Az ötödik Forma-1-es világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája legnagyobb riválisát, az olasz média által az elmúlt napokban sokat kritizált Sebastian Vettel mellé állt.
"Azt gondolom, hogy a sajtó egy kicsit több tiszteletet mutathatna Sebastian felé" - idézte a BBC Hamilton Instagram-posztját.
Vettel a vasárnapi Japán Nagydíjon a negyedik helyen haladva belevágott egy előzésbe, a manőver közben összeütközött Max Verstappennel (Red Bull), megpördült, és visszaesett a 19. pozícióba. Onnan végül hatodikként ért célba, de mivel Hamilton nyert, a brit előnye 67 pontra nőtt négy futammal a vb vége előtt.
Az olasz Autosprint magazin elveszettnek és lélektelennek titulálta a Ferrarit. Az újság szerint a csapat saját pilótája hibáinak áldozata. A Gazzetta dello Sport arról írt, hogy Vettel "semmit sem tanul a hibáiból".
"El sem tudják képzelni, mennyire nehéz azt csinálni, amit mi csinálunk ezen a szinten, vagy bármely más sportolónak, aki a saját sportágában a legjobbak közé tartozik. Emberek vagyunk, és követünk el hibákat, de az számít igazán, hogy hogyan lépünk túl ezeken" - írta Hamilton.
A 33 éves angol a júliusi Német Nagydíj óta a 175 megszerezhető pontból 168-at gyűjtött be, miközben a 31 éves Vettel csak 93-at.
Ha Hamilton a jövő vasárnapi Amerikai Nagydíjon nyolc ponttal többet szerez, mint Vettel, akkor a Forma-1 történetének harmadik ötszörös vb-győztese lesz: Juan-Manuel Fangiónak szintén öt van, Michael Schumachernek hét. (MTI/Index)