Leclerc szerződést hosszabbított a Ferrarival
Charles Leclerc meghosszabbítja a szerződését a Scuderia Ferrari Forma-1-es csapatával, és 2024-ig biztosan az olasz csapat pilótája marad, jelentette be az olasz csapat hivatalos honlapja.
A 22 éves monacói pilótának az idei volt az első szezonja a Ferrarinál, Kimi Räikkönen helyét vette át. A belga és az olasz nagydíjat is megnyerte, emellett még nyolcszor állt dobogón, az időmérőkön pedig hét pole-pozíciót szerzett, ami a legtöbb volt az idényben. 264 ponttal a világbajnokság negyedik helyén zárt, a négyszeres világbajnok csapattársát, Sebastian Vettelt 24 ponttal előzte meg.
Nagyon boldog vagyok, hogy a Scuderia Ferrarinál maradhatok. Az elmúlt év egy álom volt számomra, hogy a Forma-1 legillusztrisabb csapatában versenyezhettem. Már alig várom, hogy még szorosabb kapcsolatom legyen a csapattal azután, hogy milyen intenzív és izgalmas volt az idei év. Lelkesen várom, hogy mit hoz a jövő, alig várom, hogy elkezdődjön az új idény
– mondta Leclerc.
A csapatfőnök Mattia Binotto elmondta, hogy minden egyes versennyel világosabb lett, hogy szerződést akarnak hosszabbítani Leclerc-kel. Ez a döntés azt jelenti, hogy a következő öt évben biztosan velünk marad.
Charles és a Scuderia jövője közös. Már 2016 óta a családunk tagja, büszkék vagyunk az akadémiánk eredményeire. Biztos vagyok benne, hogy együtt még rengeteg oldalt fogunk írni a Ferrari történelemkönyvébe
– mondta Binotto. Leclerc 2016-ban lett a Ferrari Akadémiájának a tagja, és előbb a Haas, majd a Sauber Foma-1-es csapatok tesztpilótája volt. 2018-ban mutatkozott be a Forma-1-ben az Alfa Romeo csapatnál.