Mindkét vb-t megnyerte a Mercedes Japánban

2019.10.13. 09:30

Zseniális rajttal nyerte a Japán Nagydíjat Valtteri Bottas vasárnap Szuzukában. A tájfun miatt módosított hétvégén már a futam első kanyarjában eldőlt szinte minden.

A Ferrarik indultak az első sorból Vettel-Leclerc-sorrendben, de a finn mindkettőjüket megelőzte azonnal az indulás után. Vettel nagyon elrontotta a rajtot, majdnem kiugrott, majd beragadt.

Leclerc és Verstappen ütközött a második kanyarban, a holland kicsúszott, a monacói a belső íven volt, és továbbment. A 15. körben aztán Verstappen fel is adta a futamot.

Az élen sok kérdés nem volt, Bottas tarthatatlannak bizonyult, Vettelnek a második helyet kellett védenie Hamiltontól. Az utolsó körökben egész jó csatát vívtak, de az angol hiába került a német sarkába, előzni nem tudott. Második-harmadik helyen futottak be.

Bottas idén másodszor, karrierjét tekintve hatodszor nyert az F1-ben.

A Mercedes győzelmével megszerezte a gyártók világbajnoki címét, és mivel már csak Hamilton és Bottas lehet világbajnok, valójában bebiztosította magának a pilóták világbajnokságát is. Hamilton 64 ponttal vezet Bottas előtt, négy futam van hátra, formalitásnak tűnik a vb-cím.

Két hét múlva jön a Mexikói GP.

A Japán GP végeredménye

1    Valtteri Bottas    Mercedes    52    1h21m46.755s
2    Sebastian Vettel    Ferrari    52    13.343s
3    Lewis Hamilton    Mercedes    52    13.858s
4    Alexander Albon    Red Bull/Honda    52    59.537s
5    Carlos Sainz Jr.    McLaren/Renault    52    1m09.101s
6    Charles Leclerc    Ferrari    51   
7    Daniel Ricciardo    Renault    51   
8    Pierre Gasly    Toro Rosso/Honda    51   
9    Sergio Perez    Racing Point/Mercedes    51   
10    Nico Hulkenberg    Renault    51   
11    Lance Stroll    Racing Point/Mercedes    51   
12    Daniil Kvyat    Toro Rosso/Honda    51   
13    Lando Norris    McLaren/Renault    51   
14    Kimi Raikkonen    Alfa Romeo/Ferrari    51   
15    Romain Grosjean    Haas/Ferrari    51   
16    Antonio Giovinazzi    Alfa Romeo/Ferrari    51   
17    Kevin Magnussen    Haas/Ferrari    51   
18    George Russell    Williams/Mercedes    50   
19    Robert Kubica    Williams/Mercedes    50   
-    Max Verstappen    Red Bull/Honda    14   

A vb-pontverseny állása:

1    Lewis Hamilton    338
2    Valtteri Bottas    274
3    Charles Leclerc    223
4    Max Verstappen    212
5    Sebastian Vettel    212
6    Carlos Sainz Jr.    76
7    Pierre Gasly    73
8    Alexander Albon    64
9    Daniel Ricciardo    40
10    Nico Hulkenberg    35

A csapatverseny állása:

1    Mercedes    612 (már bajnok)
2    Ferrari    435
3    Red Bull/Honda    323
4    McLaren/Renault    111
5    Renault    75

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Kerkez Milos gólját elvették, majd bombagólt kapott a csapata

Egy szöglet után volt eredményes a magyar válogatott futballista, de a VAR közbeszólt.

március 1., 17:50

  • Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban

A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.

március 1., 20:47

  • Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén

Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.

március 1., 20:24

  • Címlapon
Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

Az életveszély ellenére vissza kell térnie Budapestről egy anyának és gyerekeinek Izraelbe

A Hamász 2023. október 7-i terrortámadása után menekültek Magyarországra.

1 órája

  • Címlapon
Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Orbán Viktor: Jó oka volt, hogy vétózzak Ukrajna ügyében

Nagyobb sportlétesítmények, támadójáték, adócsökkentés, brüsszeli döntés, amely összedönti az európai gazdaságot – ilyen volt a kormányfő beszéde.

6 órája

  • Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján

Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.

március 1., 19:59

  • Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi

Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.

március 1., 17:47

  • Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya

Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.

március 1., 17:12

  • Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán

Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.

március 1., 18:04

  • Címlapon
Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Több ezer amerikai katonát küldhet Magyarországra Donald Trump

Németországból mozgatnák át az egységeket.

10 órája

  • Címlapon
Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Kovács Gergely: Magánkézre játszották a reformátusoknak ingyen adott, 9 milliárdos budai területet

Az ügyben az adatvédelmi hatósághoz fordul a polgármester és hivatala.

56 perce

  • Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban

A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.

március 1., 16:20

  • Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza

A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.

március 1., 16:44

  • Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban

Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.

március 1., 07:15

  • Címlapon
Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Kádár L. Gellért: Érezni lehetett a szürke és mocskos középkor szagát

Villáminterjú a Hunyadi-sorozat főszereplőjével.

2 órája

  • Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes

A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.

március 1., 06:53

  • Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket

Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...

március 2., 08:44

  • Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában

A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.

március 1., 14:49

  • Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19

Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.

március 1., 07:42

  • Sport
Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Orvosi csoda: az aranylabdás Rodri újra a pályán

Megkezdte a labdás edzéseket.

március 1., 08:15

  • Címlapon
Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

Szoboszlai Dominik lecserélése után fordított, a bajnoki cím kapujába lépett a Liverpool

A fásultnak érződő vörösök megszenvedtek a sereghajtóval, de hozták a kötelezőt.

22 perce

  • Címlapon
Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

Már tíz éven belül megszűnhet a világ, amit ismerünk

2035-re a harmadik világháború kitörése is valószínűsíthető.

7 órája

  • Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója

A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.

március 1., 08:56

  • Sport
Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Megvan a FIA első áldozata, 16 millió forintnak megfelelő büntetést szabna ki

Minden, ami a Formula–1-es teszten történt: áramkimaradás, parkoló busz, zuhanó üvegpanel.

március 1., 14:08

  • Címlapon
Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Óriási botrány, börleszkbe illő jelenetek a magyar szövetség tisztújító közgyűlésén

Szünetet kellett elrendelni, hogy helyreálljon a rend.

6 órája