További Futball cikkek
- Egykori sikeredzője mentheti meg az angol csapatot a kieséstől
- Gyomorforgató részletek Dzsiddából: szexuális ajánlatok a Mallorca-játékosok feleségeinek
- Óriási esély előtt a Köbenhavn első csapatához vezényelt Németh Hunor
- Fontos hírt közölt Szoboszlai Dominik állapotáról a Liverpool
- Kevés választotta el attól a Honvéd korábbi edzőjét, hogy bűnöző legyen
AS Roma-Manchester United
Negyedszer mérkőzik egymással a két csapat az európai kupákban, a tavalyi kiírásban is a negyeddöntőben találkoztak, erre az angolok emlékeznek szívesebben. Romában 2-1-re nyertek a hazaiak, a visszavágón azonban 7-1-es manchesteri siker született. Az idei csoportkörben is összehozta őket a sors. Az első meccsen a Stadio Olimpicóban 1-1-es döntetlennel ért véget a találkozó, a visszavágón Rooney góljával nyertek a hazaiak. Kétszer született siker a Manchester eddigi 14 olaszországi vizitálásán. Az AS Roma utóbbi kilenc hazai BL-meccsén nem kapott ki, a Manchester legutóbbi veresége a tavalyi, Milan elleni elődöntőben született.
Simone Perrotta eltiltás miatt biztosan, Francesco Totti nagy valószínűséggel kihagyja a meccset. Totti a Cagliari ellen sérült meg, játéka kérdéses. Ha kimarad, Mirko Vucsinics kezd. Többen is veszélyeztetettek sárga lapok miatt, ha Vucsinics, Cassetti, Cicinho, De Rossi, Tonetto, illetve Nani és Evra közül bármelyikük lapot kap, kénytelen lesz kihagyni a visszavágót. Fontos szerep vár Daniele De Rossira, aki Totti hiányában a csapat kapitánya lesz, ahogy a helyi lapok nevezik őt, Capitan Futuro, azaz a jövő kapitánya.
A hét végén a Roma fontos pontokat veszített a kiesés ellen küzdő Cagliari otthonában, a gólt Totti szerezte. A Manchester könnyedén verte az élmezőnybe tartozó Aston Villát. Rooney két gólt lőtt, Cristiano Ronaldo egy bravúrosat, Carlos Tévez érdeme volt a negyedik.
Schalke-Barcelona
Történetük során először találkozik egymással a két csapat. A németek hét meccsükből háromszor vertek spanyol csapatot, legutóbb a Valenciát 1-0-ra, és két alkalommal vertek ki spanyol együttest, legutóbb 2006-ban a Sevillát. Nem lesz egyszerű dolguk a gelsenkirchenieknek, bár pocsék formában a Barcelona, de legutóbbi kilenc BL-meccsén nem talált legyőzőre, idegenben utoljára 2006. október 18-án veszítettek.
A Schalke a Porto ellen harcolta ki a nyolcba kerülést, méghozzá egy hazai 1-0-át követően tizenegyespárbajban, amelyben főszerepet vállalt a gárda sokat szidott kapusa, Manuel Neuer. Mirko Slomka bízik hálóőrében, szerinte bravúrjaival a Barcelona ellen is sokat segíthet. Jermaine Jones eltíltás miatt fog hiányozni, Rafinha, Bordón, Kuranyi és Grossmüller sárga lapos, nem szabad újabbat kapniuk. Bajramovics, Rakitics és Varela sérüléssel bajlódik. Elutazik Gelsenkirchenbe Rafa Márquez és Gabriel Milito is, kettejük közül az utóbbi nagy valószínűséggel kezdeni fog. Deco és Messi biztosan kimarad sérülés miatt, Ronaldinho játéka továbbra is kérdéses.
A legutóbbi fordulóban egyik csapat sem remekelt. A Schalke a Karlsruhe otthonában hagyott 2 pontot, gól nélküli döntetlent játszottak Hajnalékkal, a Barcelona Sevillában kapott ki. Hiába vezettek két ragyogó góllal, hármat kaptak, a Betis még büntetőt is hibázott.
Arsenal-Liverpool
Talán az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt találkozó a két angol párviadala, óriási csata várható az Emiratesben. Ez a két együttes 200. egymás elleni mérkőzése, a bajnokságokat és kupákat is egybevéve. 70 Arsenal-siker mellett 80 alkalommal nyert a Liverpool, 49 döntetlen született.
Az Arsenal utolsó 20 európai kupameccsén nem kapott ki odahaza, ebből 18-at a BL-ben játszott. Ez a negyedik leghosszabb veretlenségi széria. A Liverpool utolsó öt meccsén nem kapott ki, legutóbb a Besiktas otthonában veszített tavaly október 24-én.
Eltíltotja nincs, sérültje több is van az Arsenalnak. Eduardo, Djorou, Rosicky és Sagna fog hiányozni, a vendégeknél a jó ideje sérült Agger és Voronyin nem lesz ott Londonban. Ha sárga lapot kap ezen a meccsen, kénytelen lesz kihagyni a következőt Clichy, Denilson, Adebayor, Hleb és Ebué. A másik oldalon Carragher, Gerrard és Fábio Aurelio juthat hasonló sorsra.
A hét végén mindkét együttes diadalmaskodott. Az Arsenal nem is akárhogy, ember- és kétgólos hátrányban fordított a Bolton otthonában egy fantasztikus második félidővel. Csak egy góllal, ráadásul egy koraival, de magabiztosan nyerte a városi rangadót a Liverpool az Anfield Roadon.
Egy érdekes statisztika még. Az Arsenal idáig egyszer találkozott angol csapattal a BL-ben, négy éve a Chelsea-vel játszottak, akkor a kékek jutottak a BL elődöntőjébe. A Liverpool hatszor meccselt másik angol csapattal, de vendégként még sosem győzött honfitárs ellen európai kupameccsen, 3 döntetlen és 3 vereség a mérlege.
Fenerbahce-Chelsea
Óriási bravúrt hajtott végre a török csapat, amely története során először fogadja a Chelsea-t. Ötödször találkozik angol csapattal a Fener, eddig kétszer nyerni tudott odahaza, a kiesési szakaszban egyszer már túl is jutott angolon, igaz, annak már negyven éve. A Chelsea-nek jobb a mérlege a török együttesek ellen. Eddigi négy randevúból három ért véget londoni sikerrel. 2003-ban járt utoljára a Chelsea Törökországban, akkor a csoportkörben 2-0-ra verte a Besiktast.
A Fenerbahce a nyolcaddöntő másik tizenegyeshőse. Ők is bravúrral harcolták ki a továbbjutást a Sevilla otthonában. A Chelsea egy vendégként elért 0-0-át követően verte könnyedén odahaza az Olympiakoszt. A törökök öt hazai meccsüket nyerték meg ebben a kiírásban, a Chelsea az utóbbi nyolc BL összecsapásán nem kapott ki, utoljára 2007. május 1-jén a Liverpool ellen veszített.
A hazaiak közül az eddig 7 meccsen szereplő Gökhan Gönül fog hiányozni eltiltás miatt. Sérültje nincs a csapatnak, Roberto Carlos játéka kérdéses. Az egyik oldalon Sahin, Kezsman, Deivid és Deigo Lugano, a másikon Essien maradhat le a visszavágóról, ha begyűjti második sárgáját. Roberto Carlos ha játszana mindkét meccsen, beérné Raúl rekodját, vagyis neki is 116 BL-találkozója lenne. Frank Lampardnak ez lehet az 50. BL-fellépése.
A Fenerbahce a hét végén nagyon fontos rangadót nyert. 2-0-ra győzőtt a Besiktas otthonában, Alex lőtte mindkét gólját, a csapat két ponttal vezeti a bajnokságot a Galatasaray és a Sivasspor előtt. A Chelsea a Middlesbrough-t győzte le Ricardo Carvalho korai góljával, nem kis szerencsével.