Nándor
3 °C
16 °C

Lando Norris élete első pole-ját szerezte meg Szocsiban

GettyImages-1342431040
2021.09.25. 15:37
Norris élete első pole pozícióját szerezte meg Szocsiban, Carlos Sainz a második, George Russell pedig a harmadik helyről várhatja vasárnap a piros lámpák kialvását. A Mercedesek eltaktikázták az időmérőt.

Egy hét szünetet követően az Orosz Nagydíj helyszínére, Szocsiba látogatott az F1 mezőnye. Nem túlzás azt állítani, hogy Szocsi eddig nem az izgalmak helyszíne volt, már ami az erőviszonyokat és a pályán történt akciókat illeti, pedig az aszfaltcsík jó előzési pozíciókat kínál. A pálya abszolút Mercedes-uralom alatt áll 2015-ös debütálása óta.

A pénteki látkép sem hozott változást, a német gárda uralta mind a két szabadedzést. Ráadásul Valtteri Bottas vezetésével. A finn versenyző 2022-ben már hivatalosan is az Alfa Romeo pilótája lesz, a Mercedes-kötelék lassan megszűnik, ezzel egyenes arányban Bottas is a hamvaiból támad fel, és futamról futamra győzi le címvédő csapattársát.

Max Verstappen ugyan öt ponttal vezeti a világbajnokságot, de a hétvége számára eddig nem alakult túl rózsásan.

A holland motorerőforrását cserélni kell, a Red Bull kénytelen bevállalni a büntetést, így már biztos, hogy Verstappen a mezőny végéről indul a vasárnapi futamon.

Az időjárás azonban itt is hatalmas befolyásoló tényező lesz, amiért a holland is bizakodhat. A Pirelli, az F1 hivatalos gumiszállítója a leglágyabb oldalról közelítette meg a hétvége gumikiosztását (C5-C4-C3), de az időjárási viszonyokat tekintve a csapatoknak szinte biztosan nem lesz szükségük a száraz keverékre.

Időjárás

Lássuk a tényeket!

Napok óta biztosra vehető volt, hogy Szocsira szombatra hatalmas eső zúdul, ami egészen vasárnapig tartó folyamatos, erős esőzéseket és orkánerejű széllökéseket hoz magával. A meteorológiai szolgálatok jól vizsgáztak. Szombatra megérkezett az eső, és ennek megfelelően alakultak az események. Az F3-asok sprintversenyét törölték, majd következtek az F2-esek, utána az F1-es harmadik szabadedzés is törlésre került, valamint az F3 második sprintfutama is.

Michael Masi, az F1 jelenlegi versenyigazgatója viszont bizakodó volt a Formula–1-es időmérőt illetően, azonban több forgatókönyv is felvetődött a lebonyolítással kapcsolatban. 

Masi mindenképp szombaton szeretett volna időmérőt tartani, de ha az időjárás egy kis időre sem mutatja a szebbik oldalát, opció volt, hogy vasárnapra tolhatják a kvalifikációt.

Q1: még több eső, hamarabb a vártnál

Szinte percre pontosan, az időmérő kezdetére az eső elállt, a Q1 azonban így is esős körülmények között, nedves pályán vette kezdetét. Mindenki rögtön az aszfaltra gurult, a látási viszonyok erőteljesen romlottak, a legtöbb pilóta esőfüggönyben kezdte meg az első mért köröket, amire az intermediate (köztes esőgumi) jelentette a legjobb opciót.

Még több eső érkezhet, hamarabb a vártnál!

– jött az üzenet Nicholas Latifi versenymérnökétől.

A 11. percben Antonio Giovinazzi a négyes kanyarban pördült meg a pályán, akibe az őt követő Charles Leclerc majdnem beleszállt.

Lewis Hamilton 1:46.937-es idővel vezette a Q1-et öt perccel az etap vége előtt. Bottas, Gasly, Latifi, Vettel volt ekkor a további öt sorrendje. Majd Sergio Pérez villant meg, 1:46.455-ös köridővel vette át Hamilton első helyét. 

Az utolsó mért körön Gasly tovább javult, majd a körülmények folyamatosan javultak,  Bottas lila szektorokat autózva vette át a vezetést. Ricciardo is a kilencedik helyre jött fel. Norris a negyedik legjobb időt autózta, Russell is javítani tudott. Räikkönen gyors köre azonban nem volt elég, így Cunoda Juki megmenekült a kieséstől. 

A kiesők sorrendben Räikkönen, Schumacher, Giovinazzi, Mazepin és Verstappen lett.

Q2: folyamatosan javuló tapadási viszonyok

A várva várt eső nem érkezett meg, a pályán a körülmények tovább javultak, folyamatosan száradt fel a pálya, ami javuló tapadási viszonyokat eredményezett.

Gasly erős idővel kezdett, 1:46.671-gyel állt az élre. Ezt az időt Norrisnak és Hamiltonnak is perceken belül sikerült megjavítania. Valtteri Bottas 1:45.505-tel vette át a vezetést az etap hetedik percében, Hamilton rákontrázott csapattársára, egy tizedet adva állt az élre négy perccel a Q2 vége előtt.

Alonso bravúros teljesítményt nyújtott ismét, a negyedik helyre hozta fel az Alpine-t.

Az utolsó próbálkozások mindenkinek nagy potenciált jelentettek. A pálya egyes részei szinte már teljesen felszáradtak. Ocon az Alpine-t az ötödik helyre repítette, Ricciardo a hetedik helyre jött fel. Alonso űridőt autózva a harmadik helyen találta magát. Russell ismét remekelt, és beverekedte magát a Q3-ba.

Vettel, Gasly, Cunoda, Latifi és Leclerc (idő nélkül) távozott a Q2-ből.

Q3: Lewis Hamilton nagy hibája

Nem volt kizárható, hogy valaki száraz pályás gumikon behúzza a váratlant. A pálya körülményei tovább javultak. Kockázatos vállalás ugyanis: vagy az élre, vagy a gumifalba repítheti magát a bevállalós pilóta.

Készítsétek a slickeket!

– nem kellett sokat várni, Russell üzent elsőként a versenymérnökének.

Carlos Sainz és a McLarenek is bevállalták a száraz pályás gumikat, miután Russell az első pár kanyart túlélte...

Lewis Hamilton a bokszutcába jövet megkoccolta a falat, ennek következtében az első szárnya is eltört. 

Az utolsó körökben szinte mindenki a slickekkel próbálkozott. A pole-t szerző egy hatalmas kérdőjel volt az utolsó másodpercekben is. Carlos Sainz az élre repítette a Ferrarit, majd jött Norris, és átvette tőle vezetést, Russell a harmadik helyre jött fel. Bravúros időzítés a három pilótától! A Mercedesek későn reagáltak, Hamilton csak a negyedik helyen futott be, Bottas csak a hetedik lett.

Időmérő utáni interjúk

Lando Norris:

Csodálatos érzés. Jól alakult az időmérő, slickekre váltottunk, de nem hittem volna, hogy pole-t szerzek. Nagyon kemény volt, voltak vízátfolyások még a pályán, de jól felmelegítettem az abroncsokat, csak mentem előre leszegett fejjel, és bejött. Boldog vagyok, ez az első pole pozícióm.

Carlos Sainz:

Nehezek voltak a körülmények, nagyon érdekes volt ez az időmérő. A Q2 után már tudtuk, hogy lehetőségünk lehet a száraz pályás gumikra, a határon autóztam, de nagyon jó volt, bejött. Jól megyünk szárazon, de ott vannak a Mercedesek, Red Bullok és a McLarenek. Remélem, elkapom Landót a rajtnál.

George Russell:

Másodszor vagyok a top 3-ban. A csapat ismét tökéletes munkát végzett, csodás volt a mai nap. Tegnap nagyon jól mentünk, ott vannak a Mercedesek, a McLarenek is, nem lesz könnyű dolgunk, de megpróbáljuk elkapni őket.

A hétvége programja vasárnap a 14:00-kor kezdődő futammal zárul.

Ezt a cikket az Index szakmai együttműködő partnere, az egyForma készítette.

(Borítókép: Lando Norris Szocsiban. Fotó: Dan Istitene / Getty Images Hungary)