Melyik magyar igazolt legrosszabbul külföldre?

Mostanában egyre ritkábban hallani, hogy azért nem tudott egy magyar játékos külföldi csapatának kezdőjébe kerülni, mert az edző vagy elnök, aki kiszemelte, távozott, a következő elképzeléseibe viszont nem fért bele. Nem könnyű kiválasztani, melyik a legrosszabb magyar átigazolás, inkább megszavaztatjuk, pár szempontot és tíz nevet összeszedtünk.

Neveket sem volt egyszerű választani, az Ajaxnál üstökösként induló, később leeresztő Fischer Pál például nem férhetett bele a listába. Horváth Ferenc az olaszoknak kettőt vágott, de vándorlása alatt egyszer sem ragaszkodtak foggal-körömmel hozzá. Elsősorban meghatározó válogatottakat vettünk figyelembe, így a Manchester United-ölő Koplárovics Bélát kimaradt, Iránban nincs szem előtt.

Hrepka Ádámot a napokban kirakták a Vasas keretéből, pillanatnyilag nem tudni, melyik csapat igazolja le, 23 évesen lesz-e még helye az élvonalban a szezonban eddig négygólos játékosnak.

A csatár az MTK-ban kiemelkedő teljesítményt nyújtott, a válogatottba is bekerült 2006 őszén - így nyilván könnyebb volt értékesíteni -, külföldre igazolt, azóta nem találja a helyét, értékelhető szezon sincs mögötte. 2007 januárban a hollandiai NEC Nijmegennél kötött ki, ahonnan Vadócz Krisztián előre lépett, és a spanyol Osasunába került. Hrepkának erős volt a holland tempó, hét meccs van a neve mellett, utána hazatért.

Sándor Tamás (Torino)

A magyar mezőny legtechnikásabb játékosa volt Illés Béla mellett egy időben, 1997-ben az olasz Torinót választotta. Egy meccsre be is került, de az olaszok, ahogy tudtak, túladtak rajta, fél év múlva a török Genclerbirliginél találta magát, majd az izraeli Beitarnál húzott le 1998-tól négy szezont. Ott már voltak sikerélményei, egy meccsre visszakerült a válogatottba is. Esetében csak az első klubválasztás okozott gondot, mert valószínűleg a körülötte lévők elhitették vele: neki a Serie A-ban a helye. Ha akkor nem akkorát akar ugrani, talán többre jutott volna.

Dombi Tibor (Eintracht Frankfurt)

Híres sztori az övé: talán az nem igaz, hogy Felix Magath azért zavarta el az edzésről, mert hátráltatta azt, de tény, Frankfurtban mindössze 15 meccset kapott, többnyire csereként. (Pedig egy korábbi magyar játékos, Sztáni István igyekezett segíteni beilleszkedésében.) A hollandiai Utrechtben már szerencsésebb volt, beadásai nem reménytelenül a kapu mögött kötöttek ki. Dombi adottságaival, értékével mindig tisztában volt, azt ígérte a jugoszlávok elleni vb-pótselejtező előtt, ha netán megvernék a neves ellenfelet, megtanul futballozni. Mentségére szóljon, az 1-7 után ha futballozni nem is, de beadni megtanult, a Bombázó nevet is megkapta a Hortobágy gepárdja mellé, amikor a horvát Varazsdnak bombagólt lőtt 2003-ban az UEFA-kupában.

Kozma István (Liverpool)

Rá is igaz, a kevesebb több lett volna, ha nem a Liverpoolhoz kerül, hanem kisebbet lép, többre viszi. Így az angol újságok arról cikkeztek, hogy a Premier League öt legrosszabb igazolásában benne van. A skót Dunfermline-ban előtte szárnyalt – istenként emlékeznek rá mindmáig –, mert remekül érvényesítette rugótechnikáját, irányítókészségét. Nyilván egy liverpooli ajánlatra nem lehetett nemet mondani, így viszont a hat meccs miatti megbélyegzést el kell viselnie. 1993-ban hagyta el a várost, utána itthon és Cipruson is voltak még jó idényei.

Tököli Attila (1.FC Köln)

Amikor a Ferencváros nem lett bajnok 2003-ban, a szurkolók megtámadták az állandóan reklamáló, nemcsak önmagával, hanem a világgal is harcban lévő játékost. Nagyon menni akart, de egy évet maradt, majd 2004-ben Kölnbe távozott. Négyszer játszott a csapatban. Ami ennél is szembetűnőbb, Cipruson (Anorthoszisz, AEL Limasszol) sem lett meghatározó, hazatérése után Pakson és Kecskeméten igen.

Vincze Ottó (Barcelona)

A Ferencvárosban lőtt két pazar Bajnokok Ligája-gólja után mindenki azt gondolta, nagy karrier előtt áll, a Barcelona B-csapatához került, de elszúrta: pár meccs után kiállíttatta magát, négymeccses eltiltást kapott, épp amikor kezdett játékba lendülni. Utána már nem is számoltak vele, lehetőséget sem kapott - mint kiderült - véglegesen elszürkült 1997 őszén. Még a Cottbusban is csak kilenc meccs jutott neki. Hazatérve Zalaegerszegen még bajnokcsapat játékosa lett, edzeni viszont sohasem szeretett annyira, hogy újra feljebb, akár külföldre vezessen az útja. Visszavonult, mostanában a tv2-vel utazik BL-meccsekre, szakérteni.

Molnár Balázs (Espanyol)

Megmosolyogtató volt, hogy az Espanyolhoz került, előre sejthető volt, nincs olyan eleme a játéknak, amelyben megütné a spanyol élvonal szintjét. Négyszer még így is bedobták, míg rájöttek, nem odavaló. Hazajött, a Tatabánya után az Elchében még adott magának egy lehetőséget, de megint szembesült azzal, gyorsasága a spanyolokhoz nem elég. 2004-től az Ankaraspornál két év alatt 34 meccset játszott, légióskodását be is fejezte ezzel. Ma a Haladásban játszik.

Kenesei Krisztián (Avellino)

Kiváló rugótechnika, gyorsaság: az MTK-nál, Győrben, Zalaegerszegen is szerették, Kínában sem vallott szégyent, 2007-ben, 30 évesen még nagy késztetést érzett, hogy külföldre menjen. Az olasz másodosztályú bajnokságot nagyon erősnek tartotta, ezzel magyarázta, hogy nem került a kiesés ellen harcoló Avellino kezdőcsapatának közelébe. Hét meccsen egy gólt lőtt, megváltás volt neki a hazatérés, a Haladásban újra mutatott valamit, igaz nemzetközi szinten már nem elfogadhatót. (Mostanában a bundaügy vádiratában szerepel.) Sokkal több volt benne annál, amennyi kijött belőle.

Lendvai Miklós (Bordeaux)

A legnagyobb talány, miért választotta 1996-ban, az olimpiai részvétel után őt a francia Bordeaux. Négy mérkőzés után a Lugano jó menekülési útvonalnak tűnt, de itt még egy meccsre sem futotta erejéből. A Fradiban legalább játszott utána, majd Belgiumban is helyet követelt magának. Visszavonult.

Kovács Zoltán (PAOK)

25 évesen, tele erővel, 1997-ben igazolt a görög Paokhoz, de tizennégy meccs után már itthon is volt, és hallhatta a szurkolótábort: lőj egy gólt. 2000-ben megint nekivágott, ekkor már csak a francia másodosztályba. Nem is vallott szégyent, de az élvonalig nem tudott eljutni.