Viola
-6 °C
-2 °C

Ejtsük a kék zászlót az F1-ből!

2018.09.28. 11:15

Egészen hajmeresztő ötlettel állt elő a Haas-Ferrari csapatfőnöke az Orosz GP előtt: dobjuk a kék zászlót és a kék zászlós szabályt a Forma-1-ból, azaz a lekörözötteknek ne kelljen automatikusan elengedniük a versenyben vezető, vagy náluk sokkal jobb pozícióban érkező autókat.

A felvetés nem véletlen, azután pattanhatott ki Günther Steiner agyából, hogy pilótáját, Romain Grosjeant a legutóbbi, Szingapúri GP-n megbüntették, mert lekörözésnél feltartotta Lewis Hamiltont és az őt másodikként üldöző Max Verstappent.

"Támogatnám (ha felmerülne, hogy ejtsük a kék zászlót). Versenyzésről beszélünk, a közönség meg mindig azzal jön, hogy nincs elég versenyzés, szóval ha nem lenne kék zászló, Verstappen befogta volna Hamiltont, és csata lett volna közöttük. Több akció lenne, ha dobnánk ezt a szabályt, ami ráadásul csak az elsőket segíti. Folyton arról beszélünk, hogy legyen szorosabb a mezőny, de közben az elsőnek még nagyobb előnyt adunk azzal, hogy elengedjük, vagyis ez az egész csak a gazdagoknak jó"

- idézte Steinert az Autosport.

Sokat nem lehet hozzátenni:

  • tényleg feldobná a versenyzést, de akarjuk-e, hogy a lekörözöttek döntsék el, ki nyeri a futamot vagy kik állnak dobogóra?
  • tényleg a "gazdagokat" segíti, de nem azok kaphatnak előjogot, akik vezetik a versenyt azokkal szemben, akik leghátul poroszkálnak?

Az már nem teljesen igaz, hogy Verstappen befogta volna Hamiltont, ugyanis be is fogta, az angolnak védekeznie kellett, hogy kijöjjön a necces helyzetből, amibe Grosjean és a vele az ikszedik helyért harcoló Szirotkin kényszerítette. Szóval a kék zászlóval is kialakult, amit Steiner anélkül vizionál.

Embed from Getty Images

Van egyébként egy nem régi szabály az F1-ben, hogy a kék zászlót, ami azt jelenti, engedd el a sokkal gyorsabb kocsit, csak akkor lengetik be, ha az üldöző 1,2 másodpercen belül van. A lekörözők szerint ez jó szabály, az 1,2 mp megfelelő, ezt mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón Valtteri Bottas, Marcus Ericsson és Charles Leclerc is, utóbbi kettő úgy is, hogy sokszor lekörözöttként találkoznak a dologgal. Egyedül Szergej Sztirotkin nem mondott konkrét véleményt, de nagyon jó fej volt, mint megindokolta: ő ugyanis még nem körözött le senkit a Forma-1-ben.

Fernando Alonsót is megkérdezték a Steiner-álláspontról, és a spanyol rávilágított egy nagyon fontos részletre.

"Vannak vélemények itt is, ott is, de azt hiszem,

ez volt a rendszer az F1 teljes történelme során,

szóval egy verseny problémái miatt nem érdemes aggódnunk."

Bizony, 60 évesnél is öregebb szabályról beszélünk, vagyis mióta világ a világ, az F1-ben - és majdnem a teljes motorsportban - létezik a kék zászló.

A lekörözések problémáját aztán Kimi Räikkönen zárta végképp rövidre.

Amíg nem büntetik azonnal szigorúan, ha nem térnek ki az útból, sok nem fog változni. Túl nagy szabadságot kapnak a lekörözöttek, túl sokat várhatnak

- vétózta meg zsigerből Steiner tervét a finn.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!