A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Várhidi Péter is kíváncsi volt a Plymouth-Barnsley mérkőzésre, amelyiken négy magyar játékos lépett pályára. A védő Tímár Krisztián kezdőcsapatba állítása szokásos volt, Iain Holloway azonban most Halmosi Péternek is lehetőséget adott.
A vendégek a Ferenczi István-Rajczi Péter csatárduóval rohamozták a hazaiak kapuját, és ugyan gyorsan hátrányba kerültek, a Barnsley többek Rajczi gólpasszával fordított, a hajrában pedig Ferenczi István végleg eldöntötte a pontok sorsát, hiszen ő érte el a negyedik gólt. (2-4)
A magyar válogatott csatár januárban érkezett a klubhoz, és hatodik meccsén már a hatodik gólját lőtte - csak a Sunderland kapuját nem vette be -, a Barnsley a huszadik, bennmaradó helyen áll pillanatnyilag. Várhidi azt MTI-nek úgy nyilatkozott róla, hogy nagyszerű a hozzáállása, kiválóan tartotta a labdákat, Tímárral nagy párbajt vívott. Rajcziról kiemelte, nagyon sokat segített a védekezésben.
Hasonlóan izgalmas és változatos meccset hozott a Crystal Palace vendégjátéka, és a londoniak is hátrányba kerültek a West Bromwich Albion stadionjában, végül a kilencvenedik percben Grabban találatával megszerezték a három pontot.
WBA-ban Gera végig a pályán volt - gól ígért Királynak, de a terve nem sikerült -, Albrechtsen első félidei kiállítása után nagyon harcoltak a döntetlenért, de nem tudtak egy pontot sem otthon tartani. Király Gábor szintén végig a kapuban állt a rangadón. A WBA a hatodik, még éppen rájátszást érő helyen áll, a Palace a tizedik.
Az élvonalban a Chelsea a Manchester City otthonában Lamprad tizenegyesével nyert, és hat pontra csökkentette a hátrányát a vezető Manchester Uniteddel szemben. Az Arsenal a harmadik helyre lépett előre, miután az Aston Villa pályáján Diaby már a tizedik percben döntött. Az Ágyúsok két ponttal előzik meg a Liverpoolt, és még van egy elmaradt meccsük.