További Futball cikkek
- A magyar válogatott védője otthonra talált, szerződést hosszabbított olasz klubcsapatával
- Célegyenesben a Liverpool új vezetőedzője, csak arra vár, hogy a felek megállapodjanak
- A Roma az utolsó pillanatban nyerte meg a védője rosszulléte miatt félbeszakadt mérkőzést
- Címvédés a Magyar Kupában, tizenegyesek döntöttek a trófea sorsáról
- A Manchester City négygólos győzelemmel lépett közelebb a címvédéshez
Szerda éjfél, Székesfehérvár, a helyi Interspar hipermarket parkolója. Emberek topognak a félhomályban, szatyrokkal, táskákkal, hűtőládákkal várakoznak. Egy buszt lesnek, amely az FC Fehérvár a svájci Grasshoppers elleni UEFA-kupa-selejtezőmeccsének visszavágójára viszi őket, Zürichbe. Családok, idősebbek és kisgyerekek színesítik az alapjában véve 18-40 éves férfitársaságot. Ezt a két buszt a Videoton Baráti Kör szervezi, útitársaim gyorsan világossá is tették, hogy az ultrák, a Red-Blue Devils külön mennek. Vagyis a "kannások", ahogy az alapjában véve sörfogyasztó közeg utalt a másik banda alkoholizálási szokásaira.
Mint a biciklik a kocsma előtt
A másfélnapos zötykölődésért a 13 ezer forint nem is olyan sok, a buszok gyorsan meg is teltek. Annak ellenére, hogy a Vidi csak 1-1-es döntetlent játszott a Kraszimir Balakov edzette svájciakkal Sóstón, egyértelmű, hogy több száz fehérvári lesz a Hardturm stadionban, sokan ugyanis autóval, vonattal vagy repülővel indultak útnak.
Természetesen késve indulunk az ígért fél egyes starthoz képest, de hát ez már csak a buszos kirándulások megszokott kelléke. Gyorsan elhangoznak az első buszutazásos poénok, például az, hogy "dőlünk össze, mint biciklik a kocsma előtt". Egyébként sálak mindenhol, a legtöbben mezben, szóval a kellékek gyorsan előkerültek. Amúgy a másfél nap alatt szépen fejlődött ki a szemben álló táborok közötti ellentét. Mi, utasok, hol azért zúgolódtunk, mert lassan haladtunk, hol azt reklamáltuk, hogy mikor állunk már meg "csövelni". Amúgy meg egyfolytában az útvonalat szakértettük. A sofőrök meg maguk között minket okoltak, hogy, hát, nem lehet így haladni, ha ennyiszer állunk meg.
Gőlt biztosan lőnek
A hangulat szuper, de nem emelkedett, kell néhány óra - már hajnalodik -, hogy elhangozzanak az első esélylatolgatások. Mindenki reménykedik, de visszafogottan, hiszen a tavalyi kupagyőztes, bajnoki harmadik, egykori Videoton idén nyolc meccséből mindössze az elsőt tudta megnyerni - a Kajrat Almati elleni UEFA-kupa-meccset -, a bajnokságban csak 14., vagyis épp nem kieső. Általános vélemény, hogy a Vidi ebben a szezonban eddig épp a zürichiek ellen játszott a legjobban, látszott Kuttorékon, hogy hajtanak, égnek, küzdenek, és ezt mindenki értékelte. Abban mindenki biztos, így a mellettem ülő Karcsi is - akivel a hosszú időre való tekintettel szobatársaknak neveztük ki egymást -, hogy valaki, talán Sitku Illés, gólt lő. Csak ne kapjunk egyet sem, ez a lényeg, mondják.
Muraközit nem vehetek
Bár ez nem a "kannás" busz, ahol lehet, hogy keményebb arcokkal utazhattam volna, jó lenne egy kicsit színezni a magyar futballszurkolókat a Neander-völgyiekkel társító képet. A legnagyobb balhé rögtön az elején történt: kipukkant egy kétliteres kólásüveg, és a fél buszpadló ragacsos lett. Zolika, a mindig mosolygó, nagyhangú 32 éves apuka azt tervezi, hogyan vesz a lányának Zürichben pónit, mert megígérte neki. "Miért pónit? Baszd meg, muraközit nem vehetek" - indokol. Tőle az is kedvesen hangzik, amikor problémákat ígér a fehérvári futballistáknak, ha nem lesz megfelelő a hozzáállásuk. "Ha szar, lélektelen játékot produkálnak, én esküszöm, bemegyek a pályára és eltöröm a lábukat."
Ahogy haladunk előre, egyre többet kell persze megállni az elfogyasztott sör miatt. Amikor a sofőrök, eléggé elítélhető módon, bezárták a természetesen nem működő fedélzeti vécét, amin néhányan megfordultak közülünk, Levi majdnem egymaga kénytelen megtöltetni egy nesteás flakont.
Sportbarátság a parkolóban
Az egyik parkolóban, már Németországban, hasonszőrűekkel futunk össze. Az osztrák Ried szurkolói is Svájcba mennek, de ők Genfbe, a Sionnal játszanak. Gyorsan megegyezünk, hogy a csapatok majd a csoportkörben találkoznak, aztán ők mennek is. A legnagyobb meglepetésemre egyikük visszaszalad hozzám, és a nyakamba nyomja a sálát. Kár, hogy nálam nem volt semmi cserébe.
Tizennégy óra zötykölődés után befutunk Zürichbe. Esik az eső, szürke az ég, és persze nehéz parkolóhelyet találni. A társaság kicsit felbőszült a busz bolyongása miatt, így irány az első kocsma, épp a stadion egyik sarkánál van. Mindenkit fejbe ver a spártai a belső és az árlap. Meg a főnökasszony vendégszeretete. Amikor ránéz az étlap felett hezitáló asztaltársaságra, ideges rikácsolásba kezd - meglepő módon teljesen érthető németséggel -, hogy ez egy étterem, tessék inni, ne csak ülni. Igaz, akkor már négy perce várok a megrendelt sörömre.
Klutúrprogram plusz meccs
A busztársaság nagy része úgy dönt, hogy inkább egy másik helyet néz magának, én meg ott maradok egy hatvanéves bácsival - a neve sajnos nincs meg -, kiderül róla, hogy 31 éven át ott volt az összes Videoton-bajnokin. Látta a 84-85-ös nagy menetelést is, bár Manchesterbe meg Párizsba azért akkor nem tudott eljutni. Mutat egy nagy sebet kezén: "Egy munkahelyi balesetben egy vasúti sín gyakorlatilag leszelte a kezemet, csak a bőr tartotta. Összerakták, szerencsére akkor nem ment a bajnokság." Később műtétei is voltak, de megoldotta: az orvos határidőnaplóval, ő meg a sorsolással a kezében egyeztette az operációkat.
Futnak be a másik busszal, illetve az autóval érkezettek is a kocsmába, amely nem a Grasshoppers-szurkolók, hanem a rivális FC Zürich drukkereinek kedvenc helye. Tamás, akiről kiderül, hogy eggyel járt alattam a gimnáziumban, és barátja kultúrprogramot csináltak a meccsből: megnézték Salzburgot, Münchent és Zürichet is; már kedden elindultak, az éjszakákat az autóban töltötték. A volt osztálytársam, Gyula, akibe már a stadion egyik büféjében botlottam bele, szintén városnézéssel bővítette a meccsnézést.
Focimeccs a raktárépületben
Míg a kocsmában múlatom az időt, útitársaim egy másik kocsmában kedélyesen söröznek a Grasshoppers-szurkolókkal, minden nézeteltérés nélkül.
A stadion környékén minden rendben, bár maga az aréna kívülről elég fura látvány. Olyan hullámos alumíniumlemezzel van borítva, csak barna, körülbelül egy raktárnak néz ki, annyi segít a beazonosításban, hogy az utcáról is látszódott a fű az egyik saroknál, és világítás van a tetején.
Fehérvári hangulat Zürichben
Meglepő, de semmilyen meccshangulat nem uralkodik a Hardturmnál, és ez beérkezve is látszott. Majdnem siralmas látvány a szinte tök üres stadion, öt perccel a kezdés előtt is csak néhányan lézengenek a lelátókon. Csak majdnem siralmas, mert a több száz fehérvári már ekkor is nagy hangulatot teremt. Útitársaimmal végülis abban állapodunk meg, hogy hatszáz piros-kék szurkoló jött el, ami, figyelembe véve, hogy összesen 2600-an látták a meccset, és hozzátéve, hogy hogyan szerepel idén a csapat, egészen elképesztő szám. A vidistákat, szerencséjükre, nem az eredeti vendégszektorba, a kapu mögé, hanem az oldalvonal mellé helyezik el, így nem csak jó helyről, de közelről is szurkolhatnak.
Gyorsan eldől
A meccs persze pont ellentétesen alakul, mint ahogyan a szurkolók szerették volna. Sutter már az ötödik percben gólt fejel. A félidő felénél újabb gólt szerzett a Balakov-csapat, úgy tűnik, eldőlt a továbbjutás. Annál is inkább, mert a Fehérvár nem képes nagyobb rohamokra, csak rövid időszakokra veszi át a kezdeményezést, de akkor sem él vele. Nem úgy a drukkertábor, amely kétgólos hátránynál is leszurkolja a gyengécske hazaiakat.
A szünet után nyom tíz percig a Vidi, gólokat is lőhetnének Sitkuék, de két nagy helyzet is mellémegy. Egyre laposodik a meccs, a cserék sem segítettek, és ahogy egyre kilátástalanabb lett a csapat helyzete, úgy keseredtek el a vidisták. Az utolsó tíz percben többször felhangzott a "hol a csapatunk?" és a "mi vagyunk a Videoton!" rigmus. A felhábordás annak szól, hogy a lelátókról úgy lászott, a lelkesedés, a tűz, az odavágón mutatott akarat hiányzik a piros-kékekből.
Hívták őket, jönnek
Próbálkozott a vendégcsapat, helyzete is volt, igaz, a Grasshoppers is betalálhatott volna a hajrában. De maradt a 2-0 és a valóság: most már nem a tavaszt, az őszt sem érik meg a magyar csapatok a nemzetközi kupákban.
A csalódott szurkolók nem viselik jól, ha úgy érzik, lelkesebbek, mint kedvenceik, a lefújás után abba sem nyugszanak bele, hogy a Vidi-játékosok rögtön az öltzőbe vonulnak. Egyedül Juszuf Dajics érzi úgy magától, hogy meg kell köszönnie a bíztatást. Erre a tábor úgy reagál, hogy hangos "gyertek ki!" kiabálásba kezd. Egy-két perc, és ott is vannak a kerítésnél, de kellemetlen meglepetést okoznak. A szerb Bozics indít azzal, hogy magyarul kiszól: "Rátok haragszom". De a csapatkapitány Kuttor túltesz rajta. "Basszátok meg, a következő meccsen focizzatok ti!" - válaszol a kritikus megjegyzésekre. Erre útitársaim csak annyit mondanak, már később, hogy oké, cserélhetünk, de akkor szurkoljanak ők így.Letargikus zötykölődés
Lassan oszlik a tömeg, és irány újra a busz, hogy rögtön induljunk haza. Düh nincs, csak letargia, néhány méltatlankodó megjegyzés, de már mindenki leginkább az újabb fárasztó utazásra morog. Hát, igen, ha nyert volna a csapat, könnyebb lenne a hazaút is, biztosan nagy mennyiségű alkohollal.
A Vidi-tábor hazaindul, az újabb tizennégyórás kínlódáson már nem akad izgalom. Még egy halvány próbálkozással lecsekkolják, mikor érkezik a csapat a stadionhoz, de igazából senki sem gondolja komolyan, hogy kisebb "számonkérés" illetné a futballistákat.
A szurkolók kitettek magukért, utaztak kétezer kilométert, és úgy tűnik, erre, legalábbis a klubjuk miatt, mostanában nem lesz alkalmuk. Pedig megérdemelnék.