Verstappen kiakadt a sprintfutam után: s*ggfejnek nevezte ellenfelét

GettyImages-1486310198
2023.04.29. 18:42
A szombati Formula–1-es Azeri Nagydíj sprintfutama után sem csillapodtak a kedélyek, már ami a Max Verstappen és George Russell közötti konfliktust illeti. A címvédő szerint csak üres magyarázkodást kapott válaszként Russelltől azt illetően, miért szorította be ennyire a kanyarba a verseny elején, és okozott autójában károsodást.

Történt ugyanis, hogy a szombati sprintfutam első körében, egészen pontosan a harmadik kanyarban George Russell megelőzte a harmadik helyen rajtoló Max Verstappent. A manővert igen vitatott körülmények között kivitelezte a brit, Verstappen azért panaszkodott a csapatrádión, hogy véleménye szerint ellenfele leszorította őt a pályáról, és kárt is okozott autójában.

Mi tagadás, nem voltak alaptalanok Verstappen észrevételei, a holland kétszeres világbajnok az autója oldalán egy lyukkal volt kénytelen folytatni a versenyt, de végül harmadikként ért célba.

A verseny folyamán Verstappen visszaelőzte Russellt, ezt követően mérnöke azt mondta neki: „szép előzés volt, érintés nélkül”. Erre a holland úgy reagált: „igen, tudom, hogyan kell ezt csinálni”. Visszautalva ezzel arra, hogy véleménye szerint Russell szabálytalan keretek között hagyta le őt az első körben.

A két versenyző közötti összetűzés a sprintfutam után is folytatódott, Russell igyekezett elmagyarázni társának, hogy tehetetlen volt abban a szituációban.

Egyszerűen nem volt tapadásom, nem tudtam mit csinálni, próbáltam zárkózni

– mondta Russell, amire Verstappen annyit felelt, hogy egyikőjüknek sincs tapadása, így hagyniuk kell egy kis helyet az autók között. A holland hozzátette, hogy Russell legközelebb ugyanerre számíthat tőle, majd s*ggfejnek nevezte a britet.

Verstappen a sajtótájékoztatón is még ezen volt fennakadva, mint mondta, fogalma sincs, miért kell ekkora kockázatot vállalni már az első körben.

„Szerintem bőven elég helyet hagytam neki, de úgy tűnik, hogy a Mercedesnek nem kell sok, ha egy Red Bullnak kell nekimenni” – tette hozzá. A Formula–1–es Azeri Nagydíj programja vasárnap magyar idő szerint délután 13 órakor az 53 körös futammal zárul.

 (Borítókép: Getty Images)