"Üzletet jelenthet a válogatottság"
Vasárnap 18 órakor kezdődik a Ferencváros-Bp. Honvéd mérkőzés, míg a válogatott 19 óra után nem sokkal indul útnak Bangkok felé, ahol a jövő héten a helyi szövetség által kiírt, négycsapatos Király-kupán vesz részt.
A ferencvárosi futballistákra nem számíthat Lothar Matthäus szövetségi kapitány a bajnokcsapat UEFA Kupa-kötelezettsége miatt, ám a késői meccskezdés a korábban az U21-es csapatban szereplő Vadócz válogatottságát is meggátolta volna.
"Nagyon gáláns felajánlás mindez egy fontos bajnoki meccs előtt álló edzőtől, ám örülök, hogy végre valaki megérti, melyek a magasabb érdekek" - mondta Matthäus. "Ezúton is szeretném kifejezni a köszönetemet Bognár Györgynek és a Honvéd vezetőinek, ugyanakkor továbbra is mély csalódottságot érzek a debreceni vezetők felelőtlen és önző magatartása miatt. Úgy hiszem, a válogatottban való szereplés az ő játékosaiknak is csak dicsőségére válhat, a klubnak pedig a későbbiekben üzletet jelenthet a nemzeti tizenegyben jól teljesítő labdarúgók értékesítése" - folytatta a német szakember.
A debreceniek vasárnap játszanak
Debrecenben jelen állás szerint vasárnap 11 óra 30 perckor kezdődik a Zalaegerszeg elleni meccs, amelyen hat válogatott kerettag is pályára léphet, néhány órával a fárasztó utazás és két nappal a thaiföldi nyitómeccs előtt.
Matthäus már kedden bírálta a DVSC-t, amely a hétközi Magyar Kupa meccse miatt nem volt hajlandó vasárnap helyett szombaton játszani, hogy az FTC-Honvéd meccs a vasárnap délelőtti időpontra kerülhessen. Külön kiemelte akkor is, hogy legalább a saját üzelti érdekeiket figyelemben tarthatnák, minél több játékost küldhetnének a válogatottba, hiszen úgy könnyebben eladhatnák őket.
A volt százötvenszeres válogatott német futballista olyannyira el volt keseredve a debreceniek viselkedése és Vadócz hiányzása miatt, hogy kijelentette: legszívesebben állampolgárságot kérne, és ha a szabályok lehetővé tennék, maga is pályára lépne a magyar tizenegyben.