További Futball cikkek
- Mentő vitte el az edzésről a Bayern München kapusát
- A Chelsea korábbi edzőjét nevezték ki a konferencialiga-győztes csapat élére
- Meghalt a Milan legendás kapusa
- Rémisztő esése után a kórházból üzent a Tottenham futballistája
- Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
Premier League (Anglia)
Az angol foci szerelmesei a vasárnapi eseményekre figyeltek. Ekkor lépett pályára az élen álló négy csapatból három. A Liverpool kezdte, végig irányította a meccset a Blackburn ellen, de fölényét csak a hajrában tudta gólokra váltani. A 300. Premier League-meccsét játszó Steven Gerrard nyitotta a sort, a már 22 gólos Fernando Torres folytatta. Az utolsó másodpercekre is maradtak események, előbb Voronyin révén háromgólos lett az előny, de a lefújás előtti pillanatokban Santa Cruz megszerezte a vendégek becsületgólját. Egyre biztosabb, hogy a Pool teljesíti a minimumot a bajnokságban, vagyis odaér a BL-selejtezős helyek egyikére.
A nap rangadóját Manchesterben rendezték. Az Arsenal az utolsó esélyét is elszalasztotta, szinte kizárt, hogy kilenc pontot négy forduló alatt be tudjon hozni. A londoniak remek kezdés után a végére leeresztettek, ezen a meccsen is olyanok voltak, mint a szezon második felében oly sokszor. Fantasztikusan kezdtek, látványosan összeomlottak. Az a csapat, amely nyerő állásból veszít rangadót a Chelsea és a Manchester United ellen is, nem biztos, hogy bajnoki címet érdemel.
Howard Webb játékvezető előbb elnézte, hogy Adebayor a feje elé kapja a kezét, és a labda onnan pattan a kapuba, utána viszont kiszúrta, hogy Gallas a kezével paskol a 16-oson belül a labdába. Cristiano Ronaldo kétszer sem hibázta el a büntetőt, Webb megismételtette. A térdsérüléssel bajlódó, most éppen egészséges Hargreaves zseniális szabadrúgásával már a hazaiaknál volt az előny. Van der Sar bemutatott még néhány bravúrt, de az eredmény már nem változott. A bajnoki címről minden bizonnyal az április 26-ai Chelsea-Manchester United meccs fog dönteni.
A már kiesett Derby mellett a Fulham és a Bolton tanyázik nagyon veszélyes helyen. A Fulham fontos meccset nyert idegenben. A Birmingham, a Reading és a Wigan is bajba kerülhet még.
34. forduló. Szombat> Birmingham-Everton 1-1 (Zárate 83., ill. Lescott 78.), Bolton-West Ham 1-0 (Davies 46.), Derby-Aston Villa 0-6 (A. Young 25., Carew 26., Petrov 37., Barry 58., Agbonlahor 76., Harewood 85.), Reading-Fulham 0-2 (McBride 24., Nevland 92.), Sunderland-Manchester City 1-2 (Whitehead 82., ill. Elano 79., 11-esből, Vassell 87.), Tottenham-Middlesbrough 1-1 (Ground 26., öngól, ill. Downing 69.), Portsmouth-Newcastle 0-0. Vasárnap: Liverpool-Blackburn 3-1 (Gerrard 60., Fernando Torres 82., Voronyin 90., ill. Santa Cruz 92.), Manchester United-Arsenal 2-1 (Cristiano Ronaldo 54., 11-esből, Hargreaves 72., ill. Adebayor 48.). A Chelsea-Wigan összecsapásra hétfőn este kerül sor. A góllövőlista élmezőnye: Cristiano Ronaldo (Manchester United, 28), Fernando Torres (Liverpool, 22), Emmanuel Adebayor (Arsenal, 20).
A bajnokság élcsoportja:
1. Manchester United 34 25 5 4 72-18 802. Chelsea 33 22 8 3 58-23 74
3. Arsenal 34 20 11 3 64-29 71
4. Liverpool 34 18 12 4 60-26 66
5. Everton 34 18 7 9 50-28 61
Az első két helyezett közvetlenül a BL-csoportkörbe, a harmadik és a negyedik a BL-selejtezők 3. fordulójába csatlakozik be, az ötödik az UEFA-kupában indul.
Bundesliga (Németország)
Úgy kezdődött a forduló, hogy nem sikerült befejezni a nyitó meccset. Folyamatosan szakadt az eső, a második félidő elejére teljesen alkalmatlanná vált a játéktér a folytatásra. Hiába lőtt Szaenko a 35. percben gólt, a Nürnberg-Wolfsburg mérkőzést 0-0-s állásról egy későbbi időpontban meg kell ismételni.
Edzőt buktatott a Werder Bremen. A hétközi BL-búcsút követően a Schalke megalázó vereséget szenvedett, nem élte túl Mirko Slomka. A klub vezetése a BL-indulás lehetőségét is veszélyben látja, ezért döntött a gyors váltás mellett. A Karlsruhe sorozatban a hatodik meccsén sem tudott nyerni, már csak a kilencedik helyen áll. Hajnalt a 82. percben cserélték le. Huszti az utolsó pillanatokig a pályán volt, a Hannover nyerni tudott. A Hertha is a kieső zónához van közelebb, mint a középmezőnyhőz. A hét végén idegenben szereztek pontot. Dárdait az utolsó percekre küldte be edzője.
Vasárnap a hétközi UEFA-kupa-meccsen vitézkedők léptek pályára. A Bayern München a spanyolországi 120 perccel a lábában lépett pályára, húsz perc alatt a padlóra küldte ellenfelét, Luca Toni duplázni tudott. A Leverkusen feledtette a kiesés okozta kudarcot, és az első félidő hajrájában, majd a második félidő első negyedórájának végén szerzett gólokkal simán verte a Bundesliga tavalyi bajnokát.
28. forduló. Péntek: Nürnberg-Wolfsburg a nagy esőzés miatt a félidőben félbeszakadt. Szombat: Werder Bremen-Schalke 5-1 (Baumann 19., Sanogo 32., Rosenberg 59., Klasnic 76. 89., ill. Kuranyi 42.), Bochum-Hertha BSC 1-1 (Yahia 42., ill. Skácel 28.), Energie Cottbus-Bielefeld 1-0 (Skela 51., 11-esből), Hannover-Eintracht Frankfurt 2-1 (Sergio Pinto 35., Schulz 89., ill. Russ 27.), Karlsruhe-Hansa Rostock 1-2 (Freis 70., ill. Bartels 30., 84.), Hamburg-Duisburg 0-1 (Grlic 54.). Vasárnap: Bayer Leverkusen-Stuttgart 3-0 (Rolfes 41., 70., Kiessling 45.), Bayern München-Dortmund 5-0 (Podolski 3., Zé Roberto 8., Toni 18., 22., Ottl 67.).A góllövőlista élmezőnye: Toni (Bayern München, 18), Mario Gomez (Stuttgart, 15), Mladen Petric (Dortmund, 13).
A bajnokság élcsoportja:
1. Bayern München 28 17 9 2 52-16 602. Werder Bremen 28 15 5 8 60-40 50
3. Schalke 04 13 9 6 42-31 48
4. Bayer Leverkusen 28 14 5 9 50-30 47
5. Hamburg 28 12 11 5 37-21 47
Az első két helyezett közvetlenül a BL-csoportkörbe kerül, a harmadik a BL-selejtezőkbe, a negyedik és az ötödik az UEFA-kupában indulhat.
Serie A (Olaszország)
Szenzációs meccsen győzte le a Juventus az AC Milant, amely így egyre távolabb kerül a BL-indulástól. A torinói csapat viszont annál közelebb. A szezonban egyszer sem kapott ki az Intertől, a Romától és az AC Milantól sem. Az őszi döntetlenek után tavasszal mindhárom vetélytársát legyőzte.
A Roma Udinében nyert magabiztosan, de az Inter is hozta a kötelezőt, a második félidőben hét perc alatt verte az UEFA-kupában bravúrosan továbbjutott Fiorentinát. A firenzeieknek így is négy pont előnyük maradt a Milannal szemben.
A Cagliari hosszú idő után ellépett a kiesőzónából. A Livorno ellen ki-ki meccsen, idegenben nyertek. Nagyon nagy harc lesz a bennmaradásért, a 14. és a 19. hely között négy pont a különbség. Hét közben a Juventus a Parma ellen pótol, ha nyer, már nyolc pont lesz az ellőnye a Fiorentinával szemben. Ugyanakkor a vendégeknek is nagy szükségük van a pontokra, jelenleg a 17. helyen állnak, csak egy ponttal előzik meg a Regginát.
33. forduló. Szombaton: Palermo-Catania 1-0 (Miccoli 85.), Juventus-AC Milan 3-2 (Del Piero 12., Szalihamidzsics 45., 80., Inzaghi 14., 31.). Vasárnap: Napoli-Atalanta 2-0 (Hamsyk 62., Lavezzi 65.), Livorno-Cagliari 1-2 (Galante 2., ill. Acquafresca 10., 54.), Empoli-Parma 1-1(Giovinco 31., ill. Lucarelli 8.), Udinese-AS Roma 1-3 (Di Natale 52., ill. Vucsinics 63., Taddei 70., Giuly 90.), Reggina-Sampdoria 1-0 (Brienza 35.), Lazio-Siena 1-1 (Mutarelli 45., ill. Loria 88.), Genoa-Torino 3-0 (Di Vaio 52., Borriello 61., Sculli 69.), Inter-Fiorentina 2-0 (Cambiasso 55., Balotelli 62.). A góllövőlista élmezőnye: Borriello (Genoa, 19), Trézéguet (Juventus, 17), Mutu (Fiorentina, 16).
A bajnokság élcsoportja:
1. Inter 33 22 9 2 61-21 752. AS Roma 33 21 8 4 61-33 71
3. Juventus 32 17 10 5 56-30 61
4. Firoentina 33 16 8 9 47-34 56
5. AC Milan 33 14 10 9 50-31 52
6. Sampdoria 33 15 7 11 46-38 52
Az első két helyezett közvetlenül a BL-csoportkörbe kerül, a harmadik és a negyedik a BL-selejtezők 3. fordulójába csatlakozik be. Az ötödik és a hatodik az UEFA-kupában indul.
Primera División (Spanyolország)
Beláthatatlan távolságba került a Barcelona számára a bajnoki cím. A legutóbbi 10 meccséből csak hármat tudott megnyerni a katalán csapat. Ezúttal Huelvában szórt el két pontot. Az igazsághoz tartozik, hogy Clos Gómez egy szabálytalan gólt adott meg a hazaiaknak, Rubén fejesét követően Victor Valdés a gólvonalon fogta meg a labdát, de hiába, mert a bíró és partjelzője bent látta. Eto'o gyönyörű góllal szerzett újabb vezetést, de egy óriási védelmi hibából Rubén a második találatát is megszerezte. A Barcelona hátránya már 9 pont a Real Madriddal szemben. A szombati napon az idén remeklő, idei hatodik idegenbeli sikerét arató Racing a Valencia otthonából hozta el a három pontot.
70 percig játszott emberhátrányban, mégis behúzta a győzelmet a Real Madrid. Torres Gómezt a 20. percben állította ki Iturralde González, mégis Sneijder lőtt gólt, és végül egy nem túl magas színvonalú mérkőzésen nyert a Real, amely még egy meg nem adott büntetőt is számon kérhet a játékvezetőn.
A Villarreal idegenben, az Almería ellen kapott ki. A találkozó 17. percében kiállították a vendégek kapusát, a megítélt büntetőt Negredo kihagyta. A végig hősiesen védekező Villarreal végül nem bírta ki, Acasiete a 84. percben döntöttel el a találkozót. Az Atlético Madrid az újonc otthonában hagyott két pontot. A Valladolid az utolsó pillanatokban mentett.
32. forduló. Szombaton: Valencia-Racing Santander 1-2 (Villa 65., 11-esből, ill. Colsa 60., Tchité 83.), Recreativo-Barcelona 2-2 (Rubén 41., 71., ill. Eto'o 2., 46.). Vasárnap: Valladolid-Atlético Madrid 1-1 (Ogbeche 91., ill. Maxi Rodríguez 69.), Betis-Levante 0-1 (Pedro León 52.), Getafe-Zaragoza 0-0, Espanyol-Osasuna 0-1 (Astudillo 30.), Deportivo-Athletic Bilbao 3-0 (Coloccini 30., Sergio 64., 11-esből, Filipe 78.), Mallorca-Sevilla 2-3 (Güiza 48., Webó 89., ill. Renato 43., Kanouté 67., Daniel Alves 77.), Real Madrid-Murcia 1-0 (Sneijder 59.), Almería-Villarreal 1-0 (Acasiete 84.). A góllövőlista élmezőnye: Luis Fabiano (Sevilla, 23), Daniel Güiza (Mallorca, 18), Raúl (Real Madrid, 16).
A bajnokság élcsoportja:
1. Real Madrid 32 22 3 7 66-30 692. Barcelona 32 17 9 6 62-31 60
3. Villarreal 32 18 5 9 52-40 59
4. Atlético Madrid 32 16 6 10 57-40 54
5. Racing Santander 32 15 8 9 37-31 53
6. Sevilla 32 16 3 13 63-44 51
Az első két helyezett közvetlenül a BL-csoportkörbe kerül, a harmadik és a negyedik a BL-selejtezők 3. fordulójába csatlakozik be. Az ötödik és a hatodik az UEFA-kupában indul.
Ligue 1 (Franciaország)
Pontot veszített a Lyon, úgy, hogy a Rennes a hosszabbítás perceiben tudott egyenlíteni. Mivel a Bordeaux Cavenaghi duplájával nyerni tudott, így a bajnoki címért folyó harcban a címvédő előnye négy pontra olvadt. Már a harmadik percben vesztésre állt a Marseille a kiesett Metz otthonában. A vendégek őrült rohanásba kezdtek, meg is lett az eredménye. Sikerült fordítaniuk, és mivel a Nancy Lille-ben kikapott, a két csapat helyet cserélt a tabellán. A Marseille már BL-selejtezős helyen áll.
A Toulouse Monacóban aratott sikerével távolodni látszik a kiesőzónától, a Paris SG-re viszont nagyon nehez hetek várnak. A nagy múltú csapat még mindig a 18. helyen áll, ezúttal hazai pályán kapott ki úgy, hogy a Nice az utolsó öt percben rúgott két gólt.
33. forduló. Szombaton: Olympique Lyon-Rennes 1-1 (Cris 16., ill. M'bia 92.), Le Mans-Auxerre 3-0 (Samassa 27., Le Tallec 59., Sessegnon 71.), Lille-Nancy 2-1 (Fernandes Bastos 15., 11-esből, Mirallas 38., ill. André Luiz 45.), Lorient-Lens 1-0 (Saifi 84.), Metz-Olympique Marseille 1-2 (Barbosa 3., ill. Cissé 13., Nasri 56.), Monaco-Toulous 0-2 (Batlles 4., Elmander 46.), Sochaux-St. Étienne 1-1 (Grax 69., ill. Ilan 12.), Valenciennes-Strasbourg 2-0 (Savidan 26., 42.). Vasárnap: Bordeaux-Caen 2-1 (Cavenaghi 52., 72., 11-esből, ill. Sorbon 89.), Paris SG-Nice 2-3 (Luyindula 50., Pauleta 77., ill. B. Koné 36., 83., 86.). A góllövőlista élmezőnye: Benzema (Lyon, 17), Niang (Marseille, 15), Cavenaghi (Bordeaux, 14).
A bajnokság élcsoportja:
1. Lyon 33 21 5 7 66-33 682. Bordeaux 33 19 7 7 58-35 64
3. Marseille 33 15 10 8 49-35 55
4. Nancy 33 14 13 6 37-24 55
Az első két helyezett közvetlenül a BL-csoportkörbe kerül, a harmadik a BL-selejtezőkbe, a negyedik az UEFA-kupába jut.