Törölték a hétvégi Formula–1-es nagydíjat
![GettyImages-1393343378](https://kep.index.hu/1/0/4894/48941/489413/48941370_e07ec780d2d8558fd4829d860704d5eb_wm.jpg)
További Forma-1 cikkek
-
Fennállása legnagyobb főszponzori szerződését kötötte meg a legendás F1-istálló
- Hamilton biztatóan kezdett a Ferrarinál, gyorsabb volt Leclerc-nél
- 2025 – az év, amikor a káromkodás dönthet a F1 bajnoki címéről
- Lewis Hamilton életében először magára öltötte a Ferrari overallját
- Történelem az F1-ben: első alkalommal lesz női versenymérnöke az egyik pilótának
Az F1 szerdai közleménye szerint a döntést az illetékes hatóságokkal, miniszterekkel, a régió elnökével, a polgármesterrel, az olasz és a nemzetközi szövetséggel közösen határozva hozták meg.
Az indoklás szerint nem lehetett volna a jelenlegi körülmények mellett a hétvégi versenyt biztonságosan lebonyolítani.
Szörnyű látni azt a tragédiát, ami Imolában és Emilia-Romagnában történt, abban a városban és tartományban, ahol felnőttem. Gondolataim és imáim az árvíz áldozataival és az érintett családokkal vannak
– idézi az F1 honlapja Stefano Domenicali elnök-vezérigazgatót.
Hálát adott a fáradhatatlanul dolgozó segélycsapatoknak, akik a rászorulókkal foglalkoznak ezekben a nehéz időkben, hősöknek nevezte őket, akikre egész Olaszország büszke lehet,
A meghozott döntés a helyi közösségek és az F1-család teljes egésze számára megfelelő, mivel biztosítanunk kell a résztvevők biztonságát, és nem róhatunk pluszterhet a helyzetet kezelő hatóságokra
– tette hozzá.
The decision has been taken not to proceed with the Grand Prix weekend in Imola#EmiliaRomagnaGP #F1 pic.twitter.com/4taauGnFEA
— Formula 1 (@F1) May 17, 2023
Az FIA-elnöke, Mohammed Ben Sulayem hozzátette, az egész közösség gondolatai az uralkodó helyzet károsultjaival vannak, és jelenleg az érintett területek biztonsága és helyreállítása a legfontosabb.
Ez az idei második futam, ami kikerült a naptárból, korábban a Kínai Nagydíjat a koronavírus-járvány miatt törölték. A Formula–1-es idény jövő hétvégén a Monacói Nagydíjjal folytatódik.
Az olaszországi áradásokban legalább három ember meghalt, és több mint 5000 ember evakuáltak otthonukból a környéken.
(Borítókép: Mark Thompson/Getty Images)