További Futball cikkek
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
- Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros
- A Ferencváros legnagyobb támogatói egyelőre nem határolódnak el a Gazprom miatt
- Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”
- Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait
Loki-győzelem felforgatott csapattal is
Megnyerte 2-1-re első bajnokiját a Pécs ellen a tartalékos Debrecen, de a vendégcsapat tizenegyest is hibázott.
A szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzéshez képest tíz új kezdőjátékossal állt ki Supka Attila csapata a bajnoki nyitányon. A hazai gárda a gyors vezetést - Ibrahim Sidibe fejelt Szatmári beadásából - követően kissé visszaállt, ami megbosszulta magát, mert az egyre lelkesebbé váló vendégek öt perccel a játékrész vége előtt kiegyenlítettek.
A második félidő sokkal aktívabb játékot hozott. Két perccel a kezdés után Kiss Zoltán megtolta a labdát, majd 14 m-ről hatalmas gólt lőtt a felső léc alá (2-1). A többet veszélyeztető debreceni csapat sikere megérdemeltnek tekinthető még akkor is, ha a pécsiek büntetőt hibáztak. A 63. percben a három perccel korábban beállt Vujic bal kapufa mellé érkező lövését Tomic ütötte ki.
Debrecen, 6000 néző, V: Török
DVSC: Tomic - Kiss Z., Virág, Komlósi, Szatmári Cs. (Zsolnai, 69.) - Mészáros (Bogdanovic, a szünetben), Balogh Z., Madar, Dzsudzsák - Rezes (Bernáth, 25.), Sidibe
Pécs: Herbert - Sipos, Dienes, Szabados, Szekeres Zs. - Lukács (Lantos, a szünetben), Bajúsz, Pest, Kulcsár - Nógrádi (Vujic, 60.), Szatmári L. (Horváth P., 67.)
Gólszerzők: Sidibe (9.), Kiss Z. (47.), illetve Pest (40.)
Sárga lap: Balogh Z. (32.), Szatmári Cs. (63.), illetve Lantos (68.)
Hrepka három góllal tömte meg a REAC-ot
Az MTK fiataljai magabiztosan léptek át az NB I-ben tavaly alig megragadt REAC-on a Hungária körúton.
Mindkét csapat rendkívül sok hibával játszott, a csúszós füvön sokszor a labda lekezelése is megoldhatatlan feladatot jelentett a játékosok számára. A kezdeti kényelmes tempó az első játékrész második felében tovább csökkent, a hazaiak helyzeteik alapján már 45 perc elteltével három-négy góllal vezethettek volna. Hrepka kétszer is eredményes tudott lenni: előbb négy méterről bombázott a léc alá egy lefejelt labdát, majd 14 méterre a kaputól lefordult Pusztairól, és estében a bal sarokba lőtt.
A második félidőt lendületesen és agresszíven kezdték a vendégek, az első percekben be is szorították a hazaiakat, utána a vendéglátók visszavették az irányítást és magabiztos győzelmet arattak.
Hidegkuti Stadion, 1000 néző, v: Szabó Zs.
MTK Budapest: Végh - Balogh, Lambulic, Rodenbücher, Pollák - Bori (Németh, 61.), Zsidai, Horváth L. (Pintér, 78.), Czvitkovics - Hrepka, Kanta (Pál, 73.)
REAC: Szentpéteri - Horváth G., Nagy, Pusztai, Makra - Földvári (Somorjai, a szünetben), Kapcsos, Polonkai, Sallai (Török, a szünetben) - Nyerges, Torma (Bozori, 64.)
gól: Hrepka (10., 40., 68.), Rodenücher (60.)
sárga lap: Kanta (63.), illetve Horváth G. (51.), Pusztai (59.), Polonkai (81.)
Vasas-győzelem tíz emberrel is
A Vasas, ha már visszakerülhetett az élvonalba, győzelemmel kezdte az új szezont. Emberhátrányban és Kaposvárott, ahol az előző, dicstelen évadot 1-4-es vereséggel befejezte.
Nehezen lendültek játékba a csapatok. A kaposváriak akkor vették át az irányítást, amikor a vendéggárda tíz főre fogyatkozott. A hazaiak sorra dolgozták ki helyzeteiket, amelyek azonban egytől egyig kimaradtak. A térfélcsere után is a kaposváriak játszottak mezőnyfölényben, a győzelmet azonban a lelkesen és szervezetten játszó fővárosiak szerezték meg. A Ferencváros helyére három napja az élvonalba besorolt Vasas 60 percig játszott emberhátrányban. A piros-kékek történetük során először nyertek bajnoki mérkőzést a Rákóczi otthonában.
Kaposvár, 2000 néző, V: Mészáros I.
Kaposvár: Milinte - Kozmér, Petrók, Zahorecz, Kovácsevics (Varga Z., 67.) - Venczel (Maróti, 58.), Vasiljevic (Szakály D., 82.), Andruskó, Szakály P. - Oláh, Alves
Vasas: Németh G. - Balog Zs., Pandur, Tóth A., Mogyoróssy - Lázok (Skita, 92.), Németh N., Kincses, Tandari (Nagy T., 73.) - Bali, Majoros (Pintér Z., a szünetben)
gólszerzők: Tóth A. (60.)
kiállítva: Mogyoróssy (31.)
sárga lap: Szakály P. (3.), Vasiljevic (46.), Andruskó (69.), Kozmér (90.), illetve Mogyoróssy (25., 31.), Németh N. (28.), Pandur (67.), Németh G. (85.), Lázok (92.)
Viharos györi gyözelem
Jelentős halasztás után, tócsák közepette és kontrákból verte a Győr a Honvédot. Az ETO nem valódi hazai pályáján, hanem a szintén városi DAC-Integrál stadionban fogadja ősszel ellenfeleit.
A városra lezúduló zápor miatt csúszással kezdődött a meccs, amely az ETO-nak albérletet nyujto DAC-pályát beborító víz miatt sokszor inkabb burleszkre hasonlított. A vízilabda az első félidöben kicsivel jobban ment a kispestieknek, a másodikban azonban a hazaiak gyorsabban és pontosabban jatszottak, míg a vendégek az üres kapuba sem tudtak betalálni.
Győr, 2000 néző, V: Bede
Győr: Stevanovic - Regedei, Mátyus, Kovács, Hanák - Müller (Granát, 83.), Bank, Ja:kl, Vincze O., Virág (Tóth P., 69.) - Bajzát (Nyári, 87.)
Honvéd: Tóth I. - Schindler, Budovinszky, Benjamin, László - Csobánki (Bartyik, 64.), Genito, Pomper, Schrancz (Gajda, 64.) - Dobos, Disztl D. (Kocsis, 72.)
gólszerzők: Müller (60.), Bajzát (84.)
sárga lap: Kovács (32.), Vincze O. (78.), Tóth P. (79.), Ja:kl (90.), illetve Dobos (38.), Benjamin (50.), Csobánki (62.), Budovinszky (75.)