Koronavírus adatok

2021. nov. 26.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Stefánia
2 °C
9 °C

Simon is tud úgy nyesni, mint Panenka

2010.03.07. 17:31
Megnyerte első meccsét a Kecskemét kispadján Csertői Aurél, csapata az Újpest ellen jobban futballozott, és még egy emlékezetes mozdulatot is láthatott, bár nem örült neki.

Második tavaszi vereségét szenvedte el az Újpest a magyar labdarúgó élvonalban. Kecskeméten 2-1-re kaptak ki, a hazai csapat második gólját az a Simon Attila szerezte, aki február közepén csatlakozott a kerethez, épp Újpestről. A lilák a magyaros szokástól eltérően nem kötötték ki, hogy nem játszhat az első meccsen, Simon pedig megmutatta: technikás játékos.

A KTE tizenegyest kapott, a labda mögé Simon állt, és mint a cseh Panenka, úgy nyúlt alá a labdának, korábbi klubtársa, Balajcza Szabolcs nem védhette.

A kecskeméti edző, Csertői Aurél a meccs után azt mondta, volt előélete ennek tüntetőnek, mert Simon a hét közben kihagyta az edzésen, és úgy gondolta, biztosabban lövi, ha csak alányes a labdának, és nem helyezi.

Azt azonban edzője sem gondolta volna, hogy ezt a kockázatos megoldást épp ilyen téthelyzetben hajtja végre.

A 27 éves Simon a gól után elnézést kért a kapustól, vagyis nem megszégyeníteni akarta, de korábban sokszor mondta neki, hogy egyszer megpróbálja. Mivel Balajcza ezt nem hitte, és ezzel zrikálta, most a csatár bizonyított.

Az Újpest maradt negyedik, a Kecskemét a 13.

Jegyzőkönyv:

Kecskeméti TE-Ereco - Újpest FC 2-1 (1-0)
Kecskemét, 2500 néző, v.: Fábián
gólszerzők: Montvai (34.), Simon A. (52., 11-esből), illetve Millar (71.)
sárga lap: Bagi (83.), Schindler (84.), illetve Vermes (42.), Dudic (51.)
piros lap: Takács Z. (91.)
Kecskemét: Lazareanu - Schindler, Gyagya (Némedi, 39.), Lambulic, Kokot - Bagi, Cukic, Vörös - Bori, Montvai (Dudu, 89.), Simon A. (Litsingi, 77.)
Újpest: Balajcza - Vermes, Kiss Z., Takács Z., Dudic - Simek, Korcsmár (Tóth N., 81.), Foxi (Barczi, 57.), Vasiljevic (Kabát, 57.), Millar - Rajczi