István, Vajk
17 °C
34 °C

Hamilton-dráma a Német Nagydíjon, Vettel űridővel a pole-ban

2018-07-21T132851Z 798239144 RC1872C22BB0 RTRMADP 3 MOTOR-F1-GER
2018.07.21. 15:55 Módosítva: 2018-07-21 16:17:16

Bár az eső elmosta a harmadik szabadedzést, az időmérőre felszáradt a pálya és többnyire normális körülmények között próbálkozhattak a pilóták. Hamilton tönkreverte az autóját, Ricciardo a mezőny végéről indul, Vettel pedig az élről.

A Q1-et Kimi Räikkönen nyerte meg Vettel és Bottas előtt, a top10-be pedig Grosjean, Hamilton, Leclerc, Magnussen, Verstappen, Ricciardo és Sainz fért még be. A kiesők között egyedül Ocon neve meglepő a Force Indiával, rajta kívül még Vandoorne, Stroll, Hartley és Gasly nem jutott be a Q2-be. Illetve

Lewis Hamiltonnak ért még véget az időmérő az első etap után.

A négyszeres világbajnok először szólt a rádión, hogy váltóproblémája van, de úgy nézett ki, hogy még vissza tud gurulni a boxba. A csapat azonban rászólt, állítsa le az autót. A visszajátszásokból alapján Hamilton magának köszönheti az egészet: kiszélesítette a pályát, a Mercedes pedig többször is keményet kapott alulról, ez okozhatta a technikai problémát. Ezek után már hiába próbálta visszatolni az autót a boxba, véget ért számára az időmérő:

A Q2-ben Bottas rögtön egy abszolút legjobb idővel nyitott, majd őt követte a két ferraris, Magnussen, Grosjean, Hülkenberg, Pérez, Leclerc, Verstappen és Alonso. A többiek nem kapkodtak, hét perccel a Q2 vége előtt a Szirotkin, Sainz, Ricciardo, Ericsson négyesnek még mért ideje sem volt. Utóbbi volt a legközelebb ahhoz, hogy ezen változtasson, azonban kicsúszott a kavicságyba és annyi törmeléket hozott magával a pályára, hogy takarítás miatt 10 percre meg kellett szakítani az időmérőt.

A kényszerű szünet után Verstappen feltette az ultralágy gumit, így ő a Ferrarikkal és Mercedesekkel ellentétben a legpuhább keveréken fog majd holnap elrajtolni. A kiesük közül pedig egyedül Sainz tudott javítani, a kétszeres világbajnok Alonsót ütötte ki a top10-ből. A Q1-be Bottas, Verstappen, Räikkönen, Vettel, Magnussen, Grosjean, Hülkenberg, Leclerc, Sainz és Pérez jutott be.

Ricciardo végül ki sem gurult a pályára, a rajtbüntetései miatt ugyanis mindenképp a mezőny végéről kell majd rajtolnia.

A Q3-nak már mindenki ultralágyon vágott neki. Räikkönen egy újabb körrekorddal kezdett, majd jött a ferraris csapattársa, aki egy brutális 1:11.539-es idővel nyitott. Az utolsó gyors kör előtt Vettel, Bottas, Räikkönen, Verstappen, Grosjean, Hülkenberg, Magnussen, Leclerc, Sainz volt a sorrend, egyedül Péreznek nem volt mért ideje.

Az éllovasok közül először Räikkönen ért körbe, de az ideje 8 ezred másodperccel elmaradt Vettelétől. Bottas viszont hihetetlen tempóban érkezett, az egyetlen állva maradt Mercedes pedig és egy tizeddel le is nyomta Vettel körét. Azonban a négyszeres világbajnok még hátravolt, két abszolút legjobb szektorral kezdett, majd több mint két tizedet adva Bottasnak, űridővel nyerte meg a Német Nagydíj időmérő edzését.

A futam vasárnap 15.10-kor kezdődik.  

Nyitókép: Ralph Orlowski/Reuters