Magyar sportolóval tavaly novemberben történt hasonló tragédia, amikor az edzésről hazatérő Bogdán Balázs, az Univer KSE 23 éves kosárlabdázója lefeküdt aludni, de már sohasem ébredt fel. Halálát szívelégtelenség okozta.
Ugyancsak futballmérkőzés közben hunyt el 2002-ben, a magyar válogatottban alapembernek számító Dárdai Pál öccse is. A huszonhárom esztendős játékos a Körmenden rendezett, Négy Város Tornája elnevezésű futballtornán egy szabályos becsúszás után felugrott, majd amikor visszaért a földre, összeesett. Hiába sietett azonnal a segítségére mindkét gárda orvosi stábja, már nem tudtak segíteni rajta.
Magyar pályán az egyik legdrámaibb eset több mint tíz évvel ezelőtt, 1993 szeptemberében történt. Az oroszok elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő labdarúgó-válogatott első számú kapusa Zsiborás Gábor, egykori sikerei helyszínén az Üllői úti stadionban az egyik edzés végén összeesett és kómába került. A 36 esztendős játékos 361 alkalommal lépett pályára az első osztályban.