- Sport
- Forma-1
- formula-1
- forma-1
- ferrari
- lewis hamilton
- világbajnokság
- világbajnoki cím
- visszavonulás
- pályafutás
Lewis Hamilton fontos kijelentést tett jövőjével kapcsolatban
A negyvenéves pilóta – aki a német Michael Schumacherrel holtversenyben vezeti az örökrangsort hét vb-elsőséggel – új korszakról és régi tervekről is beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján Fioranóban.
Ha sikerülne begyűjtenem a rég áhított nyolcadik vb-trófeámat, akkor sem hagynám abba. Ezzel együtt nem gondolok a nyolcadikra, én az első ferraris világbajnoki címemre gondolok
– fejtette ki a hetedik diadalát 2020-ban arató angol klasszis. A 105-szörös futamgyőztes Hamilton közölte, a Mercedesnél hat hónap után tudta megnyerni az első nagydíját 2013-ban a Hungaroringen, és nem akar találgatni, hogy az olasz csapattal mikor ünnepelhet először.
Charles Leclerc, az olasz istálló másik pilótája a napokban azt nyilatkozta, hogy nagyon szeretné megszerezni első vb-címét, így kiemelten nagy csata várható a két versenyző között.
A Ferrari istálló Kimi Räikkönen 2007-es sikere óta nem szerzett egyéni világbajnok címet. A 76. F1-es idény rajtja március 16-án lesz Ausztráliában, a záróversenyt pedig december 7-én tartják Abu-Dzabiban, a Magyar Nagydíjra augusztus 3-án kerül sor.