Kiszivárgott egy kép az új Toro Rossóról

2018.02.21. 14:25

Papíron a Toro Rossót és a Force Indiát láthatjuk majd utolsóként a 2018-as Forma-1-autók közül, hiszen mindkét csapat február 26-án reggel, a barcelonai négynapos teszt kezdetén mutatja majd be az idei kocsiját.

rJc8LYLia -jJbZ3pzEl1YEOolgYx22zQyceirscX5g

A Toro Rosso viszont az olaszországi Misanóban már szerdán pályára küldte az új gépet, amiről annak rendje szerint ki is szivárgott egy kép.

A csapat csak hangokkal, illetve takarásból készített videókkal jelezte, hogy a Toro Rosso-Honda készen áll a bevetésre, de nem sokkal később Redditen és Twitteren előkerült egy új, nem sok mindent mutató kép az STR13-ról.

Mivel hátulról, esőben készült, túl sok részletet nem látni rajta, csak azt, hogy a festése nagyjából a tavalyi mintáéval egyezik meg, illetve hogy ez is színre fúj, kék Glóriával érkezik majd.

A Force India bejelentése is hivatalos lett, eddig csak gyanítani lehetett, hogy 26-án reggel mutatják be a kocsit (és fedik fel a csapat új nevét), de közben Twitteren ezt meg is erősítették.

A szivárgás után persze már nem volt értelme a titkolózásnak, a csapat mutatott egy valamivel jobb képet is a kocsiról:

Sorrendben február 22-én a Ferrari és a Mercedes, majd 23-án a McLaren tart bemutatót, utána jön a Toro Rosso és a Force India 26-án. A Haas, a Williams és a Red Bull, a Sauber és a Renault már felfedte a kocsit, vagy legalábbis annak számítógépes modellképét.