Ferrari-pole Monzában: Sainz az utolsó pillanatban előzte meg Verstappent
További Forma-1 cikkek
- Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták
- Fernando Alonso harmadik világbajnoki címről álmodik
- Michael Schumacher zsarolói közül ketten is bűnösnek vallották magukat
- Verstappen újabb címvédésére és Pérez F1-ben maradására sem érdemes most fogadni
- Afrikában teljesíti a rá kiszabott közmunkát a négyszeres világbajnok Max Verstappen
Hazai részsikerrel indult a Formula–1-es Olasz Nagydíj, mivel az idei versenynaptár 15. hétvégéjén a Ferrari spanyol versenyzője, Carlos Sainz autózta a legjobb időt a pénteki második szabadedzésen. Az éppen pénteken 29 éves pilóta mögött a brit Lando Norris, illetve a mexikói Sergio Pérez lett a második és a harmadik. Az első gyakorláson leggyorsabb, címvédő és kétszeres világbajnok holland Max Verstappen ezúttal ötödikként zárt.
Carlos Sainz lendülete pedig szombatra is kitartott, már ami a harmadik gyakorlást illeti. Az időmérőt megelőző utolsó szabadedzésen a hazai pályán versenyző Ferrari pilótája volt a leggyorsabb, mögötte viszont Max Verstappen minimális lemaradással zárt.
Ezek után rákanyarodtunk a hétvége izgalmasabb részére, elsőként az időmérő edzésre. A délutáni időmérőn Max Verstappen első körét elvették a versenybírák pályahatárok elhagyása miatt, de második próbálkozásra már nem hibázott, és átvette a vezetést. A Q1-ben Carlos Sainz több mint egy másdoperccel lassabb köridőt teljesített, mint legjobb szabadedzésén, ezzel pedig csak a hetedik helyen zárt. Az első szakaszban a holland címvédő mögött Albon, harmadik helyen Leclerc végzett, kiesett viszont Ocon, Gasly, Stroll, Magnussen és Csou.
Az Alphatauri ülésében a Daniel Ricciardót helyettesítő Liam Lawson továbbjutott, ezzel pályafutása során először szerepelhetett időmérő edzés második szakaszában.
A folytatásban az addig csendesebb teljesítmény nyújtó Carlos Sainz „robbantott”, és 1:20.991-es idejével rögtön átvette a vezetést. Igen ám, de Verstappen sem tétlenkedett, a második szakasz végéhez közeledve 54 századdal gyorsabb köridőt teljesített, amivel újra átvette az első pozíciót, míg Leclerc 1:20.977-es idejével a második helyre futott be. Elképesztően szoros volt az állás a Q3 előtt, mivel az első három versenyzőt alig több mint 50 század választotta el egymástól. A Q2 végén további öt pilóta esett ki, sorrendben Cunoda, Lawson, Hülkenberg, Bottas és Sargeant számára nem folytatódott az edzés.
A mindent eldöntő utolsó szakaszt Verstappen rosszul kezdte, többször is hibázott első mért körében, amely lehetőséget a két Ferrari rögtön kihasznált, és előbb Sainz, majd Leclerc is megelőzte a Red Bull hollandját. Sainz 1:20.532-es idejével a hétvége leggyorsabb körét futotta, és várhatta első helyről vetélytársai utolsó próbálkozásait. Őrületes izgalmakat hozott a két Ferrari és Verstappen utolsó köre, mivel előbb a monacói teljesítette a leggyorsabb köridőt, arra rákontrázott Verstappen egy több mint öt századdal gyorsabb idővel, de Sainzé volt a slusszpoén:
a spanyol pilóta 1:20.294-es idejével mindenkit maga mögé utasított, és szerezte meg a holnapi futam első rajtkockáját.
Természetesen mondani sem kell, tombolt a monzai közönség, a hazai istálló versenyzője szerezte meg a pole pozíciót. Sainz, Verstappen és Leclerc mögött sorrendben George Russell, Sergio Pérez, Alexander Albon és Oscar Piastri végeztek, míg Lewis Hamilton csak a nyolcadik rajtkockát szerezte meg.
A 74. Olasz Nagydíj futama vasárnap 15 órakor kezdődik, az Index percről percre frissülő közvetítéssel, majd részletes összefoglalóval jelentkezik a versenyről.
A teljes rajtsorrend
- 1. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari), Max Verstappen (holland, Red Bull)
- 2. sor: Charles Leclerc (monacói, Ferrari), George Russell (brit, Mercedes)
- 3. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull), Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
- 4. sor: Oscar Piastri (ausztrál, McLaren), Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
- 5. sor: Lando Norris (brit, McLaren), Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
- 6. sor: Cunoda Juki (japán, AlphaTauri), Liam Lawson (új-zélandi, AlphaTauri)
- 7. sor: Nico Hülkenberg (német, Haas), Valtteri Bottas (finn, Alfa Romeo)
- 8. sor: Logan Sargeant (amerikai, Williams), Csou Kuan-jü (kínai, Alfa Romeo)
- 9. sor: Pierre Gasly (francia, Alpine), Esteban Ocon (francia, Alpine)
- 10. sor: Kevin Magnussen (dán, Haas), Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)