További Futball cikkek
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
Mégis sértődött Matthäus?
Eközben a magyar válogatott élére tavaly decemberben kinevezett Lothar Matthäus többször is ajánlkozott a sajtón keresztül, mi több a Bild közvélemény-kutatása szerint a szurkolók elsöprő többséggel őt tartották a legalkalmasabbnak a nemzeti csapat szakvezetőjének.
A szövetség négy fős kapitányjelölő testülete ugyanakkor másként gondolta, és a még edzőként rutintalan Jürgen Klinsmannak szavazott bizalmat. Matthäus ily módon jókora pofont kapott, és csalódottságát nem is tartotta sokáig magában, noha a bejelentéskor még másképp vélekedett, és nem tűnt sértett embernek.
A stuttgarti lobbi
A Sport Bildben szokásos heti jegyzetében azonban már kemény kritikával illeti korábbi csapattársát. Úgy lehetne összefoglalni legjobban a szavait, hogy túl fiatal, és túlságosan tapasztalatlan jelöltre esett a szövetség választása. Elöljáróban azt írja, kételkedni szabad, és mivel egy teljesen ismeretlen területre tévedt Klismann és segítője, Oliver Bierhoff, ő ezt meg is teszi.
Emellett ezúttal is kifejti, szerinte háttéralkukat kötött Klinsmann és barátainak, valamint kapcsolatrendszerének köszönheti a kapitányi posztot. "Jürgen jó kapcsolatban áll Mayer-Vorfelderrel, és alighanem ez a kapcsolat segítette. Jómagam csodálkozom, hogy a Stuttgart elnökének ekkora befolyása van a német futballban. Senki se lepődjön meg, ha az ugyancsak stuttgarti Ralf Rangnick netán hamarosan az utánpótlás csapatot irányítja" - jelentette ki. (A rendszerint MV-ként emlegetett vezető jelenleg a német szövetség első embere is, de pozíciói jelentősen meggyengülltek az elmúlt hetekben - a szerk.)
Néhány éve heves szóváltásba keveredtek
Matthäus Klinsmann aktív pályafutásának visszásságairól is közöl néhány részletet: "Amíg a válogatottban játszott, bomlasztotta a csapategységet, klikkek keletkeztek, sokan semmi pozitívat nem mondanak róla." A két játékos sohasem volt jóban egymással, pedig az Interben és a Bayernben is együtt futballoztak.
A két klasszis a '97-es szezon végén heves szóváltásba és nyilatkozatháborúba keveredett egymással, miután a szezon előtt Matthäus fogadást kötött az egyik Bayern-vezetővel, mondván: Klinsmann nem lő 15 gólnál többet az idény alatt. Klinsmann egyébként épp ennyiszer talált a kapuba, és végül a tudomására jutott a fogadás, ami érthetően nem volt ínyére.
Klismann nem úgy gondolkodik, mint egy német?
Az egykori aranylabdás amiatt is bírálja Klinsmannt, mert szerinte Amerikában megváltozott. "Egy amerikai teljesen másképp gondolkodik úgy, mint egy német" - állította. "Hitzfeldnek egyszer sem volt szüksége pszichológusra a csapat mellett. Ha a futballhoz tudományos munkaként közelítünk, akkor elvesznek a gyökerek. Ha Klinsmann tízéves tervről beszél, akkor csak kibúvót, ürügyet keres" - hangoztatta.
Végezetül azt írta indulattól sem mentes cikkében, hogy ha a csapat a németországi világbajnokságon gyengén szerepel, akkor Klinsmann lazán azt mondhatja majd: ilyen gyorsan nem megy a siker elérése.