Pénteken kirúgják Koemant, jön Egervári
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) új elnöksége Csányi Sándor vezetésével szerdán tanácskozott zárt körben, akkor dönthették el, leváltják Erwin Koemant a futballválogatott szövetségi kapitányi posztjáról, a helyére Egervári Sándort, a korosztályos válogatottak (U20, U21) eddigi vezetőedzőjét nevezik ki.
Hivatalosan péntek reggel jelentik be sajtótájékoztatón, amin bemutatják Egervárit is. Az augusztusi, Anglia elleni barátságos mérkőzésen már az új szakember vezeti a csapatot, a szeptemberben kezdődő Európa-bajnoki selejtezőkön szintén.
A Nemzeti Sport tényként ír a holland bukásáról és magyar kollégája előléptetéséről. A hatvanéves Egervári tavalyi sikereinek is köszönheti a posztot, a húsz év alattiak csapatával szeptemberben bronzérmet szerzett a világbajnokságon.
Koemant az előző MLSZ-elnök, Kisteleki István hozta Magyarországra, szerződését tavaly augusztus végén, a komoly vb-selejtezők előtt meghosszabbította, ezért elképzelhető, hogy 138 millió forintos végkielégítéssel távozik, ami a megállapodás szerint jár neki, ha azt idő előtt bontják fel.
A bő egy évvel ezelőtti hosszabbítás utáni négy meccsen egyszer nyertünk, háromszor kikaptunk. Az egy győzelem Dánia ellen volt, amelyik akkor már biztos vb-résztvevőként lépett pályára, tét nélküli meccsen.
A kapitányt a játékosok szerették, Dárdai Pál még azt is kijelentette, ilyen jó edző Magyarországon még nem dolgozott.
Koemannal húsz meccset játszottunk – 7 győzelem, 4 döntetlen, 9 vereség -, a játékosok közül többen úgy érezték, hogy a selejtező sorozat végére előreléptünk. Az utolsó nyolc meccsből viszont csak egyszer nyert a csapat.
Kisteleki végig elégedett volt vele, mert amit ígért neki, betartotta: az utolsó selejtezőkig versenyben voltunk a továbbjutó helyért.
Koeman klubedzőként sem volt sikeres, a Feyenoorddal hetedik lett, más jelentős eredménye nem volt. Ő volt a magyar válogatott második külföldi kapitánya, az elsőt, Lothar Matthäust is leváltották, 2005 végén.