Az interjút a televíziós pletykaműsorok egyik veteránja, a szőkére festett hajú és többszörösen felvarrt arcú Susana Gimenez készítette Maradonával egy Buenos Aires melletti vidéki házban. Az újságírónő készségesen "alájátszott" az interjú alanynak, Maradona pedig "rájátszott" rajongóinak érzelmeire.
"Láttam a halált" - jelentette ki drámai gesztusok kíséretében a 43 esztendős futballsztár és hozzátette, hogy amikor szív és tüdő problémákkal a főváros egyik klinikájának intenzív osztályán feküdt, "haldokolt és az élete csak egy hajszálon függött". Beszéd közben artikulációs nehézségekkel küszködve köszönetet mondott mindazoknak, "akik imádkoztak érte". Végül átölelték egymást és Maradona elment golfozni.
Az interjú során Maradona kitért jövőbeni terveire is. Elmondta, hogy még egy hétig egy barátjának vidéki házában szándékozik maradni Buenos Aires közelében, azután pedig elutazik Olaszországba és Kubába, ahol "dolga van". Amióta 2000-ben kis híján meghalt kábítószer-túladagolás következtében, Maradona Kubában volt elvonó kúrán, és ott is töltötte a legtöbb időt.