Hajnal kapásgóllal a hét válogatottjában
Szezonbeli negyedik gólját lőtte szombaton Hajnal Tamás a Borussia Dortmund magyar válogatott középpályása. Ez volt eddig a legszebb, ez nem kérdés.
A zsinórban harmadszor győztes Dortmund a Bundesligában a legkevesebbszer, mindössze négyszer kapott ki, de mivel tizenhárom döntetlent játszott, nem lehet harcban a dobogós helyezésekért. Az első áprilisi fordulóban megállította a Hertha BSC-t, ám a bravúros idegenbeli győzelmet ritkán követte hazai.
Most a Köln ellen Hajnal bombájának köszönhetően is nyertek. A második félidő elején egy jobb oldali beadást kifejeltek a védők, Hajnal állítgatás nélkül, körülbelül 22 méterről azonnal visszalőtte a labdát, amelybe lepattanása után a kolumbiai Mondragon beleért, de kiütni már nem tudta.
A Bundesliga honlapján a forduló válogatottjába is bekerült a magyar játékos, két másik dortmundi mellett. Az álomcsapatban a Bayern dominált, négy münchenit – Lucio, Schweinsteiger, Ribery, Toni - választottak be.
Az elismert szaklap, a Kicker osztályzatai alapján a legjobb tavaszi teljesítményét mutatta a magyar játékos - kettest kapott -, aki kilenc gólpasszt is jegyzett már. Az egész szezonban ennél egyszer értékelték jobbra: a Frankfurt ellen a legjobbat, az egyest kapta. (A lapnál a hatos a legrosszabb.)