Nem akartam bundázni, megértették
További Futball cikkek
- A spanyol Szuperkupa döntőjében jön az év első el Clásicója
- A Német Labdarúgó-szövetség lesújtott Schäfer Andrásékra
- Sokba került a Kerkezék elleni vereség, kirúgta edzőjét az Everton
- Megőrült a Barcelona elnöke, előbb lelkendezett, majd pocskondiázta a szövetség vezetőit
- A spanyol élvonalba igazolhat a magyar válogatott őszi felfedezettje
Az esetről először a Helsingin Sanomat című napilap számolt be október 14-én. Szerovayt ismeretlen telefonszámról egy angolul beszélő férfi hívta fel, akit a magyar kapus nem ismert. Az illető arra próbálta rávenni a kapust, hogy az október 17-ei, sorsdöntő bajnoki meccset veszítse el a JJK, ezért 15 ezer eurót ajánlott.
A finn élvonal, a Veiskkausliga utolsó fordulója előtt a JJK 15 ponttal az utolsó előtti, míg RoPS két pont hátránnyal a 14. volt. Szerovay jelentette az esetet, a klub vezetői feljelentést tettek. „Misi már hétfőn mailben jelezte nekem az esetet – mondta Joni Vesalainen, a JJK igazgatója – és kedden személyesen mindent elmesélt. Nagyra értékeltük, hogy jelentette a történteket, hiszen annyit kereshetett volna, mint más egy teljes szezon alatt.”
A találkozó előtt egy nappal kiderült, a vesztegető nem más, mint a 21 éves Horváth Balázs, akit azonnal őrizetbe vett a rendőrség.
„Horváth Balázs a Facebookon keresett meg először, mert Finnországba jött futballozni és tájékozódni akart – mesélte megkeresésünkre Szerovay Mihály. – Az teljesen normális, hogy segítek, mert itt kint a magyarok összetartanak, én is tartom a kapcsolatot Szentpéteri Viktorral és Gruborovics Tamással.
Váltottunk pár mailt, majd elkérte a telefonszámom és egyszer vagy kétszer beszéltünk. Soha nem találkoztam vele, korábban sem ismertem, azt hiszem, a Honvédban futballozott. Ezután jött az a bizonyos hívás, amikor azt mondta, valamilyen orosz társasággal van kapcsolatban, ha hibázom, kaphatok 15 ezer eurót. Természetesen határozott nemmel válaszoltam.”
A meccsen a JJK 2-2-es döntetlent játszott a Tampere Uniteddel, a 13., osztályozós helyen zárta a szezont, amit később meg is nyert a KPV-vel szemben. Az utolsó bajnoki meccsen egyébként Szerovay végig pályán volt, a JJK a 85. percig vezetett, akkor egyenlített a Tampere.
„Megijedtem, hogy esetleg valami bűnszövetkezet lehet az ügy mögött. Először azt mondtam az igazgatónknak, hogy nem ismerem a hívót, másnap viszont elismertem neki, hogy tudom, kiről van szó. Ezután mentünk a rendőrségre és tettük meg a feljelentést, onnantól végig igazat mondtam. Fontos volt, hogy mindenki értse, nem akartam bundázni.”
A jyväskylai Kerületi Ügyészség vizsgálatot kezdeményezett, amelynek végén hirdette ki a fenti ítéletet. Horváth Balázs nem ismerte el felelősségét, állította, félreértés történt, hiszen ő a megbízója révén éppen hogy prémiumot ajánlott fel, ha a JJK sikeresen szerepel az utolsó fordulóban. A bíróság a felfüggesztett börtönbüntetés mellett feloldotta a Horváthtal szembeni utazási tilalmat is (a játékos elhagyta az országot, elérni nem sikerült).
Szerovay Mihály karrierje a Ferencvárosban indult, de mivel nem fért az első csapat közelébe, kölcsönadták az ESMTK-nak, majd a BKV Előre kapusa lett. Tanulni és dolgozni ment Spanyolországba, ahol a valenciai körzeti bajnokságban szereplő Athletic Vallbonense kapuját is védte.
„Jyväskyläba is elsősorban tanulni mentem, sportmenedzsment diplomát szerzek nemsokára. A JJK kipróbált, megfeleltem és félprofi szerződést kaptam, mert akkor még másodosztályú volt a csapat. 2008-ban feljutottunk, a csapat legjobbja lettem, a legkevesebb gólt kaptuk és profiszerződést adtak. Idén újoncként sikerült bentmaradnunk.”
Az ügy nem befolyásolta a karrierjét: „Nemrég írtam alá újabb egy évet, az eset inkább pozitívan változtatott a helyzetemen. A finnek egyenes, becsületes emberek. Nagyra értékelték, hogy jelentettem az ügyet, ismerősök és ismeretlenek is gratuláltak. Remekül érzem magam Jyväskyläban.”