Alonso nem köntörfalazott, amikor Michael Schumacherről kérdezték őt

2024.02.01. 10:20
A DAZN nevű brit sportstreaming- és szórakoztató platform dokumentumfilmjében a kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso végigvette sportolói pályafutását, és beszélt azokról a rivalizálásokról, amikben része volt az F1-ben.

Alonso 2001-ben debütált a Formula–1-ben, két évvel később szerezte meg az első futamgyőzelmét a sorozatban, amit 2005-ben és 2006-ban megnyert – pedig olyan riválisai akadtak, mint Kimi Räikkönen és Michael Schumacher.

A róla készült dokumentumfilmben a spanyol autóversenyző őszinteséggel beszélt a Michael Schumacherhez fűződő viszonyáról.

Ő volt az egyik legkeményebb, ha nem a legkeményebb riválisom, akivel valaha is dolgom volt a pályán. Ugyanakkor ez a harc inspiráló is volt. Amikor én még csak gokartoztam, Michael már az F1-ben versenyzett, nyert néhány bajnokságot, és amikor közeledett az F1-es debütálásom, Michael már uralta a kategóriát. Mindenki figyelte, hogyan viselkedik, hogyan reagál, hogyan öltözködik, hogyan vezet, próbáltál rájönni, hogy tud olyan sokszor nyerni. Amikor megérkeztem az F1-be, Michael volt a referenciám, és tanultam szorgosan, közben pedig készültem a napra, amikor olyan autóm lesz, mint az övé. Különleges érzés volt ellene versenyezni. Büszke vagyok rá, hogy úgy nyertem vb-címeket, hogy ő is ott volt a rajtrácson

– idézte a Marca az Aston Martin rutinos pilótáját.

Alonso arról is beszélt, hogy a Ferrari legendája fagyosan viselkedett az ellenfeleivel. „Michael nagyon kemény fickó volt, nemcsak a pályán, hanem azon kívül is. Rendkívül rideg volt, mindig tartotta a távolságot, és mindig megpróbált megfélemlíteni. Olyan versenyző volt, akivel nagyon nehéz volt beszélgetni. Ha odamentél hozzá, szúrós szemmel nézett rád. Benne és bennem is megvolt a versenyszellem, gyakran összecsaptunk a pályán, kerék a kerék ellen harcoltunk. Kőkemény rivalizálás volt köztünk, de tiszteltük egymást” – jegyezte meg.

Michael Schumacher 2013. december 29-én szenvedett súlyos síbalesetet. Azóta a nyilvánosság elől teljesen elzárva él, családja pedig semmilyen információt nem oszt meg az állapotáról. A sportlegenda közeli hozzátartozói többször kérték az újságírókat, hogy tartsák tiszteletben a hétszeres világbajnok magánéletét.

Kapcsolódó
Ledózerolják Michael Schumacher szülőfaluját

Ledózerolják Michael Schumacher szülőfaluját

A hétszeres világbajnok családi házát megkímélik.

Felesége, Corinna a 2021-ben Schumacherről készült Netflix-dokumentumfilmben csak annyit mondott férjéről, hogy a balesete óta „más, de itt van”.

Michael Schumacher testvére, Ralf Schumacher nemrég interjút adott a német Bunte magazinnak, amiben a bátyja síbalesete is szóba került.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Egyre közelebb a szenzáció, Európában alapítana bajnokságot az NBA

Egyre közelebb a szenzáció, Európában alapítana bajnokságot az NBA

A napokban fontos fejleményekre derülhet fény.

1 órája

  • Sport
Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Megszakadt a magyar válogatott parádés szériája, elúszni látszik az A ligás folytatás

Az eddig sem kevés kiesőhöz két kulcsjátékos eltiltása is bejött még Isztambulban.

március 20., 19:56

  • Sport
A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

A török sztár a magyarverés után: Megmutattuk, hogy a nagyokkal is felvesszük a harcot

Az első tétmeccsét játszó, két gólpasszal záró isztambuli szélső történelmet írna a válogatottal.

március 20., 23:44

  • Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat

A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.

március 20., 22:45

  • Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!

Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.

március 20., 21:04

  • Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt

Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.

március 21., 10:31

  • Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó

Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.

2 órája

  • Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok

Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.

március 21., 10:04

  • Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb

Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.

március 21., 09:20

  • Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt

Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.

2 órája

  • Címlapon
Meghalt Tamás Menyhért

Meghalt Tamás Menyhért

2 órája

  • Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének

A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.

március 21., 13:11

  • Sport
Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Megszólalt a lemondásra felszólított Szujó Zoltán

Interjút adott az MNASZ elnöke, amiben elmondta, mi vezetett a mostani konfliktushoz.

március 20., 08:15

  • Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás

Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.

5 órája

  • Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált

A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.

4 órája

  • Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét

Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.

március 20., 16:42

  • Címlapon
Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Kiszállna az MBH Bankból a magyar állam, elindultak a tárgyalások

Amerikai vállalattal indíthat részvénytranzakciót Magyarország második legnagyobb bankcsoportja.

47 perce

  • Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának

A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.

március 20., 10:03

  • Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban

A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.

március 20., 15:25

  • Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás

Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.

március 20., 11:31

  • Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében

Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.

március 20., 13:29

  • Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók

A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.

március 20., 16:00

  • Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó

Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.

március 20., 13:00

  • Sport
Meghalt Eddie Jordan

Meghalt Eddie Jordan

A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.

március 20., 10:16