További Futball cikkek
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
- Botrány Dzsiddában: a szaúdi szurkolók fogdosták a Mallorca-játékosok feleségeinek fenekét
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
Lothar Matthäus sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta azokat a lapértesüléseket, melyek szerint Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke az elnökségi tagok felhatalmazásával levélben jelezte neki, hogy kész tárgyalni szerződése meghosszabbításáról. A perui ifjúsági világbajnokságon tartózkodó elnök azt ajánlotta fel emailben, hogy 2007. december 31-ig, sikeres Európa-bajnoki kvalifikáció esetén pedig 2008. június 30-ig kapitány maradhat az egykori német aranylabdás.
Magánügy egyelőre a szerződés
A konkrét döntés azonban csak a magyar válogatott vb-selejtezői után, október tizenharmadikán, az MLSZ elnökségi ülésén születne meg.
"Azt gondolom, az én magánügyem, hogy mikor, kitől kapok levelet" - mondta Matthäus az MTI-nek. "Egyeztetünk a szerződésem meghosszabbításáról, ilyen esetekben teljesen természetes, hogy rengeteg kérdést tisztázni kell. Sajnos már így is több dolog nyilvánosságra került a kelleténél. Sehol a világon nem szoktak egy tárgyalás valamennyi részletéről beszámolni. Ha olyan döntés születik, amely a nyilvánosságra tartozik, azonnal tájékoztatni fogjuk a közvéleményt" - magyarázta.
Nem tudni, hol tölti a hétvégét
Arra a kérdésére, elutazik-e a PAOK Szaloniki - a görög klub hétfőre várja, hogy kétéves szerződést kössön vele - vasárnapi bajnoki mérkőzésére, a kapitány kitérő választ adott.
"Csak rám tartozik, hol töltöm a hétvégét. Jelenleg Münchenben vagyok, a hétvégén lehet, hogy elmegyek Szalonikibe, de az sem kizárt, hogy Milánóban, Barcelonában vagy Madridban leszek" - jelentette ki. A német lapok azt írták, a hétvégén tekinti meg szerb feleségével, hol fognak esetlegesen lakni. A Bild szerint Marijana döntésén sok múlhat.
A selejtező biztosnak tűnik
Matthäusnak azt vetették a szemére többször is, hogy nem foglalkozik kellőképpen a magyar focival, nincs a lelátókon és az edzéseken, és így nem alakulhat ki benne pontos kép az erőviszonyokról, a játékosok képességeiről, állapotáról.
A kapitány végül annyit mondott, a dolgok jelenlegi állása szerint abból lehet kiindulni, hogy a magyar válogatott hátralévő két világbajnoki selejtezőjén (október 8., Bulgária és október 12., Horvátország) ő ül majd a kispadon, vagyis egyetért azzal, hogy pillanatnyilag a legfontosabb az, hogy mindkét selejtezőn jól szerepeljen a csapat.
A görög elnök biztos a szerződésben
A görög PAOK Szaloniki elnöke, Jannisz Gumenosz már kedden bejelentette, hogy kétéves szerződést kötöttek a német világbajnokkal, és már október első hetében ő ülhet a kispadon. Az Indexnek a sajtófőnök úgy nyilatkozott, szóban már megállapodott a két fél, és a szerződés aláírására a jövő sor kerülhet.
Ha a selejtezők után menne el Matthäus Magyarországról, akkor is mindössze egy bajnokit mulasztana el a jelenleg tizenharmadik helyen álló csapatnál, amelyik könnyen meglehet, hogy elbúcsúzik az UEFA-kupától a Sopront is elbúcsúztató ukrán Metallurg Donyeck ellenében.