Lemondtak 16 millió euróról
"Huszonnégy millió eurót (5,9 milliárd forint) fizettünk érte, ami a kivásárlási összeg 60 százaléka. A maradék negyven a játékost és a menedzserét illetné, de ők lemondtak a pénzről" - idézte a Real első számú szóvivőjét, Antonio Garcia Ferrerast a két legnagyobb madridi sportlap, a Marca és az AS.
A madridiak már tavaly ősszel tízmillió eurós ajánlatot tettek a 21 éves támadóért, ám a Santos elnöke, Marcelo Texeira ennyiért nem akarta elengedni. A problémát fokozta, hogy a presidente korábban megígérte Robinhónak, 10 millióért mehet, de meggondolta magát, és jóval többet akart kicsikarni a spanyoloktól.
Perrel fenyegetőzött
"Eldőlt. Robinho már csak a transzfert igazoló papírra vár, és utazik. Lemondott az átigazolási díj 40 százalékáról, csakhogy beteljesítse az álmát, és a Real Madridban játszhasson" - mondta a megállapodás után a futballista ügynöke, Wagner Riberio.
Néhány hete Robinho kijelentette, már csak a Real érdekli, nem ment el a Santos edzéseire, és tétmeccsen sem lépett pályára. Azzal fenyegetőzött, munkaügyi pert indít a Santos ellen, így Texeira engedett.
A Real idei első sztárigazolása
Egyelőre nem tudni, hány évre és milyen gázsiért költözik Európába a brazil válogatott sztár, eddig ő maga nem is beszélt az üzletről. "Spanyolország ideális a brazil focistáknak, és jól ismerem a Real edzőjét, Vanderley Luxemburgót" - nyilatkozta még a megegyezés előtt. A továbbiakban két világklasszis honfitársával, Ronaldóval és Roberto Carlosszal játszhat egy csapatban.
A Real Madrid a nyári igazolási szezonban korábban csak két kevésbé ismert uruguayi focistát - Pablo Garcia, Diogo - igazolt le. Mindhárom új szerzemény szinte biztosan eljön Magyarországra is, az augusztus 14-i Real-Puskás Ferenc-válogatott gálameccsre.