Riválisa szerint Max Verstappen évek óta terrorizálja a többi F1-es pilótát
További Forma-1 cikkek
-
Hivatalos: a Red Bull japán pilótára cserélte le csalódást keltő versenyzőjét
- Döntött az F1-es Red Bull gyengélkedő pilótájának sorsáról
- Két versenyhétvége után lecserélheti egyik pilótáját az F1-es Red Bull Racing
- Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
- Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
A két versenyző viszonya egy hete romlott meg drasztikusan, miután a Katari Nagydíj időmérője után a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) egy rajthelyes büntetéssel sújtotta Verstappent, akit a Q3-ban majdnem eltalált a Mercedes pilótája.
Bár egyik fél sem volt gyors körön, a sportfelügyelők indoklása szerint a Red Bull-os indokolatlanul lassan vezetett, és nem tartotta be az előre kijelölt limitidőt.
A büntetés után Russell ölébe hullott a pole pozíció, de a versenyen nem tudott mit kezdeni a hollanddal, aki simán nyert vasárnap.
A leintés után Verstappen azt állította, hogy a sportfelügyelői szobában Russell mindent bevetett, hogy őt megbüntessék, még a hazugságtól sem riadt vissza, ezért minden tiszteletét elveszítette a brit pilóta irányába.
Ezek a szavak természetesen Russell fülébe is eljutottak, aki csütörtökön reagált az elhangzott mondatokra.
Nem tudom, miért érezte szükségét ennek a személyes támadásnak, de most nem maradok csendben, nem hagyom, hogy valaki sértegessen engem. Katarban, a kvalifikáció után azt mondta nekem, hogy szándékosan nekem fog ütközni, és idézem falba teszi a ki....ott fejemet. Max évek óta terrorizálja az embereket. Nem lehet megkérdőjelezni a vezetői képességeit, de nem tud megbirkózni a nehézségekkel, bármikor ellene történik valami. Igen, a sportfelügyelői szobában is küzdünk egymással, de ez sosem személyes. Ő viszont most túl messzire ment
– idézte az NSO Russellt.
Verstappen annyit fűzött hozzá az egészhez, hogy nem bánt meg semmit, mindent komolyan gondolt, amit kimondott.
„Hazudott arról, hogy mit miért csináltam. Ez nyilvánvalóan befolyásolta a döntéshozókat is. Egyáltalán nem volt szép, és valójában sokkoló, hogy mi zajlott a sportfelügyelők előtt” – tette hozzá a holland versenyző.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Áttörés az M4 Sporton: világszerte minden magyar nappalijába beköltözik a nancsingi fedett pályás vb
Az internet tényleg leküzdi az országhatárokat.
március 21., 09:20
- Mindeközben
Emily Ratajkowski videón mutatta meg elrontott hajvágását: „Ez életem legrosszabb frizurája”
46 perce
- Mindeközben
Papp Máté Bence elárulta a valódi okát annak, miért lépett ki a Fricska együttesből
2 órája
- Sport
Szoboszlai Dominik: Legyen olyan hangulat Budapesten, amit a törökök egy életre megemlegetnek!
Montella: Egyáltalán nincs lefutva a párharc. Rossi: Nem panaszkodhatok a játékosok teljesítményére.
március 20., 21:04
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
A magyarok szempontjából fontos NL-meccsen a dánok legyőzték a portugálokat
A spanyolok négygólos meccsen ikszeltek, a németek hátrányból verték az olaszokat.
március 20., 22:45
- Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj-bizottság
Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt.
26 perce
- Címlapon
Súlyos százezekre megy az adatszolgáltatás elmulasztása: érkeznek az új bírságtételek
Ezekre érdemes figyelniük a cégeknek
42 perce
- Címlapon
Háborúra készül Lengyelország, katonák százezreinek kiképzésébe kezdenek bele
A cél, hogy Lengyelországban minden felnőtt férfi hadra foghatóan képzett legyen.
2 órája
- Sport
Megválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottság új elnökét
Most először lesz női vezetője a szervezetnek, első megbízatása nyolc évre szól.
március 20., 16:42
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
10 órája
- Címlapon
Orbán Viktor konkrét tényekkel állt elő a zebrákkal kapcsolatban
A TikTokra töltött fel egy videót a miniszterelnök.
2 órája
- Sport
Csaknem 300 orosz sportolót tiltott el eddig a WADA doppingolás miatt
WADA-szakértők szerint az adatbázist és a mintákat a doppingvétségek eltitkolása céljából egy moszkvai laborban manipulálták.
március 21., 13:34
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Sport
Megszakadt a törökök elleni remek sorozat, 1000. hivatalos meccsét elvesztette a magyar válogatott
március 20., 17:42
- Sport
Sima vereséget szenvedett Ausztriától a magyar U19-es labdarúgó-válogatott
A kisvárdai mérkőzésen a vendégek már a 17. percben 3–0-ra vezettek.
március 20., 08:27
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
5 órája
- Sport
Meghalt a kórházban a 18 éves futballista, akit véletlenül fejen térdeltek
A Bayern München is gyászolja a fiatalon meghalt sportolót.
március 20., 09:57
- Sport
Fiatal sportolót vádolnak gyilkossággal egy 71 éves férfi halálának ügyében
Korábban kokainfogyasztás miatt tiltották el őt a versenyzéstől.
március 20., 13:29
- Sport
Hivatalos, az olimpiai program része marad az ökölvívás
Megnyugodhatnak a boksz szerelmesei.
március 20., 11:31
- Sport
A hangulat még nem, de a magyar tábor már alakul Isztambulban
A Taksim Gezi Parknál csak szórványos szurkolás hallatszik, de azt már közhírré tettük, hogy „Lángos better than Döner”.
március 20., 15:25
- Sport
Gera találatát választották meg a XXI. század magyar góljának
A szurkolók, valamint a szakmai zsűri döntése értelmében alakult ki a végső sorrend.
március 20., 10:03
- Sport
Isztambuli vereségre, de a végkimenetelt tekintve magyar sikerre számítanak a sportfogadók
A szakértők szerint a magyarok szeretnek a győzelemre fogadni.
március 20., 16:00
- Sport
Agytumorban meghalt a topligát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó
Több spanyol klubban is megfordult a Partizan egykori kiválósága.
március 20., 13:00
- Sport
Meghalt Eddie Jordan
A Formula–1 legendás alakja agresszív prosztatarákban szenvedett.
március 20., 10:16
- Címlapon
Megszüntették a Waze egyik funkcióját
Súlyos problémák voltak vele az elmúlt egy évben.
2 órája