Csapattársból ellenségek: a baleset, ami elhozta az F1 legnagyobb rivalizálását

Sporttörténeti klasszisok

Nem is akármilyen versenyzőkről beszélünk, hiszen Alain Prost négyszer, Ayrton Senna háromszor lett a száguldó cirkusz ura, és mindkettejüket az F1 történetének legnagyobbjai között emlegetik – joggal.

Bár mindketten kiemelkedően sikeresek voltak, aligha lehettek volna különbözőbbek. Ott volt a Professzor becenévre hallgató francia, aki hűvös precizitásával érte el a sikereket, illetve a lobbanékony brazil, aki egy körön bárkinél gyorsabb volt gyakorlatilag bárhol.

A McLarennél közösen töltött két év (1988, 1989) alatt 32 futamból 25-öt a páros egyik tagja nyert meg, Senna 26 pole pozíciójára 14 siker jutott, Prostnak négy első rajthelyes indulása mellett is volt 11 futamgyőzelme, és összpontszámban, valamint a versenyben megfutott leggyorsabb köröket tekintve is a francia teljesített jobban.

Legyünk csapattársak! Ebből mi baj lehet?...

Kettejük közül az öt évvel idősebb Prost F1-es karrierje indult korábban, második idényében (1981-ben) három nagydíjat is megnyert a McLarenről Renualt-ra váltva, de a hazai istállójával ebben az évben így is csak az ötödik, egy évre rá a negyedik, majd óriási pechhel második lett, így visszatért a wokingiakhoz.

A McLarennél 1984-ben minden idők legkisebb különbségével, fél ponttal maradt le csapattársa, Niki Lauda mögött a világbajnoki címről, miközben az ekkor bemutatkozó Senna a Toleman színeiben néhány dobogós helyet felmutatva végül a kilencedik lett összetettben.

A következő két év viszont már a Professzor világbajnoki címeit hozta, majd a Williams 1987-es tarolása után maga a francia győzte meg a McLaren vezetését, hogy a Lotusszal három év alatt hat futamot nyerő Senna legyen a csapattársa.

A rivalizálás pedig kezdetét vette – először még csak a pilóták között.

Senna jött, látott, győzött

A Honda a Willamstől a McLarenhez távozott, ezzel pedig ismét utóbbi gárda dominálta a világbajnokságot, a 16 futamból csak egyet nem nyert meg – az Olasz Nagydíjon néhány héttel Enzo Ferrari halálát követően Gerhard Berger szerezte meg a dicsőséget a maranellóiak számára.

Senna számára nem indult jól az idény, hiszen az idénynyitó hazai futamán Brazíliában kizárták, Monacóban pedig hiába volt az időmérőn Prostnál 1,4, mindenki másnál legalább 2,6 másodperccel gyorsabb, és lépett el a versenyen mindenkitől, az utolsó körökben hibázott, ami miatt kiesett, így három futam után Prost 24 ponttal vezetett, Senna pedig csak a San Marinó-i Nagydíj megnyeréséért járó 9 ponttal állt, hogy aztán Mexikóban csapattársa mögött érkezzen be másodikként, így már 18 pont (két győzelem) volt a hátránya.

A következő hét futamból viszont hatszor is a brazil győzött, így Belgium három ponttal már ő vezetett (75–72), és végül világbajnok is lett. Érdekesség, hogy bár Prost összességében több pontot szerzett (94–105) az idény során, ekkor még a szabályok szerint csak a 11 legjobb eredmény számított, így neki három második helye is kiesett a végelszámolásnál, Sennának viszont csak egy negyedik és egy hatodik pozíciója, így 90–87-re ő bizonyult jobbnak.

Nem ez volt az egyetlen gondja Prostnak, ahogy nőtt a feszültség a szezon végéhez közeledve, attól tartott, hogy a Honda előnyben részesíti riválisát – ez pedig beigazolódni látszott akkor, amikor találkozott a japán cég kutatás és fejlesztésért felelős részlegének vezetőjével, Kavamoto Nobuhikóval, aki megjegyezte, hogy a mérnökök szimpatizálnak Senna agresszív vezetési stílusával. A Honda és Senna közötti kapcsolat sem volt új keletű, hiszen 1987-ben a Lotusnál már ez az erőforrás dolgozott.

A franciának átláthatóbb szemléletet és versenyzők közötti egyenlőséget ígértek.

Az első nagy töréspont San Marino volt, majd az olasz szurkolók közé vetett trófea volt az olaj a tűzre

Az 1989-es idényben számos új szabályt vezettek be a száguldó cirkuszban, ezek közül a legfontosabb a turbókorszak lezárása volt, az előírások szerint ezeket az erőforrásokat 3,5 literes szívómotorok váltották fel. Bár az év első futamán a Ferrari győzött, ez az év is a McLaren fölényét hozta: 16 futamból 10-szer is a brit istálló képviselői állhattak a dobogó legfelső fokára, Senna hatszor, Prost négyszer.

Brazíliában ezúttal sem jött össze a hazai futam Sennának, csak a 11. lett, de a San Marinó-i, Monacói és Mexikói Nagydíjon aratott három győzelmével hirtelen hétpontos előnyre tett szert Prosttal szemben (20–27).

Nem volt azonban ennyire egyszerű a helyzet az istállón belül, hiszen Senna első győzelménél Prost kifogásolta a brazil manőverét: tudniillik az volt az egyezség, hogy aki a rajtot követően jobban áll, azt a csapattársa nem támadja az első kanyarban, hogy ne veszélyeztessék a kettős győzelem lehetőségét. Ezt a megállapodást a brazil tagadta, ezzel pedig kezdett elmérgesedni a riválisok közötti viszony.

Senna megelőzi Prostot San Marinóban

Senna hármas szériáját Prost remeklése követte, az Egyesült Államokban, Franciaországban és Nagy-Britanniában is győzött, és bár közben Kanadában kiesett, a fél távhoz érve így is kényelmes előnyre tett szert a négyszer is pont nélkül maradó brazillal szemben (47–27).

Jött az újabb fordulat, a következő három hétvége egyaránt a kétszer is első, egyszer második vetélytársnak jött ki jobban, Belgium után pedig 11 pontra kapaszkodott (62–51), mielőtt az Olasz Nagydíj előtt Prost bejelentette, 1990-ben már a Ferrari sikereiért küzd majd. A futam megnyerése után az olasz szurkolók közé dobta az első helyért járó trófeát, amivel kiváltotta Ron Dennis csapatfőnök haragját – Senna motorja felmondta a szolgálatot, így ismét húsz pontra nőtt a differencia (71–51).

Prost az olasz szurkolóknak adja a trófeát (6:20-tól)

A pillanat, ami az F1 történelmének részévé tette a rivalizálást

A brazilnak a portugáliai kiesésével (Nigel Mansell-lel ütközött) már csak akkor maradt esélye, ha minden futamon nyer, ezt Spanyolországban meg is tette, de Japánban így is kisebb csoda kellett volna, hogy életben maradjanak az esélyei.

Szuzukában Senna uralta az időmérőt, több mint 1,7 másodpercet adott vetélytársának, aki viszont a rajtot követően az élre állt, és dominálta is a futam első felét.

A kerékcserét követően a brazil került erőfölénybe, és kérlelhetetlenül rohamozta az élen álló franciát. A töréspont a 46. körben jött el, amikor Senna a belső íven próbálta megelőzni Prostot, aki a futam előtt jelezte Ron Dennisnek, hogy bár a múltban nyitva hagyta az ajtót, hogy nehogy véletlenül ütközés és kettős kiesés legyen egy manőverből, ezúttal erre senki se számítson.

Csakhogy Senna az autójában maradt, és a pályamunkások segítségét kérve végül vissza tudott térni a pályára*, de majdnem egy teljes kört kellett megtennie sérült első szárnnyal, majd a bokszban cserélni is kellett a sérült alkatrészt. A McLaren elképesztő erejét jól mutatja, hogy az ütközéssel, a pályára visszatolással, valamint a szárnycserével együtt is csupán öt másodperc volt a hátránya az élre álló Alessandro Nanninivel szemben, akit a végjátékban le is vadászott, és megnyerte a versenyt.

Itt jön ugyanakkor a csillagos rész. Mivel ugyanis úgy tért vissza a pályára, hogy kihagyta a sikánt, ezért kizárták a versenyből, ami automatikusan Prost világbajnoki címét eredményezte.

Elképesztő politikai háború robbant ki Sennáék és a nemzetközi szövetség között

Ron Dennis csapatfőnök rögvest fellebbezett az ítélettel szemben, véleménye szerint igazságtalan döntés született, Sennát pedig időközben veszélyes versenyzőnek bélyegezték meg.

A brazil az esetet követően tiltakozásul kilépett a száguldó cirkuszból, de végül csapata és barátai kérlelése után mégis folytatta, de nem ért véget az idényzáróval a perpatvar, ugyanis arról beszélt, hogy politikai döntés miatt alakultak úgy a dolgok Japánban, ahogy.

Sennát sokáig nem hagyta nyugodni a szuzukai kizárása

Fotó: Paul-Henri Cahier / Getty Images Hungary

Egyértelmű, hogy politikai és gazdasági érdekcsoportok nyomása érkezett a háttérből annak érdekében, hogy Prost legyen a világbajnok

– mondta november 10-én, néhány nappal az idényzárót követően.

Ez még jobban elmérgesítette az F1-en belüli légkört, és már azt kellett bizonygatni, hogy a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA, akkor még FISA), és Jean-Marie Balestre elnök nem kivételez Prosttal.

December 6-án megbeszélésre hívták Sennát Balastre elnökkel, ahol állítólag fegyverszünetet ajánlottak neki, majd másnap a Motorsport Világtanács (WMSC) előtt szerepelt a brazil, akin viszont egy csepp megbánás sem mutatkozott.

A WMSC ennek eredményeképp megszavazta, hogy Senna 1990-es szuperlicenc-kérelmét elutasítják, hacsak a versenyző nem vonja vissza az állításait. Ennek hiányában pedig a brazil nem indulhatott volna el a következő F1-es idényben.

Bár a döntést sokáig titokban tartották, Senna egy hónapos hallgatása után Balestre és a FISA a nyilvánosság elé járult januárban. Hogy még „emelkedettebb” legyen a légkör, arról Dennis gondoskodott, aki közben polgári bíróságon támadta meg a szuzukai fellebbezésének kezelését.

Ezt nem fogják a szőnyeg alá söpörni. Ami történt, az rossz dolog volt. Alapvetően rossz.

Január utolsó napja volt a határidő a csapatok számára, hogy jelezzék az 1990-es idényben való részvételi szándékukat.

A FISA a McLaren mindkét autójának jelentkezését visszadobta, hangsúlyozva, hogy ez az állapot mindaddig így is marad, amíg a szövetség nem kapja meg a bocsánatkérését Senna vádjai miatt. Az is nyilvánosságra került, hogy a szuzukai eset után kirótt 100 ezer dolláros büntetést még mindig nem térítették meg.

„A Senna nélküli F1 olyan, mintha Pelé nélkül játszották volna le az 1970-es világbajnokságot”

Ezt a helyzetet meg kellett oldani valahogyan, mert az mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy Sennának szüksége van a versenyzésre, ahogyan az F1-nek is Sennára. A motorgyártó és a főszponzor Marlboro is egyre idegesebben várta a helyzet rendeződését, hiszen már ekkor is óriási pénzek mozogtak a sportágban.

A korábbi F1-es pilóta Maurício Gugelmin, Senna régi barátja találóan így fogalmazta meg a forrófejű brazil kizárásának lehetőségét:

Őrültség, olyan, mintha Pelét kivágták volna az 1970-es világbajnokságról

– vélekedett az 1988 és 1992 között az F1-ben versenyző Gugelmin.

Rendkívül találó a hasonlat, hiszen Pelé kétszeres aranyérmesként a torna talán legnagyobb sztárjaként várta a mexikói viadalt, amelyen végül négy góllal és máig rekordot jelentő hat gólpasszal vezette övéit a végső sikerig – egyedül neki sikerült három világbajnokságon is diadalmaskodnia.

Mint majd látjuk, lesz azért még hasonlóság.

Senna mindenesetre maga is fontolóra vette a távozást, és az Indycarral kacérkodott. A megegyezésre sokáig nem úgy festett, hogy sor kerül, hiszen Balestre és Senna is rendkívül makacs volt a kérdésben.

Az elnök olyannyira hajthatatlan volt, hogy azt találta ki, hogy Senna az F3000-ben versenyezhet (ami a mai F2-nek felel meg). A csapat később kifizette a bírságot, ezzel pedig a McLaren megkapta a rajtengedélyt, Senna azonban nem.

A következő idényben szerepelhet két McLaren, az egyiket Gerhard Berger vezeti, a másikat pedig egy olyan pilóta, amelyet még meg kell nevezni.

Közeledett a pilóták kijelölésére megszabott február 15-i határidő, és a felek viszont nem közeledtek a megoldáshoz.

Robbant a bomba: Senna nincs a nevezettek között!

A határidő lejártakor a FISA kiadott egy hivatalos határozatot az 1990-es indulási listáról, amelyen a McLarenben Berger párjaként Jonathan Palmert nevezték meg, aki akkoriban csatlakozott az istállóhoz tesztpilótaként.

A média természetesen rögvest felkapta a szenzációt.

Ez kevesebb mint egy óráig tartott. A listát módosították, Senna váltotta Palmert a nevezettek között, a FISA pedig újabb közleményt adott ki, ezúttal a brazil versenyzővel kapcsolatban.

A világtanács december 7-i meghallgatásán különböző személyek nyilatkozatait és tanúvallomásait meghallgatva azt a következtetést kell levonni, hogy ezek azt bizonyítják, hogy egyetlen nyomásgyakorló csoport vagy a FISA elnöke sem befolyásolta az 1989-es F1-es világbajnokság végeredményével kapcsolatos döntéseket.

Ez ugyan bocsánatkérést nem jelentett, de Balestre-nek elég volt, Senna versenyezhetett.

Ezzel még nem volt azonban vége az ügynek, miután Sennáék arról adtak ki közleményt, hogy valójában nem is ő, hanem a csapata rendezte a bírságot, Balestre ismét arról beszélt, hogy megvonhatják a pilótaengedélyét, de ezúttal tettek nem követték a szavakat, és ha béke nem is lett, a fegyverszünet azt eredményezte, hogy a brazil csak elindulhatott 1990-ben is.

Megint ütközés Szuzukában, újabb vb-címet eldöntve!

Prost átigazolásával a McLaren és a Ferrari között is óriási rivalizálás vette kezdetét, és szenzációs idényre volt kilátás.

Az első pofont Sennáék vitték be, az Egyesült Államokban Prost ráadásul váltóhibája miatt pontot sem tudott szerezni, viszont Brazíliában és San Marinóban is utóbbi számára alakultak jobbal a dolgok, ezzel egy pontra megközelítette ellenfelét (13–12).

Monacóban és Montrealban újra a brazil győzött, ezzel megint ellépett (31–14), Mexikóban, Franciaországban és Nagy-Britanniában viszont Prost, ezzel pedig fordított (39–41).

A hullámzás nem ért véget, a következő négy futamból hármat Senna húzott be, az Olasz Nagydíjat követően pedig újfent kényelmes előnyre tett szert (72–56). Prost a spanyolországi sikerével kapaszkodott ugyan, a kilencpontos hátrány, valamint a riválisánál eggyel kevesebb győzelem azt jelentette, ha Japánban nem tud több pontot szerezni a McLaren-pilótánál, akkor nem védheti meg a címét.

A pole pozíciót 232 ezredes előnnyel Senna húzta be, de hiába próbálta meg elérni, hogy ne a pálya porosabbik részéről kelljen indulnia, kérése nem hallgattatott meg.

A rajtnál Prost meg is előzte őt, az első kanyarhoz érve viszont Senna megpróbált bevágni elé, sikertelen manővere után pedig mindkettejük futama véget ért: a brazil lett a világbajnok.

Prost hevesen kritizálta ellenfelét a szerinte sportszerűtlen manőverért, nyilvánosan undorítónak és értéktelen embernek titulálta Sennát, és még a visszavonulását is fontolgatta.

Még egy-egy cím, egy kis betartás a tragikus sors

Az elképesztő hároméves versenyfutásnak ezzel vége is lett, 1991-ben a Ferrarinak nem volt esélye a McLarennel, sőt a Williamsszel szemben sem, így Senna Peléhez hasonlóan harmadszor is világbajnok lett, Prost csak az 5. helyre futott be, majd a Ligier ajánlata ellenére inkább kihagyta az 1992-es idényt.

Az 1993-as idényben a Williamshez visszatért, méghozzá parádésan: az első tíz versenyhétvégéből hétszer is az övé lett a siker, magabiztosan nyerte meg a világbajnokságot – az utolsó két futamot megnyerő Senna erejéből csak arra tellett, hogy végül Prost csapattársát, Damon Hillt megelőzve az összetett második helyére jöjjön fel.

De messze nem volt ez ennyire sima kör... 

Történt ugyanis, hogy 1992-ben a Williams lépett elő vezető erővé, Nigell Mansell világbajnok lett, Senna csak a negyedik helyre futott be a McLarennel, és szeretett volna a riválishoz igazolni, ezt azonban a visszatérő Prost megakadályozhatta, mivel a szerződésében vétójoga volt arra az esetre, hogy a brazil legyen a csapattársa.

Úgy gondolom, ha Prost azt akarja, hogy egyedüli bajnoknak tartsák, akkor térjen vissza sportszerűen, nyerjen akár egy új vb-címet, legyen sportszerű. Ahogyan ezt kezelte, az gyávaság. Ha bajnok akarsz lenni, akkor készen kell állnod arra, hogy bárkivel, bármilyen körülmények között, egyenlő feltételekkel harcolj

– dühöngött Senna.

Mansell viszont köszönte szépen, inkább elment az Indycar világába, Riccardo Patrese pedig elfogadta a Benetton ajánlatát, mivel azt gondolta, hogy Prost és Mansell alkotja majd a Williams kettősét. Így hirtelen mindkét korábbi pilóta lelépett, Senna nem jöhetett, kellett egy versenyző Prost mellé, aki Mika Häkkinen lehetett volna, de végül Hill lett.

Senna halálát követően Prost arról beszél, hogy önmaga egy része is meghalt, mert karrierjük olyan szinten összefonódott, és a brazil is ugyanezt érezte korábban a francia visszavonulásánál, egy közeli barátjának vallotta be, hogy motivációjának mekkora része fakadt abból, hogy Prost ellen küzdhetett.

Épp néhány nappal a tragikus baleset előtt Senna, amikor a fedélzeti kamerája rögzítette az imolai körét a TF1 számára, a francia televíziós csatornánál szakértőként dolgozó Prostot üdvözölte: „Külön üdvözlöm az én… a mi kedves barátunkat, Alaint. Mindannyiunknak hiányzol, Alain”. Prostot nagyon meghatotta a megjegyzés, társa temetésén pedig ő volt az egyike azoknak, akik Senna koporsóját vitték.

A remek duó összesen kilenc évben indult együtt az F1-ben, ebből csak kétszer (1984-ben és 1987-ben) nem az egyikük nyerte meg a pontversenyt. Közös időszakuk alatt Prost 42 győzelmet, 89 dobogót és 4 vb-címet szerzett, Senna 41-gyel, 80-nal és 3-mal zárt.

A rivalizálás 10 legjelentősebb pillanata

(Borítókép: Pascal Rondeau/Getty Images)