Mercedes-igazgató: Hülyeséget csináltunk

2019.11.18. 17:59

Közel hét év után először nem ment el istállója aktuális versenyére a Mercedes-csapatfőnök, Toto Wolff, a hétvégi Brazil Nagydíjon a technikai igazgató, James Allison helyettesítette. Nem éppen élete napja lett a vasárnapi, a rábízott team egy hetedik hellyel távozott Sao Paulóból.  

 

Alisson nem kertelt, elszúrták a dolgokat, egyet különösen, hogy Lewis Hamiltont pár körre a leintéstől kihozták kerékcserére. A világbajnok biztosan tartotta a második helyet, az elsőre sansza sem volt a sokkal gyorsabb Max Verstappen ellen, de a Ferrarik karamboljánál úgy gondolták, esély adódott a győzelemre, új gumikat ajánlottak az angolnak, aki némi habozás után rábólintott. De innen vegye át a szót Allison.

Nem volt a legfényesebb versenyünk addig sem, de akkor egyszerűen hülyeséget csináltunk. Azt gondoltuk, egy pozíciót cserélünk friss gumikra, amelyekkel vissza tudjuk venni azt a helyet, és mehetünk a győzelemért. Ez alapból téves volt, mert két helyet veszítettünk, Gaslyt nem vettük számításba. Másrészt annyi törmelék volt a pályán, hogy sokkal több kört vett igénybe a takarítás, mint vártuk. Újonc hiba volt egy olyan kocsival, ami nem volt elég gyors, túlfeszítettük magunkat a győzelemért. Esélyünk sem volt rá, hibáztunk. Amikor megláttuk őt Gasly mögött, már azon tépődtünk, miért is csináltuk ezt? Kettő helyett egy helyet mondtunk neki, és a döntést is nekünk kellett volna meghoznunk

- idézte a mérnököt az Autosport.

James Allison
James Allison

Hamiltonnak így a negyedik helyről kellett feljönnie mindössze két kör alatt - elég meredek vállalkozásnak hangzik még neki is. Gaslyt gyorsan megelőzte, a másodikként haladó Albon viszont keményebb dió volt, és az utolsó előtti körben ütköztek. A Red Bull megforgott, Hamilton továbbment, de megsérült a Mercedes szárnya, és az utolsó kanyarból kigyorsítva nem tudta megfogni a koccanásnál elhúzó Gasly Toro Rosso-Hondáját, harmadikként futott be.

Sokáig ennek sem örülhetett Hamilton, ötmásodperces büntetést kapott, mert megforgatta Albont, így végül 7. lett. A bajnok nem is védekezett, már a kocsiból kiszállva elismerte, az ő sara az ütközés, elnézést kért az ellenféltől.

A Mercedes összességében idei második leggyengébb hétvégéjét zárta, csak Németországban voltak rosszabbak, Bottas ott is kiesett - most műszaki hiba miatt kellett kiállnia -, Hamilton 9. lett.