Gál
9 °C
21 °C
Index - In English In English Eng

Brawn, Briatore, Bernie: Schumacherről az 50.-en

K EPA20190103052
2019.01.03. 15:22
Csütörtökön 50 éves Michael Schumacher, és ha lábadozása miatt ő nem is ünnepel - vagy legalábbis nem tudhatunk róla -, őt azért ünneplik. Többek között volt kollégái, akik közül három legendás főnöke nyilatkozott a Gazzetta dello Sportnak.

Flavio Briatore a Benettonnál dolgozott együtt Schumacherrel, ő volt a szupersztár első csapatfőnöke. Sokan a német felfedezőjének is tartják, ami - majd kiderül lejjebb - kissé túlzás, de az tény, hogy meghatározta a későbbi hétszeres világbajnok karrierjét.

Boldog születésnapot, Michael! Gratulálok a nagyszerű pilótának, aki meghatározta első éveimet a Forma-1-ben. Michael tanított meg minket nyerni. A szigorúsága és a komoly hozzáállása utat mutatott a csapatnak és mindenkinek, aki a Benettonnál dolgozott. Amikor megérkezett, már erős istálló voltunk, kiváló mérnökökkel, mint Ross Brawn és Rory Byrne, de hiányzott egy gyors pilóta, aki dolgozni is tud, munkára bírja maga körül a csapatot, és akiben hinni lehet. Két pilóta-vb-t és egy konstruktőrit hoztunk össze, mi, akiket a paddockban csak pólóárusoknak tartottak! De én is sokat adtam Michaelnek, a fiatal, kíváncsi, sportőrült fiúnak, megmutattam, hogyan lehet szorgalmasan, mégis lezseren és szórakozva dolgozni

- mesélte a Gazzettának Briatore, aki elindította Schumachert a Forma-1-ben.

A Benettontól a Ferrarihoz vezetett a klasszisversenyző útja, ebben kulcsszerepe volt Bernie Ecclestone-nak.

Michael Schumacherhez kapcsolódnak a legszebb emlékeim, a két bajnokság a Benettonnal és az öt mesés cím a Ferrarival, rengeteg felejthetetlen győzelem. Meghatározott egy teljes Forma-1-es korszakot. Nem volt nehéz meggyőznöm, hogy csatlakozzon a Ferrarihoz, miután a Benettonnal mindent megnyert. Emlékszem, 1995 közepén kezdtem el neki beszélni róla, mit is jelent a Ferrari, és hogy mekkora dicsőség várna ott rá. Végül igent mondott, a legjobb döntést hozta. Óriási lelkesedéssel ment Maranellóba, és ezt egész karrierje alatt meg tudta őrizni

- idézte fel a volt F1-főnök, hogyan is került Olaszországba Schumacher.

Ahol is kiteljesedhetett együttműködése Ross Brawnnal. Bár valójában Brawnnal már a Benettonnál együtt dolgoztak, az angol mérnök és egy másik nagy brit csapatfőnök fedezte fel a szupertehetséget.

1990-ben ismertem meg Michaelt, még a prototípus-vb-n, ő a Mercedesnél vezetett, én a Jaguarnál voltam. Világos volt, hogy egy fenoménnal van dolgunk, mindig gyorsabb volt a csapattársainál, Wendlingernél és Frentzennél. Amikor egy év múlva megérkezett a Forma-1-be, a Benettonnál Tom Walkinshaw és én meggyőztük Briatorét, hogy minden áron meg kell szereznünk. Így is lett, és elkezdődött egy hihetetlenül sikeres együttműködés a sportban, de mindenek előtt egy nagy barátság. Schumacher a tehetségével, eltökéltségével és azzal, hogy folyamatosan javulni akart, a Forma-1 történetének legsikeresebb pilótája lett, egy igazi karizmatikus vezér

- emlékezett a közös évekre, illetve hét világbajnokságukra Brawn.