A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi és versenybizottsága elsőfokú döntése értelmében Lovas Jánost, a Bököny labdarúgóját öt évre mindennemű sporttevékenységtől eltiltotta. A játékos az elmúlt hétvégén a Bököny–Kálmánháza találkozó 85. percében nekifutásból rúgta mellbe a játékvezetőt.
Az eset előzményeként a játékvezető kiállította a labdarúgót, aki egy szabálytalanság megitélése után az ellenfél szurkolóinak akart menni. A rúgás következtében a játékvezető elvesztette eszméletét.
A kiállítás után tömegverekedés alakult ki, amiben a hazai játékosok mellett a biztonságiak is részt vettek. A verekedés miatt a bökönyi pályát hat hónapra, 2009. május 26-ig bezárták, a klubra 80 ezer forintos büntetést róttak ki.
A Szabolcs Online értesülései szerint a fegyelmi bizottság a példa nélküli eset után minden esetben a maximális tételt rótta ki a vétkesekre. A találkozót, amelyen a Kálmánháza 4-3-ra vezetett, a fegyelmi bizottság 3-0-ás eredménnyel írta jóvá a javukra.
Juhász János, a bökönyiek szakosztályvezetője úgy véli, az eltiltott Lovasnak lesz még esélye visszatérni a pályára, hiszen fiatal játékos, aki szerepelt már az NB III.-ban is. „Elnézést kért a játékvezetőtől, aki elfogadta a bocsánatkérést, de ez már nem sokat számított akkor” – mondta Juhász.
A pályabetiltás ügyében hamarosan tárgyal a klub, amelybe szeretnék bevonni a polgármestert is. Valószínűleg fellebbeznek a döntés ellen, amelynek értelmében a hazai meccseiket Bökönyétől 10 km-re kell játszaniuk, ami a helyi futball végét is jelentheti a településen.