Lelkendeznek az F1-pilóták a beugrásra esélyes pályáért

2020.06.30. 14:16

Június elején három európai versenypályát kezdtek el emlegetni a Forma-1 háza táján, mint amik esélyesek arra, hogy az eredetileg bejelentett 8 futam után versenyt rendezzenek, amennyiben több más, Európán kívüli helyszínt is törölni kell a naptárból a koronavírus-járvány miatt.

Kapcsolódó
A versenypálya, amit mintha direkt a járványra találták volna ki

A versenypálya, amit mintha direkt a járványra találták volna ki

Portugália reméli, hogy a járványügyi helyzetre tökéletesen felkészült portimaói pályán visszatérhet az F1.

Az akkor felsorolt Imola, Mugello, Hockenheimring mellé közben odakerült a portugáliai Algarve versenypálya is, és a legfrissebb sajtóhírek alapján a portugál helyszín, illetve a Ferrari házi pályája, Mugello pályázik a legnagyobb eséllyel arra, hogy 2020-ban Forma-1-es nagydíjat rendezzen.

Mugello ráadásul a pilóták részéről is elég nagy támogatást kapott. A főként a MotoGP miatt ismert olaszországi pálya ugyan sosem rendezett korábban F1-futamot, de 2012-ben a teljes F1-mezőny tesztelt rajta. Ezután mondta Mark Webber, hogy Mugellóban 10 kör felér 1000, Abu-Dzabiban megtett körrel, míg a Ferrari mostani pilótája, Sebastian Vettel már akkor is azon sajnálkozott, hogy a pálya nem szerepel a hivatalos helyszínek között.

Vettel, aki múlt héten tesztelt a Ferrarival a pályán, most is elmondta, hogy Mugellónak abszolút helye lenne a versenyhelyszínek között, de csapattársa, Charles Leclerc is amiatt lelkendezett, hogy végre egy Forma-1-es autót vezethetett ezen a legendás pályán. Mugello mellett érvelt a Renault jelenlegi, a McLaren jövő évi pilótája, Daniel Ricciardo is, aki szerint őrületes a pálya vonalvezetése a mostani F1-kocsikkal, főleg a gyors kanyaroknak és a nagy szintemelkedéseknek köszönhetően. Ricciardo kitért a másik esélyes helyszínre, az Algarve versenypályára, amely szintén izgalmas lehet a mezőny számára az ugyancsak gyors kanyaroknak és nagyobb emelkedőknek, lejtőknek köszönhetően.

A Ferrarinak 1000 oka van, hogy futamot vigyenek Mugellóba

A Ferrari csapatként és konstruktőrként is 993 Forma-1-es nagydíjon vett részt eddig, ám az indulások száma hajszállal kevesebb – konstruktőrként 991 futamon indultak el, vagyis idén ünneplik majd az 1000. indulásukat az F1-ben, azaz a millesimo Gran Premiót. Ezért is keresztelték SF1000-nek az idei autójukat.

Mivel jelenleg 8 futamot jelentettek be, az idény kilencedik versenyén lesz a nagy jubileum a Ferrari számára, és mivel a nyolcadik futam Monzában lesz, logikus, hogy onnan nem messze, a Ferrari saját pályáján tartsák meg a következő versenyt Mugellóban – így az F1 talán legmeghatározóbb csapata otthon ünnepelhetne. Az viszont kérdéses egyelőre, hogy nézőket beengednek-e majd a futamra, amennyiben Mugello tényleg megkapja az engedélyt a rendezésre.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén

Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.

március 21., 11:02

  • Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.

március 20., 21:04

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt

A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába

Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.

tegnap, 16:38

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.

március 21., 13:11

  • Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.

március 20., 16:42

  • Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt

WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.

március 21., 13:34

  • Sport
Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Elsőként egy ázsiai válogatott jutott ki a következő labdarúgó-vb-re

Mostanáig csak a három házigazda részvétele volt biztos.

március 20., 17:33

  • Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál

A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.

tegnap, 18:57

  • Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián

Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.

március 21., 12:12

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek

A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.

március 20., 09:57

  • Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.

március 20., 13:29

  • Címlapon
Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Újabb jel az égen, ezúttal Eger fölött

Ez a Tavasz ilyen.

tegnap, 11:48

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Orbán Viktor nagy bejelentést tett, újabb milliós támogatások érkeznek

Nagy döntések születtek a kormányülésen.

tegnap, 17:10

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31