![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A hollandok elfoglalják a magyar futballt
A múlt héten az MLSZ úgy határozott, a jövőben szakmai team irányítja a labdarúgó utánpótlás-válogatottak szakmai munkáját. Ennek első lépéseként kirúgták a korábbi szövetségi kapitány Várhidi Pétert, akinek néhány hónappal korábban azt ígérték, ő készíti fel a londoni olimpiára készülő együttest.
Mostanra az is kiderült, a jövőben a holland Wilco van Buuren vezeti ezt a szakmai csoportot. Az MLSZ információi szerint van Buuren középhátvédként szerepelt az Ajax, a PEC Zwolle, a Willem II és a Den Haag együttesében is.
A holland szakember szerződtetését elsősorban Jámbor László fejlesztési igazgató szorgalmazta. A megállapodás 2009. október 31-ig érvényes, és kölcsönös elégedettség esetén meghosszabbítható a londoni olimpiáig.
Van Buuren az MLSZ honlapján elárulta, bár apja és bátyja is futballozott, neki már 27 évesen abba kellett hagynia a játékot sérülés miatt. Edzőként Hollandián kívül Bahreinben is megfordult, de igazán komoly csapatnál még nem dolgozott, jelentősebb eredménye nincsen.
Szerdán már ő irányítja U20-as válogatottat az igen erős Olaszország elleni Alpok-Adria Kupa-mérkőzésen. A találkozóra 14 órakor kerül sor Kecskeméten. Van Buuren munkáját Zsivoczky Gyula, az U17-es válogatott szövetségi edzője segíti.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)