A leglököttebb kapus nem véd tovább
További Futball cikkek
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
Jens Lehmann a futballvilág egyik legmegosztóbb személyisége volt az elmúlt bő húsz évben: nem állt tőle távol a megbotránkoztatás, sokszor csinált magából bohócot, miközben csak egy-egy szezonban játszott igazán jól. Nála több potyát talán senki nem kapott, de voltak nagyszerű védései is, hazája mellett Angliában is klasszisnak tartották. Sőt, Németországban világklaszisnak, másképp hogyan lehetne Eb-ezüstje és vb-bronza?
1988-ban, a Schalkéban kezdte profi karrierjét, öt évvel később mutatkozott be a Bundesligában, első sikere az 1997-es UEFA-kupa-döntő, ahol tizenegyest hárítva segítette győzelemre csapatát.
Egy évvel később megpróbálkozott a Milannal, de mindössze öt meccs után a Borussia Dortmundban folytatta. Visszanézve úgy tűnik, itt siklott kissé félre karrierje: előtte alig hibázott, nem voltak botrányai, utána viszont annál több.
Jens Lehmann
Születési idő/hely: 1969.11.10, Németország
Klubcsapatai: Schalke (1988-1998), AC Milan (1998), Dortmund (1998-2003), Arsenal (2003-2008), Stuttgart (2008-2010)
Válogatott: 61-szeres német válogatott
Legnagyobb sikerei: UEFA-kupa-győztes (1997), német bajnok (2002), angol bajnok (2004), FA-kupa-győztes ( 2005), BL-döntős (2006), vb-bronzérmes (2006), Eb-döntős (2008), Az év kapusa az UEFA-nál (1997, 2006)
Dortmundban sem indult a legjobban Lehmann, de az első szezonban nyújtott gyenge és sokszor fegyelmezetlen játéka - ő minden idők legtöbbször kiállított kapusa a Bundesligában - a 2001/2002-es szezonra sokat javult, bajnokságot nyert és UEFA-kupa-döntőig jutott a csapattal.
2003-ban váratlanul Angliába, az Arsenalhoz igazolt, az itt töltött öt éve alatt majdnem végig a klub első számú kapusa volt.
Két kiemelkedő szezonja volt a londoniaknál: 2003/2004-ben Lehmann védéseinek is köszönhetően veretlenül lett bajnok az Arsenal, 2006-ban pedig úgy jutott el a BL-döntőig, hogy előtte tíz mérkőzésen keresztül gólt sem kapott a kapus. Aztán a Barcelona elleni BL-döntő 18. percében Lehmannt kiállították, és az Arsenal 10 emberrel elbukta a meccset.
Sima piros volt, 2010 tavaszán - már a Stuttgart színeiben - szintén a Barca ellen, BL-nyolcaddöntőben már vicceset alakított:
Az efféle érthetetlen megmozdulásokkal van teli a karrierje, még egy labdaszedő fiúval is össze tudott veszni. Gyakran hibázott, az is előfordult, hogy hátvédnek képzelte magát, és bekapott gól lett a vége.
De minden idők egyik legviccesebb futball pályán látott jelenete is Lehmannhoz fűződik:
A német válogatottban 1998-ban mutatkozott be, ám a 2006-os világbajnokságig csak második számú kapus volt Oliver Kahn mögött. Nehezen viselte, de kivárta a sorát, sőt, az otthoni vb-re megelőzte Kahn, az utolsó meccsig ő állt a kapuban.
Bronzot, két évvel később az Eb-n ezüstöt nyert, és 681 perces góltalansági csúcsot állított fel a válogatottban. 2008 augusztusában 61 szereplés után fejezte be a nemzeti csapatban.
Többször utalt arra, hogy a 2009/2010-es szezon után vonul vissza végleg, utolsó bajnokiját a Hoffenheim ellen játszotta a Bundesliga zárófordulójában.
Néhány nappal később még pályára lépett egy barátságos meccsen, így búcsúzott Európától:
A dél-afrikai világbajnokság alatt a brit Sky televíziós csatorna szakkomentátora lesz, és igazi lehmannos húzásként stuttgarti búcsúztatása után azt nyilatkozta: nem tartja elképzelhetetlennek, hogy az amerikai ligában fog még játszani.