|
Ismét összecsaptak
|
Szerdán délután ismét összecsapott egymással a török és a brit szurkolótábor,
és ezúttal jóval komolyabb balhéról volt már szó: 16 fanatikust szállítottak kórházba, közülük öt súlyos sérüléseket szenvedett, állapotuk válságos. A mérkőzés idejére megnyugodtak a kedélyek, a stadionban már a mérkőzéssel foglalkozott a két tábor.
A mérkőző felek viszont átérezték a mérkőzés súlyát, ennek megfelelően a pályán nagyon feszült volt a hangulat. Lopez Nieto játékvezető próbálta lecsillapítani a kedélyeket, kevés sikerrel. Sorra kapták a sárga lapokat a játékosok, de a kártyákkal mit sem törődve állandósították egymás ,,faragását".
Az első játékrészben egyébként többet birtokolta a labdát a Galata, köszönhetően többnyire Gheoghe Haginak. A ,,Kárpátok Maradonája" minden pillanatban azt tette, amire a csapatának szüksége volt. Hol labdát tartott, hol passzolt (az esetek többségében pontosan), hol pedig cselezett. Igaz, a román irányító nagyon idegesen játszott - már az első félóra végén összeveszett és kakaskodott Ray Parlourral - de amikor a labda hozzá került, mindenkinél higgadtabb volt. A játékrész legnagyobb helyzetét is a törökök, pontosabban Arif hagyta ki. A csatár remek labdát kapott, de száz százalékos ziccerben mellé lőtt. Az már más kérdés, hogy a partjelző mintegy tíz másodperces késéssel - tévesen - lest intett.
|
A pályán nagy volt a feszültség
|
A második negyvenöt percben viszont elfáradt Fatih Terim gárdája, ekkor többet támadott az Arsenal. Nagy lehetőségek mindkét oldalon akadtak ugyan (Sükür illetve Henry lőhetett volna leginkább gólt), de a török bajnok kihúzta a kilencven percet.
|
Történelmi pillanat
|
A 11-es párbajbajt a Galatasaray kezdte, és Ergün higgadtan a bal felsőbe lőtt. A mérkőzés utolsó öt percére beálló Suker viszont hibázott, így az előny a törököknél volt. A következő három büntető mindegyike bement (Sükür, Parlour és Ümit volt sikeres), Vieira azonban kapufára lőtt. A mindent eldöntő lövést Popescu vállalta - és be is talált.
Történelmi pillanat volt ez, török csapat ugyanis először nyert európai kupát, ráadásul az isztambuliak idén tripláztak, ugyanis hazájukban bajnokságot és kupát nyertek, ehhez jön hozzá az UEFA-siker. A heroikus küzdelemben szó szerint ,,kiharcolt" siker így végérvényesen a legnagyobb klubcsapatok közé emelte a Galata-t, teljesítve ezzel a sikeredző Fatih Terim régi vágyát.
Jegyzőkönyv
|
Galatasaray - Arsenal 0-0 , 11-esekkel: 4-1
Koppenhága, Parken Stadion 35000 néző. Vezette: Lopez Nieto (spanyol)
Galatasaray: Taffarel - Capone, Popescu, Bülent, Ergün - Okan (Ünsal a 84. percben), Ümit, Suat (Ahmet a 95. percben), Hagi - Arif (Hasan Sas a 95. percben), Sükür Vezető edző: Fatih Terim
Arsenal: Seaman - Dixon, Keown, Adams, Silvinho - Parlour, Vieira, Petit, Overmars (Suker a 115. percben) - Bergkamp (Kanu a 75. percben), Henry Vezető edző: Arsene Wenger
Sárga lap: Okan a 13., Bülent a 17., Vieira a 22., Keown a 39., Arif az 52., Popescu a 62., Capone a 73., Adams a 94., Hasas Sas a 118. percben
Piros lap: Hagi a 94. percben
11-est értékesítette: Ergün, Sükür, Ümit, Popescu ill. Parlour
11-est elhibázta: - ill. Suker, Vieira
|
|
Ismerd meg a magyar labdarúgás hősének emlékezetes pillanatait!
Folytassa, Mister!
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!