haas
Véleménye szerint ez az ideális hely karrierje folytatásához.
Hat fiatal vág neki először a teljes idénynek a hétvégén.
Tapasztalt francia versenyző munkáját fogja segíteni.
Kevin Magnussen a csütörtöki médianapon még részt vett, pénteken azonban nem vezethet.
Többéves szerződést kötöttek.
Az újonc Oliver Bearman lesz a csapattársa 2025-ben.
Ugyanakkor valamilyen szerepkörben marad az amerikaiaknál.
Az még egyelőre bizonytalan, ki lesz a csapattársa.
Hatalmas balesettel indult a verseny, csak 16 pilóta fejezte be a futamot.
Egyedülálló lehetőségnek nevezte a váltást.
Két csapat teljesen új külsőben pompázik.
Már be is jelentették, ki veszi át a helyét.
2023. december 20., 11:43
Nagyon fáj neki, hogy a versenyeket csak a tévében követheti nyomon.
2023. szeptember 15., 12:48
Már az is megvan, hol folytathatja.
2023. augusztus 24., 13:30
Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen jövőjéről is határoztak a Haasnál.
2023. augusztus 14., 16:23
A holland egy külön ligát képviselne a mezőnyben, akármelyik autóban ülne.
Így Fernando Alonso indulhat majd Max Verstappen mellől.
Fernando Alonso megtarthatta harmadik dobogóját is.
A Haas csapatfőnöke szerint a fiatal német már érezhette, hogy közeleg a vég.
Elszaporodtak a fekete elemek, de ez nem véletlen.
Legutóbb a Haas színeiben versenyzett.
2022. december 15., 13:13
Hétszeres világbajnok édesapja 2012-ben ugyanettől a csapattól vonult vissza.
2022. november 17., 07:26
Mick Schumacher több mint negyven futamon állt rajtoz a Haasnál, a maradáshoz ez sem volt elég.
A Haas mesterkedése miatt bukhatja pontjait a versenyen megreptetett spanyol klasszis.
A dán úgy gondolja, később már nehezen tudná legyőzni a hétszeres világbajnok fiát.
Mazepint az idény első futama előtt küldte el a Haas.
Ausztráliában már pontot szerezne a Haas versenyzője.
Günther Steiner ezúttal sem bánt finoman a szavakkal.
Gyorsan nyélbe ütötték a szerződést.
Nyikita Mazepin alapítványt szeretne létrehozni, hogy segítse hazája sportolóit.
Mazepin nagyra értékelte az F1-ben töltött idejét, és reméli, hogy versenyezhet még a sorozatban.
Orosz főszponzorával is szerződés bontott az amerikai istálló.
Sajtóértesülések szerint még arra is van esély, hogy Silverstone-ban induljon.
A Motorsport UK az orosz–ukrán háború kapcsán hozott szankciót a Haas-pilótával szemben.
2021. december 22., 11:51
Az elsődleges beugró Giovinazzi lesz, de lesz 11 futam, amikor ő nem bevethető.
2021. szeptember 23., 13:35
Csütörtökön a Haas is bejelentette két pilótáját a 2022-es idényre.