.twitter.com/GvPS566WFY
— Formula 1 (@F1) 2017. november 25.
Nyitókép: a finn Valtteri Bottas (Mercedes' Formula One) a szombati időmérőn. (Hamad I Mohammed/Reuters)