További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
Miközben Várhidi Péter szövetségi kapitány büszke csapatára és az MLSZ-ben is már a rend, törvényesség fegyelem elve uralkodik, a magyar labdarúgó-válogatott története legrosszabb szereplését nyújtotta az Európa-bajnok selejtezők során.
Ha hamarabb fiatalitunk, Eb-t nyerünk
Eddig a negyedik hely volt a mélypont, de most sikerült egyszerre két helyet is rontani, így csak Máltát előzte meg a magyar csapat. Miközben itthon már-már örömtüzek gyúlnak, és az MLSZ elnöke azt szajkózza, hogy ha most kezdődnének a selejtezők simán továbbjutnánk, nézzük meg, mit ért el a válogatott a selejtezőkben.
Könnyű csoportban is epizódszerep
A selejtezők sorsolásakor finoman fogalmazva is nem a legerősebb riválisok neve került mellénk, hiszen a kiemelés értelmében egy Anglia, Olaszország, Ukrajna, Írország, Magyarország, Grúzia, Liechtenstein csoport is összejöhetett volna.
Ennek ellenére azok közül, akik az első három kalapból kerültek mellénk, azaz a görög, a török és a norvég együttes ellen, mindössze két gólt tudtunk szerezni (az egyiket egy tizenegyes, a másik egy megpattanó lövés után), miközben a pontszerzés csak hiú ábránd volt.
Borzalmas kezdés a selejtezőkön
A sorozat legnagyobb bravúrja, hogy a negyedik kalapból mellénk húzott bosnyákokat oda-vissza vertük, ugyanakkor a mögülünk kisorsolt két együttes, Moldova és Málta ellen is csak ötvenszázalékos teljesítményre voltunk jók.
Kezdődött az egész még Bozsik Péter kapitánykodása alatt egy norvégoktól elszenvedett megalázó vereséggel, majd egy Boszniában aratott meglepő győzelem után a törökök is tudtak Budapesten nyerni. Ezt még talán elfogadta volna a közvélemény, de a tavaly októberi máltai vereség már sok volt.
Bravúr a bosnyákok ellen
Bozsiknak mennie kellett jött - akkor még csak ideiglenesen - Várhidi és meghirdette fiatalítási programját. Ennek apropóján olyan játékosok is szerepet kaptak a válogatottban, akik még elsőosztályú meccsen sem szerepeltek. Később aztán maradt Várhidi - miután Bölöni László nem vállalta a kapitányi posztot. Mellesleg a sokak által Várhidi találmányként számon tartott fiatalításhoz hozzátartozik, hogy a görögök elleni keretben számos olyan játékos is volt, akik már két éve, Lothar Matthäusnál is szerepet kaptak.
Első selejtezőjén vertük Moldovát, de a nyár elején a görögök és a norvégok hülyére pofoztak minket. Ennek a meccsnek az előzménye volt a Huszti-ügy (a játékos kijelentette, nem hajlandó csereként pályára lépni), aminek folyamányaként az előző évben a szakemberek által legjobbnak választott labdarúgót fél évre eltiltották a válogatottól.
Olasz-verés, moldáv-betli
A nyár végi olaszok elleni bravúros győzelem után aztán mindenki eufóriába került, ismét megvertük a bosnyákokat, és még a törököktől elszenvedett 3-0-s vereséget is győzelemként kezelte a honi sportsajtó. Máltának visszavágtunk, de az utolsó két selejtezőn előbb egy sima vereség a moldávoktól, majd hazai környezetben a már csoportelső görögöktől.
A selejtezőkön részt vett ötven együttes közül a magyarnál csak tizenegy csapat rúgott kevesebb gólt, miközben csak tíz kapott többet. A csoportban szerzett 12 pont pedig két csoportban ért volna ötödik helyet, míg egyben a hetedikre lett volna csak elég, a többiben a mostani helyzethez hasonlóan sikerült volna "megcsípni" a hatodik helyet.
Ennek ellenére bizakodva, igaz már csak a negyedik kalapból várhatjuk a hétvégi világbajnoki selejtezőket.