2 hét múlva lesznek a jó BL-meccsek
További Futball cikkek
- Mentő vitte el az edzésről a Bayern München kapusát
- A Chelsea korábbi edzőjét nevezték ki a konferencialiga-győztes csapat élére
- Meghalt a Milan legendás kapusa
- Rémisztő esése után a kórházból üzent a Tottenham futballistája
- Roberto Carlos drámai helyzetbe került, a Real Madrid edzőközpontjában él a válása miatt
Júlio César bravúrjai mentették meg az Intert
A Manchester United az első félidőben eldönthette volna az Inter elleni milánói meccset, a hazaiak semmi veszélyt nem jelentettek a Van der Sar kapujára. A második félidőben felgyorsult az Inter, de a koreai Pak helyzeténél mégis a vendégek dönthették volna el a találkozót.
José Mourinho, az Inter edzője elégedett volt a döntetlennel, Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere viszont csalódott, hogy ennyi helyzetből egyetlen gólt sem sikerült lőni.
„A 0-0 jó eredmény nekünk – kezdte az értékelést Mourinho. Mikor a Portóval BL-t nyertem, az elődöntőben hasonló eredmény volt a Deportivo ellen. Júlio Césár zseniálisan védett az első félidőben, a másodikban már nekünk is voltak helyzeteink. Még mindig azt gondolom, hogy mindkét csapatnak 50-50 százalék esélye van a továbbjutásra. A második félidőben jobbak voltunk, ellenfelünk 20 percig nem tudta átjátszani a középpályánkat. Nem szabad veszítenünk az Old Traffordon, a továbbjutáshoz gólt kell lőnünk. Nagyon örülök Davide Santon játékának, szerintem fantasztikusan játszott, nagy csatát vívott C. Ronaldóval.”
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere: „Csalódott vagyok, mert annyi lehetőségünk volt, amellyel simán megnyerhettük volna a meccset. Odahaza jól megy nekünk, győznünk kell az Old Traffordon. Úgy gondolom, a két évvel ezelőtti Milan elleni meccs óta sokat javultunk és ezt láthatta a San Siro közönsége. Rooney azért kezdett a kispadon, mert az elmúlt hét hétben csak egy teljes meccset játszott.”
Ferguson is dicsérte Santon játékát, és a saját csapatának elemzésekor Ryan Giggset, Dimitar Berbatovot és Cristiano Ronaldót emelte ki. „Fölényben játszottunk, de a kapu előtti koncentrációval ma baj volt. A visszavágón támadunk ugyanígy, és gólokat fogunk lőni.”
A Manchester ezzel a döntetlennel 20. BL-meccsén, 2007. szeptember 19-e óta nem kapott ki.
Juninho Pernambuco 43. szabadrúgásgólját lőtte
Egy káprázatos Juninho-szabadrúgással szerzett vezetést a Lyon, majd mindkét oldalon sikerült telibe találni a kapufát, a végén pedig Henry mentette döntetlenre a Barcelona franciaországi meccsét. Claude Puel, a Lyon szakvezetője elmondta, hogy nem elégedett, de nem is csalódott a látottak alapján. Pep Guardiola, a Barcelona edzője megjegyezte, a franciák nagyon megnehezítették csapata dolgát, és dicsérte a hazaiak brazil középpályását szenzációs gólja miatt.
„Többet is kihozhattunk volna a meccsből – vélekedett Puel. - Lehet, hogy bánni fogjuk, hogy nem sikerült megszerezni a második, vagy a harmadik gólt is, de semmiért nem tudok szemrehányást tenni játékosaimnak. A Barcelona semmi újat nem mutatott, szerintem megmaradtak az esélyeink a továbbjutásra, mindent elkövetünk a visszavágón.”
Guardiola szerint nagyon jó eredményt értek el egy nagyon jó csapat ellen. „Otthon javítanunk kell, és bár nehéz ellenféllel játszottunk, van mit kijavítani. Nem voltam ideges a meccs alatt, a félidőben változtattam, és a második játékrészben már feljavultunk, jobb ritmusban futballoztunk. Juninho gólja egészen zseniális volt, nem hibáztatom a kapusomat.”
Gyenge védelmek, bakizó kapusok
Kétszer vezetett az Atlético Madrid, de Lisandro López kétszer egyenlített a Vicente Calderón stadionban. A Porto edzője, Jesualdo Ferreira mégis úgy vélte, az eredmény vereséggel ér fel. Abel Resino, az Atlético edzője nem tagadta, hogy a győzelemnek jobban örült volna, de elégedett volt a látotakkal és két hét múlva ők fognak majd örülni.
„Egyértelmű, hogy győzni akartunk, de egy nagyon erős csapattal kerültünk szembe – kezdte Abel Resino. - Nagy volt a rohanás, így aztán a végeredmény jónak mondható, a végére nagyon elfáradtunk. Sinama Pongolle beállításával növeltük a támadásaink hatákonyságát, mert Agüero felőrlődött a portugál védők között. Nincs más választásunk, nyernünk kell Portóban, fizikálisan sokkal jobbak leszünk a visszavágón.”
„Olyan, mintha kikaptunk volna, bár azért sok pozitívumot fedeztem fel a játékunkban. Nem azt kaptuk, amit megérdemeltünk, úgyhogy ezért vannak negatív benyomásaim. A második félidőben jobbak voltunk, többet kezdeményeztünk, de sok hiba volt a játékunkban. Ambiciózusak és koncentráltak voltunk, sajnálom, hogy nem nyertünk" - mondta Jesualdo Ferreira, a Porto edzője.
Nagyobb volt a különbség a két csapat között
A keddi játéknap egyetlen győzelmét az Arsenal hozta, mégsem lehetett maradéktalanul elégedett Arséne Wenger, a hazaiak mendzsere. A londoniak számos helyzetet dolgoztak ki, de - elsősorban Nicklas Bendtner miatt - nezek mind kimaradtak. Eboué a végén még az üres kapuba sem tudta belőni a labdát. Luciano Spaletti, a Roma edzője úgy véli, az eredmény tökéletes, a visszavágón legalább 49% esélye van csapatának.
Wenger örült a győzelemnek, de szóba hozta, hogy sokkal több gólt kellett volna lőni. „Sokat javultunk a szombati, Sunderland elleni meccs óta, de a helyzetkihasználásunk még mindig pocsék. Mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, az utolsó 20 percre azonban elfáradtunk. Védekezésben mindkét fél nagyot nyújtott ma este. Érdekes lesz a visszavágó, hiszen ellenfelüknek sokkal többet kell majd támadnia. Három meccsünk van a visszavágóig, még több sérültünk lesz, nehéz helyzetbe kerülhetünk. Ma Abou Diaby esett ki, aki kiemelkedően játszott.”
„Ez egy tisztességes eredmény, végig meccsben voltunk, és az irammal sem volt probléma – értékelt Spalletti. Az első félidőben az Arsenal irányított, de második játékrészben már nekünk is akadtak veszélyes támadásaink, Pizarro beállítása után pedig kifejezetten jobbak voltunk. Én biztos vagyok benne, hogy van esélyünk a továbbjutásra, minimum 49 százalék. Ha ki tudjuk használni a lehetőségeinket, teljesen más meccs lesz Rómában. Mást fogunk, mert mást kell játszanunk a visszavágón.”