További Futball cikkek
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
- Mentő vitte el edzésről a Bayern München kapusát
- A Chelsea korábbi edzőjét nevezték ki a konferencialiga-győztes csapat élére
- Meghalt a Milan legendás kapusa
Első NB II-es meccsét játszotta az - NB I-es licenc hiányában az élvonalból kitetett - Ferencváros futballcsapata a klub 107 éves története során. A várakozásoknak megfelelően gyakorlatilag telt ház fogadta Lipcsei Péteréket és a tavaly a Keleti csoport harmadik helyén végzett Jászapátit.
"Szeretünk, mint ellenfél, de hajrá Jászapáti!"
A szurkolók és a csapatok, a meccs előtti demonstráción elhangzottaknak és a kitett drapériáknak megfelelően - "Egy perc némaság a megtisztulásért" - a kezdés előtt csendben álltak, így adózva a múlt héten elhunyt Szusza Ferenc emlékének is.
A lelátón látható feliratok között volt lelkesítő - a csapatkapitány Lipcseinek címezve "A kapitány hagyja el utolsóként a süllyedő hajót: tisztelünk Peti", "Mester és tanítványai: példát mutattatok becsületből, alázatból" - és kevéssé barátságos is: "Gyurcsány, melyik geci haverodnak szánod a két hektárunkat?". A kétszáz fős vendégtábor is hozott egy transzparenst, melyen ezt üzenték a ferencvárosiaknak: "Szeretünk, mint ellenfél, de hajrá Jászapáti!".
Helyzetek sorban
A Fradiban nem játszhatott az eddigi utolsó magyarországi szezonja végén eltiltott Tököli Attila, míg a másik oldalon csütörtök este eltörött a 19 éves, Újpestről kölcsön kapott Pázsit Richárd bokája, így ő sajnos több meccset lesz kénytelen kihagyni. A Jászapátiban egyébként két, az NB I-et is megjárt játékos szerepel, az egykori Üllői úti kedvenc, Horváth Péter, valamint a korábbi újpesti, Kiskapusi Balázs.
Az FTC nem esett neki ellenfelének, de rögtön a kezdettől a kapujához szegezte Vojtekovszki Csaba csapatát. Nyomasztó volt Dragóner Attiláék fölénye, a jászapátiak elvétve jöttek át a felezővonalon. A fradisták is sok pontatlansággal játszottak viszont, így a félidő felére érett igazán be a nyomás. Ekkor több helyzete is volt a hazai csapatnak, Bojan Lazic távoli lövése, Jovánczai Róbert sarkazása után nagy bravúrokat mutatott be Tajti Norbert kapus, de Laczkó Zsolt több megmozdulása is veszélyes volt, az egyiknél a kapufa segített. Az FTC egyik legaktívabb játékosa Szalai Tamás volt, ő hajrában gólt is lőhetett volna.
Folyamatos nyomás
A szünetig nem esett gól és csak az volt a kérdés, a Jászapáti meddig bírhatja ezt a fölényt és az állandó védekezést. Persze a Ferencváros nem játszott eszeveszett jól, mert általában az utolsó passzok nem sikerültek, vagy odaért egy védőláb, de a játékuk folyamatos koncentrálásra késztette Kiskapusiékat.
A szünet után folytatódott minden ugyanúgy, a Ferencváros még többet rohamozott, de ugyanannyi eredménnyel, mint addig. Igaz, Laczkó lőtt gólt, de azt les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A Jászapáti a 72. percben lőtt először kapura, igaz, ekkor Dragóner ápolása miatt csak tíz ferencvárosi volt a pályán. Negyedórával a vége előtt 17-1 volt a kapura lövések aránya.
A végén összejött
A tavalyi bronzérmes egyre jobban fáradt és ez a 83. percben eredményezte az FTC történetének első NB II-es gólját. Ez Laczkó Zsolté lett, aki Bognár jobb oldali fellőtt passzát fejelte be 12 méterről.
A hátralévő percekben gól már nem esett, így a Ferencváros edzője, Gellei Imre által jósolt módon, vagyis nagyon nehéz meccsen gyűjtötte be a három pontot. Folytatás egy hét múlva Szolnokon.
Ferencváros-Jászapáti 1-0 (0-0)
Üllői út, 15 ezer néző gól: Laczkó (83.)
Ferencváros: Kemenes - Bognár, Dragóner, Tímár, Balog - Szalai (Fitos, a szünetben), Lipcsei, Lazic, Laczkó - Deme (Bartha, 64.), Jovánczai (Csepregi, 87.) összeállításban szerepeltek.
Jászapáti: Tajti N. - Debreczeni, Kiskapusi, Kaszás N. (Horváth R.), Tulák - Mosonyi, Somodi K., Vígh F. (Kotula 76.) - Horváth P. (Ujfalusi 24.), Ragó, Murinai
Eredmények:
Keleti csoport: Békéscsaba-Szolnok 0-1 (0-0), Jászberény-Makó 0-0 Tuzsér-Kecskemét 2-1 (0-1)
Nyugati csoport: Haladás - Integrál-DAC 4-1 (1-1) BFC-Siófok - BKV Előre 4-4 (2-2) Gyirmót-Celldömölk 3-0 Soroksár-Kaposvölgye 2-0 (1-0) Felcsút-Lombard Pápa 1-1 (0-0)