Kábítószerezéssel vádolja Ronaldót és Robinhót a világ egyik legjobb volt futballistája, Pelé. A 68 éves exklasszis egy Sao Paoló-i fogadáson perceken át beszélt arról, hogy a két brazil sztárnak gondjai vannak, és megemlítette Maradonát is.
”A futballban nincs dopping, nem lehet általánosítani csak azért, mert Ronaldónak és Robinhónak voltak ilyen problémái. Ott van persze Maradona is, aki ezzel nagyon rossz példát adott. De ami történt, megtörtént” – rögzítette Pelé szavait a Jovem Pan nevű rádióadó.
A turisztikai hivatal fogadása zárt körű volt, a vádak privát beszélgetés közben hangzottak el, állítólag Pelé arról mesélt, hogyan drogoznak honfitársai a partikon.
Robinho közleményben cáfolta Pelé vádjait, és próbálja elérni őt, hogy tisztázza a mondottakat. Reméli, félrefordították vagy félreértették. Ronaldo még nem lépett, Maradona nem fog, ő tényleg évtizedeken át függő volt, de néhány éve kigyógyult, tiszta.
Ronaldónak és Robinhónak soha nem volt sem dopping-, sem drogproblémája, minden ellenőrzésen megfeleltek eddig. Utóbbi játékos klubja, a Manchester City azonnal mögéje állt, hangsúlyozva, semmi ilyesmiről nem tudnak, Mark Hughes vezetőedző figyelmeztette Pelét, óvatosabban kellene fogalmaznia – írta a The Sun.
Barátja és volt realos, illetve válogatottbeli társa jelenleg a Corinthiansban futballozik, egyéves kihagyása után jó formában van, gólokat lő. Robinhót január végén nemi erőszakkal gyanusították, azóta pocsékul játszik, idén gólt nem szerzett, vasárnap Fülöp Márton védte ki a büntetőjét.