Carlos Sainz a semmiből megnyerte a mexikói időmérőt, Norris csak a harmadik lett

f1
2024.10.27. 00:12
Nem kis meglepetésre a Ferrari spanyol pilótája, Carlos Sainz indulhat az élről a Formula–1-es Mexikói Nagydíj vasárnapi futamán. Mellőle a vb-cím fő esélyese, Max Verstappen rajtolhat, a korábbi szakaszokban remeklő Lando Norris csak a harmadik helyre futott be.

Pénteken előbb George Russell, majd Carlos Sainz volt a leggyorsabb a szabadedzéseken, szombaton pedig a két McLaren állt az élre a gyakorláson, Oscar Piastri (1:16.492) és Lando Norris (1:16.551) látható előnnyel verte a Carlos Sainz (1:16.832) vezette riválisokat.

Óriási blamák a Q1-ben, topcsapatok pilótái hullottak ki

Nem is volt szenzáció, amikor Norris közepes keveréken is élre tudott állni az időmérő első etapjának korai szakaszában, de azért a lágyon érkezők szépen elkezdtek befurakodni elé, úgyhogy a piros oldalfalúval a brit vb-aspiráns is ment egyet, 1:16.505-ös körével pedig közel fél másodpercet adott az éllovas Max Verstappennek.

Sokkal érdekesebb volt, amit Piastri művelt a Q1-ben: előbb közepesen, majd lágyon is elrontotta a körét, így még az utolsó két perchez érve is csak a 19. volt – pont csak a hazai Sergio Pérezt megelőzve.

A McLaren ausztrálja maradt kint a már kopott keveréken, és bár picit javított, végül csak a 17. helyen zárt, ráadásul a közönség nagy bánatára Pérez is csak a 18. lett. Mellettük Franco Colapinto, Esteban Ocon és Csou Kuan-jü esett ki.

Cunoda piros zászlója végzett Alonsóékkal

A második szakaszban Verstappen 1:16:629-cel adta meg az alaphangot, nagy különbséget kialakítva a Mercedesek és a Ferrarik előtt.

Aztán jött a legutóbbi öt nagydíjon pole-ból induló Norris, és a hollandnak is adott 328 ezredet, miközben Charles Leclerc egyébként sem erős köridejét pályaelhagyás miatt el is vették. A monacói második kísérlete már jóval erősebb lett, de így is csak Verstappen és Sainz mögé jött be vele.

A végjátékban Cunoda Juki csúszott bele a gumifalba, megakadályozva a javítási kísérleteket, így ő, csapattársa, Liam Lawson, a két Aston Martin (Fernando Alonso és Lance Stroll), valamint Valtteri Bottas számára véget ért az időmérő.

Sainz mindenkit megtréfált, és elvitte a pole-t

A pályafelújítást követően Verstappen remekül kapta el a fonalat, 1:16.368-as idővel állt az élre, legalábbis átmenetileg, mert előbb Carlos Sainz előzte meg, majd levágás miatt a körét is elvették a hollandnak. Norris meglepően sokat hibázott, így az első lövések után csak az ötödik helyen volt a két Ferrari, valamint a két Mercedes mögött.

A Ferrari spanyolja ráadásul még javítani is tudott, így idei első, pályafutása hatodik pole pozícióját szerezte meg,

mellőle a vb-cím fő esélyese, Max Verstappen rajtolhat, Norris pedig csak a harmadik lett.

A versenyhétvége a vasárnap 21 órakor rajtoló futammal zárul.

Formula–1, Mexikói Nagydíj, időmérő edzés

  1. Carlos Sainz (spanyol, Ferrari) 1:15.946
  2. Max Verstappen (holland, Red Bull) +0.225
  3. Lando Norris (brit, McLaren) +0.314
  4. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) +0.319
  5. George Russell (brit, Mercedes) +0.410
  6. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) +0.705
  7. Kevin Magnussen (dán, Haas) +0.940
  8. Pierre Gasly (francia, Alpine) +0.946
  9. Alexander Albon (thaiföldi, Williams) +1.119
  10. Nico Hülkenberg (német, Haas) +1.419
  11. Cunoda Juki (japán, RB)
  12. Liam Lawson (új-zélandi, RB)
  13. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
  14. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  15. Valtteri Bottas (finn, Kick Sauber)
  16. Franco Colapinto (argentin, Williams)
  17. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
  18. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
  19. Esteban Ocon (francia, Alpine)
  20. Csou Kuan-jü (kínai, Kick Sauber)

(Borítókép: Peter Fox - Formula 1/Formula 1 via Getty Images)