Herczeg gyors, agresszív játékot vár
Elsősorban gyors, agresszív és koncentrált játékot vár labdarúgóitól Herczeg András, a Debreceni VSC klubmenedzsere csütörtök este, az ukrán Metaliszt Harkiv elleni Európa Liga-mérkőzésen.
A szakvezető szerint hasonló a helyzet, mint a tavalyi Bajnokok Ligája-szerepléskor, mert az EL-csoportkörben is olyan csapatokkal (PSV, Sampdoria, Harkiv) kerültek össze, amelyek játékerőben magasabb szintet képviselnek.
„Ezzel együtt természetesen szeretnénk felborítani a papírformát, akár már holnap. - mondta Herczeg. - Összességében nehéz megfogalmazni pontos célokat, elvárásokat, a lényeg, hogy minden futballista tudása legjavát nyújtsa a pályán, bár tisztában vagyunk ellenfeleink erejével, nem szabad feltartott kézzel kifutnunk a pályára.”
A klubmenedzser szerint nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy az ukránok ellen van a DVSC-nek a legnagyobb esélye a pontszerzésre, mert a Harkiv a két évvel ezelőtti kiírásban a negyeddöntőig jutott, olyan csapatokat győzött le, mint az idén a csoportban szereplő olasz Sampdoria, a török Galatasaray és Besiktas, a portugál Benfica.
„Igyekeztünk minél több információt begyűjteni, a Metaliszt több mérkőzésének videofelvételét is megtekintettük. Tavaly a BL-ben voltak közönségszórakoztató, jó összecsapásaink, ezt az idén is szeretnénk megismételni, de természetesen nagyon jó lenne pontot, pontokat szereznünk.”
A sajtótájékoztatón részt vett Laczkó Zsolt, a DVSC válogatott védője is, aki kiemelte: az EL-szereplés minden labdarúgónak óriási kiugrási lehetőség, ennek megfelelően a játékosokon érezhető az elszántság, illetve az, hogy szeretnének a tudásuknak megfelelően teljesíteni.
A DVSC-Metaliszt Harkiv találkozó csütörtökön 21:05 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.