Ennél a gyenge Milannál is tudnak valamit

A Bajnokok Ligája keddi játéknapjának rangadóján, a Milan-Real Madrid meccs első félidejének volt egy olyan szakasza, amelyiknél jobbat talán elképzelni sem lehetett volna. Pontosabban olyan volt, amelyik a sorozat két legeredményesebb csapatától elvárható.

A francia televízió közvetítését segítő, a Milannal BL-győztes Marcel Desailly ki is emelte rögtön, hogy a komoly védekezés ellenére volt olyan perc, amikor a Milan és a Real kétszer ért fel az ellenfél tizenhatosához.

A gólok is ebben a periódusban estek, Benzema szerzett vezetést a spanyoloknak, amit Ronaldinho tizenegyesből egyenlített ki, és Pato gólját - talán - kezezés miatt ugyancsak ebben a szakaszban érvénytelenítette az egyébként jól fújó német Brych. Persze ennél az esetnél tévedett.

Majdnem hatvan perc volt a tiszta játékidő úgy is, hogy a második félidőben helyenként érezni lehetett, nem akkora baj egyik csapatnak sem, ha marad a döntetlen, a következő kanyarban kéz a kézben mehetnek tovább, ha mindketten hozzák hazai meccsüket. A Real a Zürichet fogadja, a Milan a Marseille-t, idegenben már verték riválisaikat.

A posztonként fiatalodó, így már csak öregecske Milan egyébként annak ellenére nem volt nyomasztó hátrányban, hogy a kaput a második félidőben nem találta el: Filippo Inzaghi nagy életet hozott a támadásokba. A kapuralövések aránya amúgy 23-7 volt a spanyoloknak.

A meccs előtt Arrigo Sacchit is megkérdezte az olasz sajtó, aki ironikusan úgy foglalta össze véleményét, hogy ennek a rossz és gyenge Milannak sikerült az, ami a sokkal jobb elődeinek nem, nyerni tudott Madridban.

A meccs statisztikáiból kiderült, hogy Xabi Alonso azonnal a legfontosabb embere lett a Realnak, ő volt legtöbbet játékban, 69-szer ért a labdához. Hetven százalékos hatékonysággal játszotta meg ezeket. Tízszer Kakához passzolt, Lassana Diarrához és Marcelóhoz is kilencszer.

Kaká is gyorsan meghatározója lett a Real játékának, ő kicsivel hasznosabb volt, mint Alonso, mert 61 átadásából 44 jó helyre ment, ami 72 százalékos mutató.

A világbajnok brazilnak valami olyasmit üzent a Milan szurkolótábora, hogy emlékeznek arra a szép, érzelmekkel teli hat évre, amit a klubnál töltött, de este nem neki szurkolnak, játsszon jól, de ne nyerjen. A lefújás után három perccel, amikor a játékosok már megbeszélték egymással röviden a 90 percet, a tábor nem mozdult, és Kakát éltette, aki láthatóan meghatódott.

A Milanon annyira már nem érződött a hiánya, mint akár csak egy hónapja is, mert a korosabbak feljavultak, igazolva: nagyon össze tudják kapni magukat.

Ronaldinho például becsúszott, és ez a küzdés nem volt játékának meghatározója a szezon elején. Zambrotta újra úgy játszott, mint a világbajnokságon, alig hibázott, Pirlo is összeszedte a csapatot.

A Milan leghasznosabb játékosa mégis az az Ambrosini volt, aki a legtöbbet ütközött Kakával, és akinek a játék szervezésére így is maradt ereje, hiszen 59 passzból 49-et társához játszott. 81 százalékos hatékonyság egészen kivételes, igaz ő is középpályás társait választotta legtöbbször.

Nagyon figyelemre méltó ugyanakkor, egyszersmind a Milan játékát jelentősen meghatározó tényező, hogy a két szélsőhátvéd milyen jól passzolt a szélre húzódó csatárokhoz. Oddo például 11-szer továbbított Patóhoz, Zambrotta ugyanennyiszer Ronaldinhóhoz. Oddo emellett tízszer passzolt Seedorfhoz és Ambrosinihez, védőhöz ellenben csak négyszer, és egyszer a kapushoz. Mással nem volt kapcsolatban.

Seedorf és Ronaldinho összjátéka kimagasló volt, a brazil minden harmadik passza a hollandhoz került.

Amikor januárban visszatér még David Beckham, biztosan nem fiatalodik a Milan, de az az olasz csapat lehet, amelyik ismét a legtovább jut a sorozatban.